235. FRANCILLON

A „szõke csoda”, amint Márkus Emíliát írói és mûvészi körökben a rajongó szeretet elnevezte, tegnap Dumas fényes szellemességû Francillonjában remekelt. Mûvészi remek minden alakítása, melyet graciózus ízlésével, színes fantáziájával és talentumával Márkus Emília varázsol elénk a színpadon, s ha a hatás tegnap mégsem volt oly intenzív, mint A kaméliás hölgy elõadásán, úgy ezt az összjáték fogyatékosságának s a többi szereplõk ingatagságának tudjuk be. Olyan volt ezúttal a Márkus Emília káprázatos mûvészete, mint egy zseniális mesteri festmény egy rozoga, kopott keretben.

Amiért azonban nem akarjuk megróni a többi szereplõket, akiktõl kívánni sem lehet, hogy egy próbára precíz[en] és összefogóan tudjanak eljátszani ilyen nehéz koncepciójú színmûvet. Sõt ily körülmények között még elismeréssel is adózhatunk a mi színészeink igyekezetének. Szarvasi Sándor Henrije egészen akceptábilis volt, Peterdy Sándor és Pataky is egészen jók voltak. Somogyi Károly, aki Nyárai betegsége miatt hirtelen ugrott be nehéz szerepébe, eléggé megfelelt a nem könnyû feladatnak. Szohner Olga kedves volt, mint mindig, de a jégpályáról mégse kellett volna talán szalmakalapban bejönnie a színpadra.

A zsúfolásig megtelt nézõtér ma is lelkes ovációkkal ünnepelte a kitûnõ vendégmûvésznõt, aki estérõl-estére fokozza a rajongást és csodálatot az õ bûbájos mûvész-egyénisége iránt.

Nagyváradi Napló 1901. június 9.