130. ÚJ SZENT

Ha Pobjedonoszcev, az orosz pápa, kihirdetné Husz János szentté avatását, az semmivel sem kelthetne több csodálkozást, mint hogy habsburgi felség készíttet szobrot Bethlen Gábornak, s a puritán Debrecen emelt volt a korhely Vitéz Mihálynak, ki Csokonai néven ismeretes.

Nincsen ebben semmi új, semmi rendkívüli. Az idõ elégtétele igazság, s csak arra nézve frázis, akinek az idõ ad elégtételt, mert ennek már az ítélet harsonájáig elégtételt nem ad semmi. Olyanformán lehet hát ezt az elégtételt definiálni, hogy az emberiség minden tragikus alakjáról a jövendõ idõ leszedi a tragikus gyászát s beragyogja fénnyel.

Az idõ az ilyen igazságszolgáltatást nemcsak azoknak adja meg, kiknek nevük van. Megadja minden tragikus alaknak, ha még ötszörte névtelenebb is. Tragikus alak pedig rengeteg sokaság volt és lesz mindig. Minden alak tragikus és tragikum hõse többé-kevésbé. De fõképp azok a tragikus alakok, akik a megszokással és sablonnal összeütköznek. Nem csak a Bánk-bánok voltak ilyenek. A tragikuma talán nagyobb annak a gyár-rabszolgának, aki érzi és meg akarja változtatni a rabszolgaságát, s aki munkájáért megérdemelt viszonzást mer követelni.

Tragikus hõs a pap, ha belé csak egy-egy Savonarola is szorult. Tragikum hõse a kis varróleány is, ki férjhez nem mehet, de jussát meri kérni a szerelembõl, s így szokás és sablon szerint elbukik. Légiója él körülöttünk a tragikus alakoknak. Alig-alig van ember, kinek a lelke alá a sablon és megszokás zsarnoksága máglyát vagy egyszer nem gyújtott, s ki Husz Jánossal egyszer ne sóhajtott volna már így:

- O sancta simplicitas!

Akiknek tragikuma súlyosabb a könnyen elviselhetõnél, valami gyönge elégtételhez juthatnak a hír által, hogy az oroszok pápája szentté készül avatni egy máglyán hamvadt hajdani való eretneket.

Minden tragikus hõs eljut ilyen elégtételhez, csakhogy a nevesebbek elégtételébõl üt lármát a világ… De megkapni megkapja az elégtételt mindenki. Még Gyõri István is meg fogja kapni azért, hogy õ csak olyan lelkiismeretes mert lenni szolga létére, mint a nagyságos tanácsnok úr, vagy elöljáró úr. Megkapja az elégtételt mindenki, habár a legtöbben azt mondhatják rá, hogy akkor, s az ilyen elégtételt süssék meg.

Szentekké ugyan nem avatják az összes tragikus alakokat. De a szenttéavatás is csak kovász egy még késõbbi elégtételre. Ez majd az, és akkor lesz, mikor a szenteket is besorozzák - mert be fogják sorozni az emberek közé. Mikor majd mind emberek leszünk, s az emberi dolgokat mindenki megérti és megbocsátja: nem lesz egyetlen tragikus alak sem. Ez kérem, majd a holdban lesz így…

Nagyváradi Napló 1901. november 22.

(ae.)