82. MÁRIA ASSZONY VERSEI

Egy laptársunk már kipattantotta a titkot, hogy Rienzi Mariska, a szép sanzonett királynõ verseket ír s akar kiadni. Mária asszony, ahogy õt bizalmasai becézik, csakugyan poéta. Itt közlünk versei gyûjteményébõl két nagyon kedves apróságot. Az elsõnek a címe A nõ, a másiknak Miért?

I.

Ne higyj a nő mosolygó szép nevének, [!]
Szerelmeért, ne törd, ne zuzd magad;
Addig szeret, mig szived össze tépi, -
S aztán? - aztán szemed közzé kacag.

II.

Hogy minek is fakad, mért nyilik a virág?
Azért, hogy letépjék,
Mért dalol a madár? Hogy kalitba zárják,
Édes énekéért.
Miért sír a felhő? Hogy sárrá tapossák
Harmattiszta cseppjét.
Mért dalol ez a szegény szív olyan bús dalokat?
Azért, hogy kacagják.
Azért, hogy nevessék.

És ilyen szomorúak, könnyezõk mind a Mária asszony versei. Õ, aki a „sikk, fess, snájdig, elegánt” s egyéb szilaj dalokkal gyújtja lángra a publikumot, ha egyedül van, sírni szokott. Annyi bizonyos, hogy érdekes lesz a Rienzi Mariska verskötete, ha csakugyan megjelen, de orfeumban aligha adhatják elõ egyik versét is. Mindenesetre pedig azok a reakcionárius fejek, melyek megütõdnek némely nõpoétánk hangjainak szilajságán, töprenghetnek egy kicsit a problémán, hogy az úgynevezett tiszta dalok az orfeum atmoszférájában születhetnek már csak minap.

Nagyváradi Napló 1902. július 17.