297. A VADORZÓK

Valamikoron divatos mûsordarab volt az a régi recipe szerint való téma, vígjáték, amelyet tegnap elevenítettek fel, hogy egyszer már szóhoz jussanak a teljes tétlenségre kárhoztatott drámai színészek is. És jólesik följegyeznünk, hogy sok igyekezettel, buzgalommal végezték az összes szereplõk feladatukat. Különösen Somogyi Károly, akinek az igazgatói gondok és teendõk miatt ritkán nyílik alkalma arra, hogy mûvészi képességeirõl is tanúságot tegyen a közönség elõtt. Pedig Somogyi jeles mûvésze annak az iskolának, mely nem úgynevezett „fogások”-kal hatott, hanem az érzések õszinteségével, a kedély melegségével és a modor egyszerûségével. Tegnap rokonszenves volt mindvégig, és a közönség igaz szeretettel honorálta fellépését. Loraut játszotta és épp oly kedvesen fejezte ki a derûs, könnyelmû világfi gondolkozásmódját, mint az apának fellobbanó szeretetét. Megérdemelte azokat a lelkes tapsokat, amely[ek]ben része volt, és reméljük, hogy tegnapi szép sikere után sûrûbben fogjuk látni az amúgy is fogyatékos drámai elõadások keretében. Szép sikere volt kívüle Szohner Olgának, aki mindig bájos és poétikus jelenség. Pintérné Szép Olga és E. Kovács Mariska is igen kedvesek voltak, és sok igyekezettel járultak a szép elõadás sikeréhez. A vadorzók közül Bérczi Gyula és Erdélyi Miklós voltak pompás alakok. Szarvasi kacagtatóan jeles ánglikus volt, Pataky és Krasznay is elismerést érdemelnek.

Nagyváradi Napló 1901. december 20.