60. AZ INGYENÉLÉS

A sajtón mindenki szeret ütni. Legkivált a konzervatív öreg bácsik és a megcsontosodott, megméltóságosodott bürokraták. Komolyabb glosszát maga Ady Endre sem óhajt fûzni azokhoz, amiket Sável Kálmán fõügyész az õ sajtóperének táblai tárgyalásán elmondott. Különben is alaposan elbánt a fõügyész úrral dr. Dési Géza. Csak az inkriminált ingyenélésrõl akarunk itt az apróbetûs rovatban szólani. Csakugyan olyan súlyos szó volna ez a szó? Csak két fogalommal állhat kontrasztban: a drágánéléssel és az akciótlan éléssel. Most már az ördög tudja, hogy áll a dolog. Ha azt írja valaki egy kanonokról, hogy nagyon drágán él, mindjárt rá fogják az emberre, hogy szekularizálni óhatja a papi vagyont. Ha meg az íródik, hogy egy kanonok akcióban van, megint félreértés támad. A „Figaro” egy emlékezetesen ragyogó cikket közölt volt a múlt évben. A cikknek még nagyobb érdekességet adott, hogy állítólag egy egzotikus princ, Jukantor herceg írta. A ragyogó cikk azt fejtegeti, hogy a lázasan dolgozó mûvelt emberiség célja voltaképpen egy a tropikus tájak semmittevõ lakóinak céljával. Az emberiség azt az állapotot igyekezik megteremteni, melyben örökös élvezetben, a semmittevés boldogságában lesz része mindenkinek. Valóban lehet-e szebb célja az emberiségnek, mint az eljövendõ új olimpuszi életnek a kiküzdése? És ha a nagyváradi kanonokok esetleg már elõlegezték volna maguknak ezt az olimpuszt, hát olyan nagy baj ez? Csak ezt akartuk kérdezni. Ezt is csak így szelíden. Bajos dolog ám ma õszintén írni. A szabad szónak milliónyi az ellensége s a Kozma Sándorok helyébe Sável Kálmánok jövének…

Nagyváradi Napló 1902. május 29.