205. FELEKEZETI RÉSZEGSÉG

Dr. V. Zs. van olyan erõs legény, hogy el tudjon bánni egy tucat ellenféllel is. Pálffy Bélát pedig nem lehet úgy legyõzni, hogy a legyõzetést elismerje. Nincs jogunk, okunk és célunk hát beleelegyedni a dr. V. Zs. és Pálffy Béla vitájába, amelybe Egy világi katolikus belekotyogott, olyanformán, mint mikor a gyermekek a gyakorló tér szélén a tér közepén izzadó, fáradó katona bácsikat utánozzák.

Az a kérdés azonban, mely ezt az újabb háborúságot szülte, aktuális. Aktuális azért, mert szomorú jele és bizonysága annak: milyen veszekedett, hihetetlenül nagy már nálunk a felekezeti türelmetlenség. Igaza van egy barátunknak: ma az emberek úgy katolikusok, zsidók, reformátusok vagy buddhisták, mintha részegek volnának. De még a részegség mámorának van egy átlátszó oka: az ivás. A mai felekezeteskedõk anélkül részegek, hogy ittak volna. Higgye el nekünk Pálffy Béla úr, kire egészen véletlenül hivatkozunk, hogy õ nem tehet a maga türelmetlen felekezeti voltáról. Õ, akiben annyi savonarolai vonás van, egy tisztábban látó korban, negyven évvel elõbb vagy negyven év múlva például, forradalmár lett volna vagy lenne. A legfanatikusabb harcosa volna a legteljesebb szabadságjogoknak, míg így nevelése és kora az élet egész más szabású alakjává tették. Ám nemcsak õ járt így. Mondunk mi más példát is. A reformáció igazi célja tudvalevõleg az egyénnek és gondolatnak teljes felszaba­dítása. És ma vannak reformátusok, pláne magyar reformátusok, akik pápábbak a pápánál. Szabó Aladár és hívei például bigottabbak a rózsafüzéres banyáknál, s misszionáriusokat nevelnek Kínába, nem szólva a szûz Máriára esküvõ Bartha Miklósról, akinek az ultamontanizmusa nem - a valamennyire mégis menthetõ - fatalizmus, hanem kenyérkereset. A levegõben van ma ez a megvadító türelmetlenség. Hiszen még a zsidóság is, melyet a múlt nagy küzdelmei úgy megacéloztak, intellektusban olyan kiválóan erõssé tettek, ma idegesebb, mint valaha. Nem kell talán másra mutatni, mint a külön zsidó gimnáziumok terve.

Ultramontanizmus van mindenütt - ma. Ez annyira természetes. Mikor a világ gyorsan tör elõre, egy kissé megtántorodik. A megtántorodásnak kora a mi korunk. Egy bizarr példát hozunk fel. Mondjuk, hogy ebben az országban volna ötezer ember, kiknek mindenike azt tartaná, hogy lealázó, szamár dolog bármely felekezetnek is tagja lenni. Nos, ez az ötezer ember az ultramontánság mai részeg világában megalapítaná a felekezeti korlátot megvetõk felekezetét, s valamennyi zokogna, hogy az õ felekezetüket a többiek elnyomják.

Mulatságos volna ez, ha nem volna olyan szomorú. Mert bár abszurdum azt hinni, hogy a világ hátrafelé megy, de mégis nagy veszedelem a megtántorodásnak ez a mostani kora. Kirukko­lunk vele becsületesen, egyenesen: az összes ultramontán törekvések között csak egy a veszedelmes: a klerikálisoké. Röviden okát tudjuk adni, hogy miért. A pápizmus a leg­zseniáli­sabban megcsinált, lenyûgözésre, világuralomra törõ institúció. Olyan erõs, hogy még a leg­világosabb, leghumánusabb korok csapásait is kibírta. Bár cölöpei közül sok van rothadó­ban, még mindig képes jezsuita seregével s agyontámogató politikájával nagy dolgokat csinálni. Az agyontámogatást úgy értjük, hogy például a szocialisták ellen megcsinálta a keresztény­szocializmust, mint századokkal elõbb, mikor a görögkeletiek ellen a görög katolicizmust játszotta ki. És nincs olyan parányka kis klerikális szervezet, mely ne ezt a célt, a pápizmus lenyûgözõ, világosságölõ célját szolgálja.

S itt odavetve, nem is válasz, csak megjegyzés címén, mutatunk reá a kat. legény­egyesüle­tekre. Pálffy igazgató úr - mi hisszük - sohasem mondja a nagyváradi egyesületben, hogy kerüljétek a hitvány eretnekeket, s üssétek a krisztus-kínzó zsidókat, de a legényegyletek mivolta, szelleme, keretei elõbb-utóbb el fogják az egyesületet az el nem hangzott jelszavakig vezetni. Mert hát a betegápolás is például istenien nemes, gyönyörû, szamaritánus ténykedés, ám bomlott szervezettel, betegágyon fetrengve olyan könnyen utat találnak füleinkhez a kegyes, térítõ szavak, melyek halvány arcú, irgalmas nõk ajkairól szállnak felénk. A klerikális ultramontanizmus nem síppal, dobbal, nádi hegedûvel keríti be a világot egy akollá, hanem századokra elõrelátó gondoskodással.

Na hát: most a tántorodás korában vagyunk. Az emberek ittasan felekezetiek. A klerikális ultramontanizmus milyen beláthatatlan módon és arányban ki tudja használni a kor e betegségét!… Egy ilyen pár évtizedes reakciós kor ötszáz évvel közelebb viszi a klerikális ultramontanizmust céljaihoz. Hát lehet-e csodálkozni már most, hogy a másféle részegségû felekezetiek is még jobban megvadulnak a fenyegetõ veszedelemtõl?

Ilyenformán látjuk mi a helyzetet s a felekezeti harcok okát. Ignorantia non excusat. No, hát mi tudjuk az okokat. Azonban, hogy lássák a helyzet tiszta nézéséhez illõ lojalitást is, mi az „ignorantia non excusat” elvéhez új elvet fûzünk: a felekezeti mámort megértjük, s ha nem származik belõle túlontúl nagy baj: meg is bocsátjuk. Mert mi még Hoványi Gyulát is meg tudjuk érteni, s még neki is meg tudunk bocsátani!…

Nagyváradi Napló 1902. február 19.

Ady Endre