113. JÓKAI ÉS HEGEDÜS

- Cook embere a régi -

Utazott tegnap a Cook embere. Nem úgy, mint egykor. Elmúlt a hatalom s eltûnt vele a nimbusz. Minden megváltozott. Csak õ nem változott, a Cook embere. Hegedüs Sándor úr tudniillik, aki prototípusa a legújabb magyar korszak egy fajtájának, a fórum elszánt strébereinek.

Együtt, azaz egy vonaton utaztak Jókai Mór és Hegedüs Sándor, Jókai Mór és családja s Hegedüs Sándor és családja. Együtt értek tegnap délben Nagyváradra is. A kolozsvári ünnepre utaztak mindannyian.

Kicsoda Jókai Mór? Talán még így és ily módon sem volna szabad azt kérdeznünk. A mi szentünk, a mi legnagyobbunk, kirõl már vitázni nem lehet. Egy megelevenedett Pantheon. A mi büszkeségünk. Óh, legyen az még sokáig.

Kicsoda Hegedüs Sándor? Ma már senki. Volt magyar miniszter, volt hírlap-nagyság. Volt, volt… És ami volt, azzá mind Jókai által leve. Ma senki és semmi. Ma már eldobódott a Jókai nimbuszának nagy cirkulusából is. Ma már Jókaiért sem kell tûrnünk a Cook emberét.

De Hegedüs Sándor nem akarja ezt tudni. Igazi parvenü módjára parvenü családjával együtt még mindig marni akar és marni szeretne. Persze azt marná meg, akinek mindennel tartozik, a mi legnagyobbunkat, a mi szentünket, Jókait s akit Jókai legjobban szeret, legjobban szerethet, hûséges szép hitvesét.

Nem frissítjük, amik nemrégiben történtek. A marni akaró szájra rávertek. De Cook embere nem javul.

Együtt utaztak tegnap. Együtt szálltak vonatba Budapesten. Alighogy Jókaiék beszálltak, Hegedüsék táblát akasztattak ki a maguk kocsi-szakaszára:

Bérelt szakasz.

És bezárkóztak. Pedig jól tudták, hogy az ördög sem veszi észre õket. Hogy venné észre a mi szentünk és legnagyobbunk? De Cook embere csak lármát és reklámot akar.

Megérkeztek Nagyváradra. Jókaiék kiszálltak. Õk nem. Tüntetni akartak? Az ördög sem tudta, hogy õk léteznek és utaznak. Õk bent ebédeltek s csak a tóduló pincérsereg sejtette velünk, hogy a vonaton parvenü utazik. Valószínû, hogy táviratilag rendelte meg az összes pincér­gárdát. Valaha, a szép miniszteri korban ingyen ment mindez. Ma már drágább a parvenüs­ködés.

Zúgott, zengett az éljen a nagyváradi pályaudvaron. A Jókai párt az októberi sugárözönnél melegebb és tisztább szeretet ömlötte körül. Hegedüséknél a függönyök meg lejjebb szálltak. Cook embere érezhette nagy semmiségét. Még az elõre megrendelt és megfizetett pincérek sem tudtak többet, csak hogy utazik egy pöffeszkedõ uracska a családjával.

Cook embere a régi. Az üres, a hencegõ, a hálátlan. De azt láthatta, hogy a világ megváltozott. A miniszter, a Jókai által miniszter muszájból volt valaki, Hegedüs Sándor senki.

Hegedüs úr, Önt szerették volna a nagyváradi állomáson tegnap leabcugolni. Azért nem tették, nehogy azt találja hinni, hogy Ön valaki. Ön a Cook embere. Letörött stréber. Még csak meg sem veti senki…

Nagyváradi Napló 1902. október 11.