222. BIHARI ÁKOS

Nagy, kedvesen izgató érdeklõdéssel néztük tegnap este egy deli, fiatal színészember erõs, biztos munkáját a mi színpadunkon. Az erõ, fiatalság és teremtésvágy pompája sugárzott felénk, s igen kellemesen élveztük e pompát, mely máskor tán némi kis irigységfélét keltett volna föl bennünk, mert az a fiatal, deli színészember, akinek a fiatalságában, kedvében és erejében gyönyörködhetünk, a miénk, nagyváradi… Hát, Herkulesre, lehetetlen ám a nagyváradi embernek sovén módon - használjuk már így is ezt a mindig csak frázisként hangoztatott jelzõt - lokálpatriótának, büszkének nem lenni.

Ennek a városnak mesés levegõje van. Termékeny, buja levegõ, melyben csírát kap okvetlen a talentum-magva. Pazarul nõ a számuk azoknak, akikre kezdünk büszkék lenni. Íme tegnap viszontláttuk Bihari Ákost, s ma már büszkélkedünk vele.

Mienk, mi láttuk fakadásában a becses talentum-magot, amely ma már májusi pompájú virágos fa. Ne csodálkozzék senki az elragadtatás e májusian meleg hangján, virágos szavain: Bihari Ákossal magunkat is dicsérjük egy kicsit. - Ocskay brigadérosa olyan, mint õ maga s mûvészegyénisége: erõs, színes és fiatal. De ez a fiatalság hibáival is gyönyörködtet. Melegség, tûz, hirtelenség a többi neve. Magával ragadott a brigadérosa mindenkit, aki ott volt a nézõtéren, s úgy sajnáltuk, hogy többen nem voltak, mert lehettek volna ám.

Ma híres szerepében lép föl ez a mi erõs fiatalunk. Lesz és legyen is nagy közönség, amely örüljön a diadalának. Hiszen az elismerés és taps az a talentumnak, ami a nyári nap a májusi virágzó fának, gyümölcskészítõ… És hogy még egyszer büszkélkedjünk: ez a talentum a mi földünkbõl, a mi levegõnkbõl fakadt.

Nagyváradi Napló 1901. május 21.