4. PROTESTÁNS FRANCIAORSZÁG?

(Új valdisták - Comte Ágoston népe - Francia protestantizmus - Sabatier és a fideizmus - A kanadai franciák - Zseniális népek és zseniális emberek - Az angolok, németek és franciák)

Párizs, augusztus 20.

Vald Péter nyughatatlan árnya riasztgatja a franciákat. Vértelen Bertalan-éjszakák rémei szálldosnak, s miközben a fölfuvalkodott természettudományos gondolkozás s a maga lár­má­jától megvadult kortes-szocializmus arról álmodoznak, hogy itt az új világ, mely vallás nélkül akar élni, a fölkavart lelkekbõl, a tajtékozó hullámokból elõbúvik újra az agyonver­hetetlen szörnyeteg: a vallásos türelmetlenség, s undokan mosolyogva fordul a fölfuvalkodottak és lármázók felé:

- Nélkülem akarjátok ti a tömeget vezetni? Azt hittétek, hogy az én életem megelégszik ezer évvel? Azt hiszitek, hogy most már velem nem kell számolni? Én voltam, vagyok s leszek. Éppen itt fogok legtovább élni Klodvig földjén, Szent Lajos földjén, Jeanne d’Arc földjén, a forradalom földjén.

Így beszél a szörnyeteg. Hol itt, hol ott. Hol Brunetière által, hol más által. Franciaországban, hol olyan könnyen kergetik el az isteneket, a tételes istenek legtovább fognak élni...

*

A francia lélek a legkülönösebb lélek. Vidám és szkeptikus, nyughatatlan és bigott. Egy bizonyos. A hitet jobban szomjúhozza minden más léleknél. Szkepticizmusa is e nagy szomjúságból fakad. Esztétikai fölfogása is innen ered. Hit kell a francia léleknek. Özönnel, bõséggel és abszurd határokkal. Hit, mely független az egyéniségtõl. Ezért kapott be olyan erõvel a protestantizmus lángja a francia hit-hajlékokba, s ugyancsak ezért lehetett szinte teljesen kiirtani innen a protestantizmust. Itt kevés és elégtelen volt még a katolicizmus is. Itt ötször annyi tekintély kell, mint másutt, hogy legyen mit - lerombolni. Itt ötször annyi hit kell, mint másutt, hogy legyen miben - kételkedni. Itt Comte Ágoston született, aki pozitiviz­musával a kétszerkettõ-négyen kívül mindent összetört, hogy végre is egy, a zsidó-keresztény szektákat lefõzõ még komplikáltabb, hitben még bõségesebb, még abszurdabb és még zsarnokibb vallást eszeljen ki. Ennél ékesebben semmi sem karakterizálhatja a francia lelket...

*

Pár évtized óta divatos dolog már a francia gondolkozók között arról beszélni, nem volna-e megmentõ és üdvös: protestánssá tenni a francia népet? Szabadgondolkozó franciák töprenge­nek különösen mostanában sokat ezen a kérdésen. Hogy lehetne csinálni okos recepttel, okos adagolással valami újfajtájú protestantizmust építeni Franciaországban. Összeházasítani a gall lelket a dogmatikus józansággal: ez csodaszép volna, ha csodabajos nem volna. Talán meg lehet csinálni. De az új protestantizmus már nem lesz - protestantizmus. A francia gondolkozók túlontúl nagy szerepet tulajdonítanak a protestantizmusnak Angolország és Németország óriássá lendülésében. Annyi ebbõl az igazság, hogy jó dolog Rómától nem függni. A protestantizmus nem azért nagy dolog, mert protestantizmus, hanem azért, mert tiltakozás és hadakozás a telhetetlen zsarnokság és babona bámulatos világinstitúciója ellen. No de a tömegnek vallás kell, és ha már vallás kell, van valami ráció abban, ha a francia gondolkozók a protestantizmusra gondolnak. Választani kell, s nagy választék nincs... A humanista vallásálom alighanem örökké álom lesz. Jöjjön a fideizmus...

