77. CSAHOLÓ HAZAFISÁG

Ennek a mi tengernyi bajjal küzdõ kicsiny országunknak nem a legkisebb fátuma, hogy a hazug szájakra s mindig a szájakra ad legtöbbet. Egy ügyesen csaholó száj már szédítni tud nálunk. Vannak here osztályaink, pártjaink, nagyságaink, kiknek minden jogcímük a szájuk s kik a szájukkal nem csak élni, de ölni is tudnak.

Romantikára hajló nép vagyunk. Frázis-imádásunknak is ez az oka. S ez az oka annak is, hogy keleti módon szeretjük a tömjént. Faji büszkeségünk, patrióta képzelgéseink üstökénél lehet bennünket legjobban megfogni. Ez a bûnünk burjánoztatta föl a csaholó hazafiságot. Ezért utazik reánk minden csalás ámítás, hazugság és cselvetés a hazafiság nevében. Ez a húr mindig meghat és mindig megfog bennünket. A lényeget és valóságot nem keressük, mihelyst hazafisággal csaholják hazug módon tele a fülünket.

A magyar sajtóról nagy a véleményünk. Ez a sajtó gigászi munkát végzett és végez a magyarságnak kultúrára terelésében, modernizálásában s ezt a munkát szinte példátlan önzetlenséggel teljesíti. Bizony van annyi érdeme legalábbis ennek a sajtónak, mint az összes valamikori törökverõ harcoknak, a magyarság szolgálatában. Nincs hibátlan emberi institúció. A magyar sajtó sem az. De hibái közt az a legnagyobb, hogy könnyen felül a hazug, a csaholó hazafiságnak.

Itt van a Mangra-ügy példának okáért. Micsoda igazságtalan módon vezette ez ügyben félre a közvéleménynek jórészét a csaholó hazafiság. Máskor is választottak román püspököt. Talán nemegyszer igazán szükség lett volna a magyar közvélemény megnyugtatására. Bezzeg akkor csönd volt. Most azonban valósággal dühöng a csaholó hazafiasság. Miért? Mert Metianu érsek úrnak kedves rokona, Hamsea elbukott a pöspökválasztáson s olyan embert választottak püspökké, ki erõs individuum. Ellensége a hierarchia zsarnokságának, szókimondó, mindig a nép embere. Megindul rögtön a csaholó kampány. Persze, hogy a hazafiságot rántják elõ csalétekül. Kicsodák? Metianu és társai… Ugye ezek az urak nálunk a legtisztább magyar haza­fiak? Ugye, hogy ezek valósággal mártírjai a magyarságnak? Ugye ezek nálunk a haza­fiság lángoszlopai? Ugye ezeknek minden szívdobbanásuk, minden gondolatuk a magyarságot szolgálja? Vagy nem? Hát akkor miért vezetteti félre magát ez urak által a magyar közvélemény? Miért ült fel a magyar sajtó? A csaholó hazafiságot mért támogatja a magyar sajtó egy része? Azért kell megriasztani az egész magyar társadalmat, fölizgatni a békésen viselkedõ román népet, agyonhajszolni, megbélyegezni egy erõs talentumú, õszinte, becsületes szándékú embert, hogy Metianu úr rokona püspöki székbe ülhessen?

Igaztalanabb hajszát régen nem látott a világ a Mangra Vazul ellen folytatott hajszánál. Oktalanul gyalázzák s lehetetlenné akarják tenni Mangrát a románságnak éppen azok az emberei, akiktõl legkevesebb õszinteséget és jót várhatunk s a magyar közvélemény pedig társul szegõdik a hajszához, a csaholó, hazug hazafiság machinációihoz.

Mangra Vazul nagy talentumú, tiszta szándékú ember. Heves temperamentuma lehet talán, hogy elragadhatta valamikor, de hosszú évek óta a béke legõszintébb embere. Bár Metianuék a múmiák házában, a feudális fõrendiházban, egy korlátolt mágnás által erkölcsileg is meg akarták bélyegezni, emberi és papi méltóságához és tisztességéhez nem érhet szenny. Hiszen vikáriussá sem lehetett volna másként kinevezni.

Merész és oktalan dolog volna a román egyház autonómiáját is megsérteni. A püspökválasztó zsinat Mangra mellett döntött s e döntés csak Metianu rokoni keblének lehet sérelme.

Azt sem kell elfeledni, hogy Mangrát a román nép jó nagy többsége vallja vezérének. Ezt a választás bebizonyította. Mangra elejtésével ezt a népet ütjük arcul.

Nevetséges dolog, hogy Mangra fölött azok ítéljenek, akik nem ismerik. Itt van Bihar vármegye és Nagyvárad magyar társadalma, amelyben Mangra él: ez a társadalom tanúja és vallója lehet s lesz annak, hogy Mangra kifogástalan ember és hazafi.

De ha Mangra Vazul hazaárulóskodott volna tán valaha - tudjuk, hogy ez szamár vád -, akkor sem volna racionális és üdvös dolog most már ellene a hajsza. Egyháza oltára elõtt s a magyar társadalom elõtt is újra és újra becsületes és szent hitet tett magyar hazafisága mellett Mangra Vazul. Hiszen, ha csakugyan hazaáruló múltja volna, akkor is örülnünk kell, hogy ilyen erõs zálogokkal kötötte a magyar földhöz és magyar hazafisághoz magát. Hogyne kellene hát így örülnünk, mikor a vád csúnya hazugság s mikor Mangrában õszinte, becsületes, hazafias, talentumos s népére támaszkodó s hatni tudó román fõpapot kapunk.

Vigyázzon a magyar kormány s föl ne üljön a csaholó hazafiságnak. Mangra Vazul ugyan erõs jellem, de gondolja meg, hogy a csaholó hazafiság, intrika diadala a legerõsebb karaktereket is keserûségbe hajthatja. A fõpapi széken hitvallása, fogadalma s a magyar közvélemény erõs indulata figyelme mindig a mienknek s a mi táborunkban tarthat valakit. Az üldözött vad azonban nem ölelgeti ám ellenségeinek gyilkos fegyverét. Tragikus botlás volna, ha a magyar kormány ezúttal is felülne a csaholó hazafiságnak. Ez a csaholó hazafiság eddig még csak az ellenségeit növelte mindig a mi jobb sorsra érdemes, kicsiny országunknak…

Nagyváradi Napló 1902. július 5.