186. AZ ANTISZEMITIZMUS

Az Alkotmány és nagyváradi expoziturája, a Tiszántúl tegnap ismét egyszerre s nekik mindig hálás témáról vezetõcikkeznek: az antiszemitizmusról. Nagy eredmény, hogy immár zsákban macskát nem árulnak tovább a t. antiszemiták. Immár kevesebb baj lesz velük. Míg veszekedetten védekeztek az antiszemitizmus vádja ellen, s kendõzték magukat erkölcs-pírral, nemzeti színû pántlikákkal, s egyebekkel, veszedelmesebbek valának. Ha már valaki nyíltan dicsekszik az antiszemita voltával, nincs vele sok dolgunk, átadhatjuk a patológusoknak. Vitázni hát most nekünk nem kell, s vitázni nem akarunk. Csupán kuriózumból hozzuk fel, hogy míg az Alkotmány Istent szólítja föl, hogy „óvja a zsidókat az antiszemitizmustól”, a Tiszántúl barthamiklósi iskola szerint azt vitatja, hogy a zsidót becsületes és szép dolog ütni. Hát ezt csak kuriózumból. A magyar zsidóknak nincs nagy okuk félni az antiszemitizmus nevû õrülettõl. A lelki aberrációk - hála az elõrehaladt orvosi tudománynak - ma már nem lehetnek olyan súlyos lefolyásúak, mint a keresztes háborúk idejében. Egyre azonban újra figyelmez­tetjük az antiszemita betegeket, kiket még nem teljesen rombolt össze a kór. Vigyázzanak: a fekete lobogó merész, õrült lengetése sürgetni fogja a sorompóba való lépésüket a vörös lobogósoknak. Ebbõl még nagy baj lesz. Mert ezek a vörös lobogósok valamivel radikálisabban gyógyítanak, mint a Vázsonyi-féle radikálisok.

Nagyváradi Napló 1902. február 6.