135. EGY SZEGÉNY EMBER KIS HALOTTJA

- Akit nem akartak eltemetni -

Fehér a világ. Itt a tél. Nem árt foglalkoznunk azokkal, akiknek ez a fehér, téli világ kín és gyötrelem, valóságos pokol. A szegények nem áldják ezt a fehér csillogó világot. Mint ahogy a nyári meleget sem nagyon áldhatják. A szegény embernek élni gyötrelem, de meghalni is nehéz és bajos. A friss tél egy tegnapi tragédiája ezt bizonyítja.

Szegény Varga Pál Nagytemetõ utcai napszámos-embernek meghalt a kis nyolc hónapos leánykája, a Margitka. Keserves a gyász a nyomorult kunyhóban is, de még keservesebb a teher, amit a gyász ró rá az emberre. A kis hideg testû Margitkát el kell temettetni.

Varga Pál hivõ, jó katolikus ember. Szép, keresztényi temetést akart az õ kis halottjának. Elment tehát a plébános úrhoz. Hogy milyen eredménnyel járt a szegény Varga Pál, az alábbi levél bizonyítja, melyet tegnap délelõtt kaptunk:

Tisztelt Szerkesztõ Úr!

Mint szegény napszámos ember, nagy bajomban fordulok Szerkesztõ úrhoz. Hét gyer­mekem közül az egyik, a nyolc hónapos Margitka, tegnap meghalt. Mivel én magam tüdõbeteg, most keresetképtelen ember vagyok, két gyermekem pedig szintén beteg és otthon alig van betevõ falatunk, felmentem nagyságos Dencs János plébános úrhoz és mint buzgó katolikus ember arra kértem, hogy meghalt kis leányom temesse el.

- Ezért 2 forint 10 krajcár jár, mondta erre a plébános úr.

- Tudom, mondtam én, de legyen tekintettel Nagyságos fõtisztelendõ úr az én szegény keresetképtelen és beteg állapotomra. Nincs nekem egy krajcárom, de még betevõ falatom se. Hát legyen kegyes a fõtisztelendõ úr most ingyen eltemetni az én kis halottamat. Majd megfizetem, ha dolgozni tudok.

Dencs fõtisztelendõ úr erre haragra lobbant ellenem és azt mondta, hogy szegény a kántor, harangozó is, hát õ nem temeti el a kislányom addig, míg én elõ nem teremtem azt a pénzt. Nem bánja akárhonnan veszem, de annak a pénznek meg kell lenni.

Erre én elmentem Lõrinczy rendõrkapitány úrhoz és kértem, hogy mivel nekem pénzem nincs, Dencs plébános úr pedig ingyen nem akarja eltemetni a lányom, hát temettesse el a város.

Minthogy Lõrinczy kapitány úr azt mondta, hogy ezt õ nem teheti meg, kérem Szerkesztõ urat segítsen rajtam valami tanáccsal, hogy miképpen temessem el az én kis lányom, mivel én buzgó katolikus ember vagyok és nem akarom a gyermekem pogány módra eltemettetni.

Nagyvárad, 1902. dec. 6.

Varga Pál, napszámos. (Nagytemető u. 31.)

És személyesen is eljött hozzánk Varga Pál. Panaszkodott és sírt. Tüntetõ adakozásokhoz nincsen kedvünk s módunk sem, de rendkívül meghatott bennünket a szegény apa siránkozása. Adtunk neki 2 forint 10 krajcárt s õ hálálkodva sietett a pénzzel Dencs plébános úrhoz, kinek - úgy látszik - nem szabad kivételt tenni senkivel a temetési stóla behajtásánál.

- Látja - mondta Dencs -, hogy van pénz. De idejében kell ám errõl a szülõknek gondoskodni.

- És elküldte egyik káplánját a temetésre…

Azóta a kis Margitkát beszentelhette Dencs úr káplánja. Sõt a temetõ egyik messzi, félreesõ zugában új kis hant emelkedik, Szegény Varga Pál megmenekült a hivõ, buzgó keresztény ember elképzelhetõ nagy fájdalmától, hogy az õ kis halottját pogány módon kellett eltemetni s talán emiatt el fog kárhozni a nyolc hónapot élt fehér ártatlanság.

De Varga Pál házában még sincs megnyugvás, bár Margitkát plébános temette el s erre került pénz. Nagy a nyomor a Nagytemetõ-utcai viskóban. El lehet képzelni, hogy milyen nehezen tud segíteni egy nagycsaládos nyomorgó napszámos magán, mikor még kis leányát sem temetik el ingyen. A jó lelkekre apellálunk. Akik tehetik, enyhítsék filléreikkel a Nagytemetõ utcai gyászos ház nyomorúságát. Mi e filléreket szívesen juttatjuk el a nyomorgó családhoz. Adományokat mindenkitõl elfogadunk. Még azoktól is, kik a szegény nyomorgó emberek kis gyermekeit csak készpénz ellenében temetik el.

Nagyváradi Napló 1902. december 7.

(ae)