85. A RABOK MECÉNÁSA

Azok a nagyváradi és Bihar vármegyei úri emberek, akiket hosszabb vagy rövidebb idõre beinternáltak a szegedi államfogházba, mind sok hálával gondolnak Pálfi Antalra, a közülünk elszármazott derék emberre, ki áldozatkészségével ma is és minden nagyváradi és Bihar vármegyei kulturális mozgalomnál [ott volt] s aki becsült polgár s városatya Szegeden is. Valóságos kultuszt csinál abból, hogy megkönnyítse a Bihar vármegyei és nagyváradi államfoglyok rabságát. Õ közvetít minden érintkezést a külvilággal. Õ hoz naponként sok tucat lapot a rab földieknek. Õ hoz be bort, melynek üvegén gyógyszer felírás van. Szóval csak ott a rabságban megbecsülhetõ sok nagy szolgálatot tesz õ rab patrióta társainak. De az államfogoly urak telhetetlenek. Egy nagyváradi rab egyszer mindenképpen kint akart sétálni az utcán. Pálfit kérte meg természetesen. Ez azonban nehezen ment. Pálfi ennek is kitalálta a módját. Bepörölte az államfoglyot egy forint tartozás miatt. A bagatell-bíró pedig megidézte az adóst, aki így mégis börtönõr kíséretében ugyan, de kint sétálhatott. A bíróság elõtt aztán különös dolog történt. Az államfogoly nem akarta elismerni az egy forint adósságot.

- Még nekem tartozik Pálfi úr tíz forinttal - mondta.

A derék Pálfi csak egy percre döbbent meg. Aztán a zsebébe nyúlt.

- Tévedésbõl pöröltem - jelentette ki. Tessék itt a tíz forint.

És kifizette. Azóta azonban ezt az egy szívességet nem hajlandó megtenni a rab honfitársaknak.

Nagyváradi Napló 1902. július 26.