112. A SAJTÓ ÉS A PARLAMENT

Az újságírók nagy dolgot csinálnak abból, hogy õk lakomáztak s tósztoztak elõször az új parla­menti palotában. Cicerós cikkek méltatják ez esemény nagy jelentõségét s mi nagyon szégyell­jük magunkat. Micsoda kicsinyesség, micsoda önlenézés, micsoda vakság ez! Bizonyisten Balkán ország vagyunk. Vagy az elfogyasztott Törley-pezsgõk mámora voltaképpen ez a nagy öröm? Mert lássuk csak. A magyar parlament új palotát kapott. Rettenetesen drágát és kétesen monumentálisat. És ebbe a drága, elfuserált palotába éppen az a parlament került, melynél jelentéktelenebb, önzõbb és alacsonyabb nívójú nem viselte a nép képét. Nem mondunk egyebet: ebbe az új palotába a sajtó embereinek kellett legelõbb belépniök s az õ szavaiknak kellett innen elõször elhangozniok.

…Nagyon komikus volna, ha mi vállalkoznánk korszakos súlyú igazságok elsõ kiderítésére. Csak sajnosan elterjedt s lelkekbe rögzõdött vélekedést regisztrálunk. A magyar parlamenta­rizmust elnyelte az osztályönzés és a korlátoltság. A magyar parlamentarizmus majdnem nulla. Egy kicsi kis múltja, siralmas jelene után a jövendõje nem ígér semmit. Az új palotában megindult már a kisded politikai játék, mely még e kiskorú országnál is nagyon kisdedi. Csak azt nem tudjuk, ha vajon züllhet-e még tovább, süllyedhet-e még lejjebb a magyar parlament?

Ahol a parlamentarizmus haldoklik, egyébként csak valamennyire is egészséges viszonyok között: a sajtó lép elõ. Ez egyszerû szociológiai törvény.

A parlamentarizmus a modern nemzeti társadalom levegõje. Levegõ nélkül a társadalom nem élhet. Valamennyire egészséges viszonyok között hát ma a magyar sajtónak kellene lennie a társadalom éltetõ és munkáló levegõjének.

Egy bizonyos még: a magyar sajtó egészségesebb, jobb és hasznosabb a magyar parlamentnél. De milyen szomorú ez a reláció! Milyen keveset jelent ez a dicséret! A magyar sajtót is megmételyezte a magyar parlament, a politika. A magyar közélet egy betegsége sem kerülhette el természetesen a sajtót. A sajtó nem olyan beteg, mint a parlament, de nagyon beteg azért. Nagyon beteg…

Aggodalommal s fájdalommal kérdezzük, vajon gyógyítható-e ez a betegség? Ha a sajtó is a parlament sorsára jutna, ez azt jelentené, hogy a magyar társadalom megmenthetetlen. Elvész, mert megmérgezte a levegõt, melyben élhetne, élnie kellene!…

Ma még több jussa van a magyar parlamentben a sajtónak, mint a népképviselõknek csúfolt vakok gyülekezetének. De milyen gyötrelmes karakterisztikonja a reménytelenségnek, fájdalmas szimp[to]mája a betegségnek, hogy a sajtó megdöbben a maga elsõségén s nem érzi nagy missziójának egy csöppjét is? Züllött parlament és züllõ sajtó… Milyen lehet ez a társadalom! Mi következhet ez után?…

A szõke Dunába valósággal beépített palotában már javában folyik a zsibvásár. Csaknem megtörtént, hogy a sajtót kirekesztették ebbõl a palotából. Nagy nehezen korrigálni lehetett ezt a különben szintén igen jellemzõ tervet. Bárha ez erõt adna a sajtónak missziója belátására, hogy korrigálja meg még azt, ami kevés megkorrigálható!…

Nagyváradi Napló 1902. október 10.

A. E.