22. A HALOTTAK VISSZATÉRNEK

Nem volna érdemes és szabad élnünk, ha föltétlen urunknak kellene elismernünk a halált. Maga a természet örökös tiltakozás a halál ellen. Az élet pedig mindannyiunknak nem csupán sorsa, de akarata, célja és joga. Aki pedig rajongva kapaszkodik az életbe - mindnyájan ezt tesszük - az hisz, annak hinnie kell a megváltásban s észre kell vennie a jobbat, a tökéletesebbet, amit a rohanó élet magából kiválaszt… És nincsen halál, [csak] tökéletesbülés, a halottak pedig visszatérnek…

Nem a húsvét aktualitása szövette össze velünk e kis filozófiát. Nem a húsvét aktualitása - mondjuk -, hanem az eseményeké. A halál sohse rémítgetett úgy meg bennünket, mint rémítgetett mostanába. Föl kell emelnünk hát egymás szíveit s egymás eszébe hozni, hogy az életnek nincs gyászindulója, csak himnusza, biztató, harsogó, lázas himnusza…

…Nem mondjuk, hogy nem volt semmi ok a rémületre. Volt és van bizony. A mai élõk rosszkor hullottak ki az élet lottókerekébõl. Most készülõdik valami istenien nagy evolúcióra a világ s a mi életünk a készülõdésnek, a lázas, beteges s kissé veszedelmes szakára esik. Nem csoda, ha a kaotikus jelen kétségekbe ûz, kivált ha a halál látszólagos pusztítását nézzük. Pedig a halál soha és most sem gyõzedelmes. Az, amit mi a halál uraságának sejdítünk, az életnek az erõgyûjtése a nagy teremtésre. Amit pedig mi a halál szövetségesének látunk s amit a sajtóbetûk hétköznapi összetételében reakciónak írunk le, szintén nem lehet a folyton elõretörõ életnek megölõje, hiszen ez semmi egyéb, mint a haladó erõnek fokozója - a természetnek ismert alaptörvényei szerint.

Ma - igaz - az ultramontánoké a világ. Vagyis úgy látszik, mintha az övék volna. Pedig éppen az ultramontánság veszekedett merészsége demonstrálja, hogy az élet nagy változásra készül s nagy gyõzedelemmel váltja ki nemsokára magából a jobbat és tökéletesebbet.

Ím vonultassuk magunk elé legkedvesebb halottjainkat, kikre egy jobb, tökéletesebb élet vár s kik voltaképpen nem is voltak halottak.

Föl kell támadniok a porladó humanisták és enciklopédisták nagy tanításainak. Föl kell támadniok a nagy forradalmak eszméinek.

Föl kell támadniok minden igazságoknak, melyek az ember teljes felszabadítását célozták s e föltámadásban magukkal kell hozniok a megtökéletesedést, szurrogátumjait a szabadságnak: az élet egyenlõ eszközeit.

Ezek voltak a mi legnagyobb halottjaink, kik - erõsítjük újra - voltaképpen halottak sem voltak. De vannak szívünkhöz jobban hozzánõtt, kisebb, házi halottaink, kiknek visszatérését szintén várnunk kell. Mindannak megtisztultan, tökéletesebben kell föltámadnia, amit a humanisták, enciklopédisták, a nagy forradalmak magyar földön hatottak és szültek.

Kossuth, Deák, Szilágyi és Tisza visszatérésre váró halottak, bár voltaképpen nem haltak õk meg.

Úgy kell föltámadniok, hogy szabadelvûségük, haladásvágyuk teljesebb és tökéletesebb legyen. Erre a nagyszerû visszatérésre nem várhat s nem is vár már sokáig a magyar glóbus. Ezek a halottak visszatérnek mihamar s újonnan öltött alakjuk sokkal erõsebb lesz. A kerepesi temetõ s a geszti kripta örökre élõ, újra és újra feltámadó, egyre és egyre tökéletesedõ erõket zárt le. Werbõczi feltámadt Deák Ferencben s Deák Ferenc újra tökéletesebb alakot fog ölteni egy bizonyosan eljövendõ valakiben, aki talán a szociális igazságoknak fog adni magyar formát. Rákóczi föltámadott Kossuthban s az eljövendõ új Kossuth még tisztultabb teremtõ tûzû lesz.

Teleki uram, a kancellár, Tisza ingeniumában nyert új életet s kellõ idõben eljön az új Tisza Kálmán, kiben a konszolidáló zseni még gyönyörûbb lesz. És így térnek vissza mind a halottak, akik voltaképpen a legnagyobb élõk!…

Halljátok tehát az igét és emeljétek föl a szíveteket Húsvét napján s a geszti temetés után:

A halottak visszatérnek.

Nagyváradi Napló 1902. március 30.

Ady Endre