194. AKIK VÁLNAK

Egy budapesti szépségrõl szól az ének, kinek itt Nagyváradon folyik a válópöre.

Miután a házasfelek szép békében megegyeztek, hogy elválnak, az asszony visszaköltözött a mamájához. De három nap múlva a férje névjegyét hozta be a szobaleány.

A férj kifogástalan redingóban, ünnepélyes komolysággal jött el - búcsúvizitre. Leültek és belékezdtek a szokásos vizittársalgásba.

- Hogy érzi magát, nagyságos asszonyom?

- Köszönöm jól. És ön?

- Köszönöm, én is, bár az influenza…

- Az idõjárás nagyon kellemetlen.

- Úgy van! És nincs kilátás, hogy megváltozzék.

- De ma már tisztult egy kissé.

- Igen, mintha egy kissé tisztult volna… no, de bocsánatot kell kérnem a távozásra, sürgõs dolgaim vannak. Kisztihand!

- A viszontlátásra! Minden második szerdán fogadok.

- Oh, nagyon megtisztelt a meghívásával! Kezét csókolom.

Meghajtotta magát, és - elváltak.

Nagyváradi Napló 1902. február 8.