128. A HÉTRÕL

Valamelyik erdélyi nagyasszony százhúsz évvel ezelõtt levelet írt egy nyíri barátnõjének. A levélben rendkívül elmés, régi magyar úriasszonyi módon, közvetlen hangon tesz néhány elmés kiszólást az õ sivár, léha koráról, melybõl kifogyott a szeretet, derû és melegség. Mióta gondolatait papirosra tudja róni az ember, bizony egyebet sem tesz. Panaszkodunk, hogy kezdetben vala az éden, s utána jött és maradt a bûn. Hogy az aranykorszak vasra változott. Hogy melegtelen, sivár, derûtlen a jelen. Egyebet sem teszünk és írunk a panasznál… És egyéb fegyverünk sem volt és nincs most se a hitnél. Hiszünk abban, hogy minden meg­változik. A panasz és a hit végig fogja kísérni haláláig az emberiséget s a Madách eszkimója haldokolva arra fog gondolni: milyen szép világ volt, mikor több volt a fóka, s milyen szép világ lesz, mikor több lesz a fóka. Mert kezdetben vala az éden, s utána jött a bûn, s a bûn után mindig csak jönni fog ismét az éden…

*

Azt a bizonyos, „régi jó világot” már kompromittálni sem kell, annyira kompromittálták. Az éden hite is igen gyöngécske már. A másik hit azonban nem gyöngül: a változás jobb lesz. Ez a kis rögeszme teszi pokollá és mulatóhellyé e földet, termeli a bölcseket és bolondokat, az erényeseket és bûnösöket, mindent, mindent… Dési Géza dr. a múltkor az õ varázsos hangjával keltette életre a köveket, s az õ írása klasszikus kifejezése volt a múlt és a jövõ között örökösen töprengõ emberi lélek sorsának, a panasznak és a hitnek…

*

A múlt nem volt jobb, mint a jelen. De a jövõrõl már ezt sohsem merjük állítani. A jövõ - ezt mi annyi szeretetreméltósággal hisszük - csupa igazság, szeretet és boldogság lesz. Elmúlik a nyomor, a betegség kínja, a gyûlölet, a butaság, az embertelenség, a katonaság, a zsarnokság, a kontárság, a vámpanama, a néppárt, a pótadó és minden egyéb csapás…

*

Eljön az idõ és - hogy az aktualitás kötelességének is eleget tegyünk - mikor Magyarországon is divatba jön a nagykorúság. Mindenféle politikusok nem fognak mindig csak gyermekes­kedni. Eljön az idõ, mikor a zálogházasdi játék nagyon komoly játék lesz. Eljön az idõ, mikor egy pár budapesti lap nem fogja a budapestinél sokkal komolyabb és elõkelõbb vidéki kritikát bírálni merni, míg õ maga primadonnácskák éjjeli szekrényébe is belekotorász. Majd akkor a deficites fõvárostól ifjú klerikális vezér nem lophat félmilliókat. A Timonok vizsgadíj nélkül vizsgáztatnak. Nagyvárad költségvetése fölött nem siklanak el két-három órácska alatt. Százkilencvenhat jelöltnél kevesebb, de érdemesebb jelentkezik harminc és egy pár városatyaságra. Sok minden másképpen lesz, csak lesni kell reá!…

*

Különben pedig ideiktatjuk a hét legnagyobb kontrasztjainak egy ici-pici percentjét:

A szédelgõ Wallburg br. esetérõl naponként két hasábot írtak a lapok, az ingyen kenyérrõl két sort.

Sauer-Csáky gróf Hofrath becsapta az aranyóráját, s kiváltotta mindjárt, sok-sok ezer ember elvitte a zálogházba utolsó vánkosát, s tudta, hogy nem tudja kiváltani soha.

Egri Kecskeméthy Gyõzõ harcolt a nemzeti ideálért, s félmilliós sikkasztó lett egy huszadrangú brettli-némberért.

San-Toy elõadásán éhes szemû habitüék kidülledt szemmel, ragyogó arccal néztek és hallgattak „egy kicsi, két kicsi, ’rom kicsi, négy kicsi, öt kicsi, hat kicsi nõt”, távolabb három utcával éppen akkor mentettek ki a lángok közül „egy kicsi, két kicsi, ’rom kicsi”… harminchárom apátlan, anyátlan szegény kis árva gyermeket…

Cyrano de Bergerac minden volt és semmisem. San-Toy minden, csak nem színdarab. Cyrano elbukott, mint ember és Nagyváradon, mint színdarab is, San-Toy diadalt aratott és közönséget.

Nagyváradon városatya-választás lesz, s van vagy két ember, aki nem jelölt…

Elég is tán a kontrasztokból. Mert ha harmóniát kívánnának, abból keveset tudnánk…

Nagyváradi Napló 1901. november 17.

(a.)