207. EGY ELLENFÉLRÕL

Egy kemény, bátor ellenfélrõl akarunk szólni nehány szót. Ez a kemény, bátor ember való­színûleg ma is doronggal támadt reánk, de ötven súlyos dorong sem ijeszt vissza bennünket attól, hogy ne ismerjük el az õ érdekes egyéniségének az értékét. Pálffy Béláról írunk, errõl a reverendás forradalmárról, errõl az elhibázott Pázmány Péterrõl. Mert õ valósággal egy új Pázmány - nagyváradi s elkésett kiadásban. Voltaképpen õ Mikes Kelemennek született. Kurucnak és bátornak. Goromba ellenfeleink között õ a legszimpatikusabb. Õreá nem lehet soha haragudni. Õ az, aki egyházi téren nagy karriert nem fog csinálni. Mert szeretik ám a békétlen embereket ott is, amely táborban Pálffy Béla küzd, de zsíros kanonokság, plébánia, püspökség nem az ilyen forradalmár papok számára ürül meg. Õ harcias, bátor, mert eleme, élete a harc. Bárhova is állítanák Pálffy Bélát, az õ harcos kedve ugyanaz volna. Hiszen önérzetesen szokta mondogatni:

- A reverendám ne tessék nézni. Tessék ütni Pálffy Bélát a reverendája nélkül. Pálffy Béla kiállja ám az ütést.

Nekünk egyébként egy más nyilatkozata cseng folyton a fülünkbe. Ez a nyilatkozat majdnem szóról szóra így hangzott:

- Higgyék el az urak, hogy én az én igazságaimnak majdnem mártírja vagyok. Nem szeretnek ám az igazságaimért azok, akikrõl Önök azt hiszik, hogy én érettük viaskodom. Bizony nem…

Ez a nyilatkozat már szimpatikussá teheti elõttünk Pálffy Bélát. Bizony mondjuk, ez az ember, ha szerencsés körülmények között születik és nevelõdik: ma radikálisabb ám sokkal Vázsonyi Vilmosnál.

Nagyváradi Napló 1902. február 20.