165. A SZÍNTÁRSULAT ÚJ NAIVÁJA

Félig szomorú, félig örvendetes színházi újságról írunk. A szomorú felét mondjuk el elõször. Szohner Olga, bizalmas ismerõsei címezése szerint: „Szohnerke”, a színtársulat bájos kis naivája itt hagy bennünket virágvasárnapkor. Sok-sok színházbajárót szomorítunk el - tudjuk - evvel a bús kis újsággal. Szohner Olgát nagyon megszerette a nagyváradi közönség. Vonzó, bájos egyéniségét, gyermekes temperamentumát, üde, mindig friss talentumát nehezen fogjuk elfelejteni. Ezek a finom kvalitások kevés mûvésznõben vannak meg, s ezért kevés a jó színésznõ a naiva-szerepkörben. Szohnerkét „atyai önkény” viszi el tõlünk, hogy színházi hírhez illõen indiszkrétek legyünk. Méltóságos papája nem akarja, hogy tovább is „vidéken” maradjon. Ha ilyen formában nem is értünk egyet a méltóságos papával, de az a mi hitünk is, hogy Szohner Olga a Nemzeti Színházban is kaphatna igen elõkelõ helyet. Reméljük, hogy fog is kapni, s mi nagy örömmel számolunk be az õ leendõ sok nagy sikerérõl. S most jön a hír vígabb fele. Szohner Olga utódja kedves ismerõs lesz: H. Novák Irén, a kolozsvári színház tagja. Pompás, kedves, talentumos mûvésznõ, ki még nagyobbra nõtt, mióta nem láttuk. Csak az õ szerzõdtetése ad vigasztalást a Szohner Olga távozásáért. Mert hát nagy dolog, kérjük[!], akármit mondjon a nagyképûség, a naiva-válság, s mikor olyan kevés és mind kevesebb lesz - a naiva…

Nagyváradi Napló 1902. január 11.