146. AHOGY INNEN LÁTUNK

Veszekedett módon kezdünk modern ország lenni. Már a politikánk sem a régi táblabírós politika. A magyar parlament röstell tovább is egy nívón maradni a balkániakkal. Siet átformálódni nyugati mintára. És bámulj világ: a magyar parlamentben szociális kérdéseket tárgyalnak tûrhetõ komolysággal napokon keresztül. Közeledõ nagy alakulások elõszellõcskéi lengedeznek. Bevonult a parlamentbe az elsõ demokrata képviselõ, aki egy csöppet a még képviselethez nem jutott szocializmust is képviseli. Nyíltan megszólal a feudális önzés, mikor Károlyi Sándor, ez új kártevõ azt mondja: akit a föld nem tud eltartani, vándoroljon ki.

A keresztényszocializmusból is megkapta már az ízelítõt a parlament. A néppárt elbánik Bebellel, Bernsteinnel s hirdeti, hogy a szociális kérdést csak a Lueger-iskola oldhatja meg Magyarországon.

És hogy a nyugati minta teljes legyen, a Junkertum is elkiáltja magát.

- Micsoda svindlerség a népet lázítani. Micsoda svindlerség a népnek igazat adni.

És vontcsövû pisztolya elé állít mindenkit, aki a néprõl, e kellemetlen, undorító tömegrõl mer beszélni olyan úri helyen, mint a magyar képviselõház, mely a nemzeti kaszinóval állana egy nívón, ha néhány zilált vallású és még néhány másféle, kamarási tûzpróbát ki nem álló alak nem kerül bele.

Mi itt lent a vidéken, kezdjük már nagyon respektálni a képviselõ urak házát. Azt látjuk ugyan, hogy az átformálódás nagyon is szolgaiasan másolja a nyugati mintát, de ebbe beletörõdünk. Végre is most már kezdenek a dolgok tisztulni s a változó kor új, viaskodó erõi a magyar parlamentben is szembeállhatnak.

Nagyon érdekes jelenségek ám ezek. A nagy átalakulásoknak csak elején vagyunk, de a kezdet sokat ígér.

Egy dolog már bizonyos. A liberalizmus az õ régi magyar formájában színtelen, élettelen s használhatatlan immár. Amióta az egyházpolitikában még egyszer föllobogott a régi dicsõséges láng - a liberalizmus haldoklik. Az öregség, a konzervativizmus betegségében, a végelgyön­gülésben fog kimúlni. Sirassák meg, akiknek illik megsiratni. Mi nem gyászolunk érte.

A dolgok természete, örökös rendje szerint arra a helyre, amelyet eddig a liberalizmus foglalt el, a radikalizmus jõ. És hiába reszket az új szabadelvûség vezére a szótól is, ez a radikalizmus eljõ.

Kaotikus még az új parlament. De már minden sejteti, hogy a klerikalizmus megnövekedése s a liberalizmus tehetetlensége megszülik mihamar a radikális átalakulást. Az egyetlen bevallottan radikális magyar képviselõ, a demokrata Vázsonyi Vilmos dr. tapasztalhatta, hogy nem egyedül van a magyar parlamentben.

Mi idelent már nagyon sokan hiszünk a radikalizmus szükségességében. Ez magyarázza meg azt a kivételes érdeklõdést, mellyel például egész Nagyvárad kíséri az elsõ radikális képviselõ­nek, Vázsonyi Vilmosnak szereplését.

A régi pártkeretek között lezajlott választásokból kikerült parlamentben is tudunk legalább is negyven olyan képviselõt, kik egy radikális párt esetleges alakításáról nem ijednének meg.

A régi liberális pártból tehetetlen konzervatív párt lett, mely valóban vegyesebb a vegyes fölvágottnál.

A néppárt a nyugati keresztényszocialista párt magyar kiadásban.

Fenyegetõen kezd dominálni a legkegyetlenebb osztályönzés az agráriusok nagy csoportjával. A magyar junkerek külön nagy párt lesz elõbb-utóbb.

Vannak saját külön nacionalistáink az Ugronistákban és társaikban.

Az eddigi táblabírós parlamentnek szörnyû modern kezd lenni a képe.

De hol van a sokféle formájú s már nagyhatalmú klerikális tábornak az ellensúlyozója. A Széll Kálmán pártja volt nemzeti párti jezsuitáival, mágnásaival, junkereivel nem fog s talán nem is akar a klerikálisokkal elbánni.

A változott helyzet, a liberális haladás veszedelme radikális pártot követel.

Nagyváradi Napló 1901. december 12.

(-e)