88. CSÖNDES ÉJSZAKÁK

A mámornak is törvénye van. Néha magasra csapódva csillog és tombol a mámor. Elragadja, átitatja a legkonokabb józanságot is. Parázsossá teszi sokszor a legtélibb éjszakát. Máskor pedig egyszerre elillan. Semmi nyoma sehol. Az éjszaka borulhat s nyílhat békésen. Ezek a mámortalan éjszakák a csöndes éjszakák. A bús éjszakák. Nagyváradon ismertek és rettegettek ezek a csöndes éjszakák. Mámortalan levegõjükbõl rohan a legvadabb korhely is - az ágyba. Csak a vendéglõsök, kávésok, pincérek, cigányok s az éjszakának egyéb népségei kibicelnek e mámortalan éjszakáknak. Álmosan és gyászosan. Mostanában sûrûek a csöndes éjszakák. A mámor nagyon kifáradt. Az emberek nagyon józanok. A pénz pedig sohse volt neveletlenebb. A csöndes éjszaka elõreveti árnyát. A mámor sirályai, az éjszaka népei némák és búsak. Az orfeumban lesrófolják a lámpákat. Nem lesz elõadás. A kávéházakban a pincérek lapokat olvasnak. A rendõrök álmosan baktatnak az utcán. A késõn járókelõ megriadva vágtat haza. Éjfél körül halott a város… Talán egy, talán két helyen van egy kis zaj, sõt zene is. Cigányok muzsikálnak - cigányoknak. A csöndes éjszakákon mulatják ki magukat másoknak fekete mulattatói. De ez a lárma is elvész a nehéz, nagy csöndben, sötétségben. Három óra felé a vasút felõl kocsik dübörögnek be. Jönnek a piaci népek is. A csöndes éjszaka mintha örömmel rázkódnék meg. Kezdõdik végre az élet. Ha mindjárt csak nappali élet is…

Nagyváradi Napló 1902. július 30.