10. A CSAVARGÓK

Nagyon bodros, berzenkedõ a Körös vize. Ez a kemény fagyos szél nem hagyja békésen hömpölyögni. Sokáig azonban nézegetni nem lehet. Mintha fodrai közé bújt volna a márciusi napnak minden sugara… Nagyon fényes a világ s nagyon hideg. Ibolya, hóvirág lefagy most. Március van s kezdõdik a tél. A Körös mellett letaposott gidres-gödrös gyalogjáró nyúlik szalag módjára. Micsoda óriási raktárak állnak majd itt száz év múlva, mikor Magyarország kultúrország lesz s a Körös mélyebb lesz néhány kis méterrel…

Ím’ e gyalogjárón baktat két öreges, kopottas ember. Fáznak, szinte kékek. Pipafüstöt fújnak a markukba. Az egyiket megfordítja a szél csípése: feltûnõen értelmes nyugodt arca van. A másik vagy idegesebb, vagy a ruhája széltõl járhatóbb, mert ingerülten beszél, néha szaporán tesz egy-két lépést s a kezével hadonászik. Nyomukban tartok.

- Bele kell mindenbe nyugodni, mondja a nyugodt.

- Nem mehet így tovább, kiabál a hadonászó. Beszélnek nekünk hazáról, királyról, miniszterrõl. Én nem akarok káromkodni, de nem hiszek nekik. Csak legalább mindenki menne tönkre. Ez volna a legjobb. Már megindult… Itt van maga: józan, munkás, régi iparos ember. Hát hallott valaki eddig olyat, hogy ilyen ember házánál négy napig ne legyen kenyér? No, ugye, hogy fát is vágna, ha kapna?

- A munka nem szégyen, semmilyen - mormogta a nyugodt.

- Az ám - vágta vissza a hadonászó -, de nincs munka semmilyen. Látja ott a templom hátát?

A hídfõnél voltunk mindjárt. Itt sivított még csak fagyosan a szél!… A Szent László-templom napos oldalán nagy barna tömeg hullámzott.

- Hát az ott mi, kérdezte a nyugodt ember.

- Munkát akarnak azok is, kacagott a hadonászó…

…De azért kikerülték õket. Nekivágtak a térnek… Én a tömeg mellett mentem el. Le kellett térnem az útra s egy részeg kocsis majd elgázolt. Az aszfaltot telehullámozta a tömeg. A szél ide nem ért. Ezért is jó a templom… A sok-sok ember pedig várt… Volt ott ingetlen iskolás fiú, gethes agg ember, mindenféle korú. Némelyik vihogott is örömében, hogy nem érezte a szelet. A legtöbb azonban komor volt s fázott a templom mellett s a napon is… Az utcán mindenki sietett, mert hideg volt nagyon s olyan különösnek tetszett, hogy ebben a nagy sietségben ez a nagy tömeg ember neki fekszik a templomnak s vár…

…Jó egy óra múlva tértem erre vissza. Éppen akkor ért oda az elõbbi két kopottas, öreges is. Kékebbek voltak, mint az elébb. A nyugodt ember valamivel szomorúbb, a hadonászó pedig még haragosabb…

A többi ember mintha észre sem vette volna õket. A nyugodt ember megállott. Nem akart a tömegbe állni. A másik megfogta a karját s úgy ordított, hogy a tömeg is megdöbbent egy pillanatra…

- Ne álljon itt meg! Itt útban van!

Azután megragadta a kezét s vitte magával.

- Dõljön ide a templom falához. Így kell a csavargóknak tenni!…

…Én - nem tudom - de ezt a hangot most is hallom…

Nagyváradi Napló 1902. március 14.

(ae)