*

Mi a fideizmus? A francia protestantizmus vezérideája. A hit apoteózisa. Az a híd, amely a francia katolikusokat átviszi Protestáns-ország földjére, ha ugyan átviszi. Franciaországban Sabatier könyveit úgy olvassák, mintha divatos regények lennének. Sabatier tanár volt a párizsi egyetem protestáns teológiai fakultásán. Nem régen halt meg. Jeles ember, bölcs reformer, gondolkozó francia volt. Ilyen Menégosz is, aki szintén protestáns teológiai tanár, s vannak még többen protestáns térítõk és gondolkozók a mai Franciaországban. Ezek természetesen a „protestáns Franciaország” álmának legelsõ álmodói. A hit által való megigazulás híres vallásos tanát francia szellemességgel, merészséggel és zsenialitással a francia lélekhez formálták hozzá. Ez a fideizmus. De nem is fideizmus, hanem, szimbolo-fideizmus. A hit minden. A hit az Isten. A hit által lehet élni, megvilágosodni, megigazulni s nyugodtan meghalni. A hit által és a szentlélek által.

A vallás mindig szimbolizmus. A francia fideisták vallása ilyenformán a modern humanizmus vallásos szimbolizálásának látszik, s hogy nagyon könnyen hódítóvá teheti a protestantizmust Franciaországban, mutatja az, hogy a római klerikalizmus korifeusai és tollforgatói azt kiabálják, hogy a Combes-féle antiklerikalizmus titokban Franciaország protestantifikálását szolgálja.

*

A minap olvastam, hogy Kanadában, ahol régen kivándorolt franciák, angolok s újabban németek élnek, a franciák boldogulnak a legkevésbé. Még politikai vagy mûvészi karriert tudnak csinálni a kanadai franciák, de anyagilag nem boldogulnak. A francia szabadgondolkozók ezt is a katolicizmus rovására írják. Hiába - írja egy kiváló publicista -, a népek indusztriális és kereskedelmi versenyében a protestáns népeké az elsõség. Ez a gondolkozás egy régi emberi gyarlóság eredménye. Az emberek irigylik, ami a másé. A franciák irigylik az angolok józanságát, kalmárszellemét, gondolkozás-iszonyát. Shakespeare, Bacon és Herbert Spencer népe produkálja a legtöbb sterlinget, a legtöbb formaságot s a legkevesebb - ideát. És a franciák mégis irigylik az angolokat. Titokban. S a németeket is. Szintén titokban. Balzac legnagyobb álma egy jó seft volt. A legtöbb forrófejû, vívódó zseniális ember irigyelte s irigyli a békés, szorgos és nem töprengõ nyárspolgárt. Még Heine is megbámulta talán lelkének mélyén a bankártalentumokat. Franciaország olyan, mint a zseni, ki érzi, hogy a nyárspolgár mégiscsak az igazi ember. Nemzetek és fajok erõsítésében csaknem ugyanazok az elvek dominálnak, mint az állattenyésztésnél. A zsenialitásban alig van tenyész­képesség. A francia léleknek megváltást jelentene, ha egy kicsit szárazabbá s érzéketlenebbé lehetne tenni. A jövõ nem a zseniális népeké, hanem a szatócs népeké. Amivel én, a protestáns ember, nem éppen azt akarnám mondani, hogy a protestantizmus kiöli a lelkekbõl a lendülõ vágyat, a szépség és entuziazmus kincseit. Csak azt, hogy ez idõ szerint alkalmasabb nemzettenyésztési célokra, mint más. Csakhogy Balzac sohse tudott egy jó seftet nyélbe ütni. Kérdés, hogy vajon Franciaország a protestantizmussal megszerezné-e az angol és német jelességeket?...

Budapesti Napló 1904. augusztus 31.

Ady Endre.