145. TRUBADÚR

- Alberti Werner vendégjátéka -

Nem szabad lett volna tegnap este egyetlen üres, kapható helynek maradnia a Szigligeti Színházban, s volt üres hely elég, bizony nagyon elég.

Azt az áldozatot, hogy a szezon derekán valaki, egy Alberti Wernert mindég szerepeltessen, nem hozza meg a magyar vidéken egyetlen színigazgató sem Somogyi Károlyon kívül, de Alberti Werner mellé sem adhat más olyan társakat, mint Székely Anna s Pintér Imre.

De mindenképpen kivételes, magas nívón állott a tegnapi elõadás. Szinte duhajkodott bennünk a büszke, lokálpatrióta érzés, hogy Nagyváradon hallgathattunk meg egy ilyen perfekten mûvészi elõadást.

A vendéget már ismeri Nagyvárad intelligens közönsége. E sokrabecsülõ ismeretségnek tanú­jele volt az a szép babérkoszorú, melyet elsõ megjelenésekre szûnni nem akaró tapsok között a zsinórpadlásról lebocsátottak. A vendég meghálálta pazarul ezt a figyelmet. Tökéletesebben, szebb tenorral, az ének nehézsége mesteribb és könnyebb legyõzésével még nem hallottuk énekelni Manrico szerepét.

Tökéletesebb partnert nem kaphatott volna sehol a mi büszkeségünknél, Székely Irénnél. A kiváló primadonna ihletésszerû mûvészettel énekelte az õ csodaszép hangján nekünk újra, de talán még nagyobb tökéletességgel Leonóra szerepét. Õ és a vendég nem gyõztek elégszer engedelmeskedni a közönség tapsainak.

Székely Anna szép alt hangja az õ Azucénáját páratlanná teszi a vidéki színpadokon. A jeles színésznõ újra zajos sikerben tapasztalhatta az õ mûvészetének nagyrabecsülését, mit a nagyváradi közönségtõl bõven kiérdemelt.

Pintér Luna grófja a jeles baritonista legbrilliánsabb alakításai közül való. Együtt tapsolta tegnap is a közönség Székely Irén, Székely Anna s a vendég alakításaival.

A többi szereplõ közül legkivált Lányi Edit vált ki Inea szerepében. Kar, zenekar teljes biztonsággal végezte dolgát, dicséretére Müller karmesternek. Az egész est szép volt s emlékezésre számot tartó. Alberti valószínûleg jövõ hét elején vendégszerepel újra.

És most mélabús akkord jön. Az egyik páholyból az operaház igazgatója végighallgatta az elõadást. A legnagyobb elragadtatás hangján szólt Székely Irénrõl. Hajh, ha az õ elvesztésébe kerül ez az elragadtatás!… Félünk tõle.

Nagyváradi Napló 1901. december 10.

(a.)