267. A TISZTELETREMÉLTÓ ÖREGÚR

A tiszteletreméltó öregúr Podmaniczky Frigyes báró. Valamikor legalábbis „a szabadelvû párt nagyérdemû elnöke” volt, ma már a kormánypárti lapok gúnyos hangon letiszteletreméltózzák, s amit mível, azt röviden ízléstelenségnek nevezik. Perszehát az öreg úr nem tudja megérteni a változott idõket, s ilyenformán apró baklövéseket csinál. Sürgönyözni nem tud jól a tiszteletreméltó öreg. Ez a baj. A Lipótvárosban lõtte az egyik bakot, Hátszegen a másikat.

A szabadelvû párt elnöke ugyanis ezt drótozta Hátszegre:

„Nagyságos Dane Károly úrnak, a hátszegi szabadelvû Ponory-párt elnökének, Hátszeg. A Surányi-párttól szintén érkezett sürgöny figyelmen kívül hagyása mellett, örömmel vettük tudomásul Ponory Sándornak, pártunk e jeles tagjának újból történt jelölését. Gyülekezzenek híveink, osztatlan bizalommal Ponory Sándor zászlaja körül. - Podmaniczky, pártelnök.”

Ugyanakkor pedig a hátszegi Surányi-párt ezt a sürgönyt kapta Rátótról, a miniszterelnöktõl:

„Politikám iránt kifejezett mély ragaszkodásukat örömmel vettem, és legmelegebb köszö­netemet nyilvánítom érte. Kérem, részesítsenek támogatásukban és bizalmukban továbbra is a szabadelvû eszméért folytatott küzdelemben. Rátót, 1901. szeptember 17. Széll Kálmán.”

Szóval a tiszteletreméltó öregúr lecáfolta a miniszterelnököt. Nem ért az új korszak bölcsessé­géhez. Nem tudja a kecskét jóllakatni, s a káposztát is megõrizni. Az öregúr azt hiszi, hogy ma is szabad még õszintének lenni. Ezért fog a tiszteletreméltó öreg úr skartba helyezõdni, mert hát az ilyen emberek már javíthatatlan vén csontok, s az új korszakhoz gyúrható, idomítható, fiatal kaucsuk-emberek kellenek...

Nagyváradi Napló 1901. szeptember 19.