139. PROTESTANTIZMUS ÉS SZOCIALIZMUS

Tetszik nekünk egy polémia, melyet kálvinista nyakassággal folytat egy lapban két kálvinista pap.

Típus ez a két ember. Az egyik prototípusa ama kálvinista papoknak, aminõt a többek között Bródy Sándor fest a „Hófehérké”-ben. A puritánnak, kemény nyakúnak és kemény fejûnek. A másik is típus. Tüzes, reformáló elme.

Amirõl vitáznak, az már szinte eldöntött valami. De az az érdekes, hogy õk vitáznak, errõl a témáról, a papok s pláne kálvinista papok. Arról van szó tudniillik, hogy mint fogadja a szociáldemokráciát a protestáns egyház. Róma már régen megoldotta e kérdést. Róma tõrrel, méreggel, anatémával s más ilyesmivel fogadja.

A puritán kálvinista tiszteletes protestál. Neki nem kell a szociáldemokrácia, mert hazátlan, vallástalan, istentelen és romboló. Nem tudja ezt bizonyítani, de állítja makacsul.

A tüzes, reformáló tiszteletes olvasott, tudós, fanatikus ember. Cáfol, támad, citál, demonstrál, argumentál és kapacitál. Írásaiból kitetszik, hogy látja az emberiség történetének nagy láng­oszlopait. Kereszténység, protestantizmus, liberalizmus. Hogy a legmagasabb lángoszlopokat említsük. És most csap fel a leghatalmasabb: a szociáldemokrácia.

A tüzes papnak van igaza. A protestantizmus mint gyermekét fogadta a liberalizmust, ezt fog kelleni tennie a szociáldemokráciával is, ami nem olyan szörnyûséges, mint amilyennek a gyengébbek hiszik. Semmi egyéb: a megtisztult liberálizmus. A megtisztult protestantizmus. A megtisztult kereszténység…

Itt e helyen nem szokás politizálni. Csak megemlítjük itt, hogy két kálvinista pap polemizál s igen ügyesen igen érdekes dologról polemizál. Mommsen azt mondta a világ halad, két lépést elõre, egyet hátra, de halad.

A világ igenis halad. Lehet ugyan, hogy most azt a bizonyos egy lépést hátra csinálja, de halad. A protestantizmusnak pedig most sem szabad másokkal összefogni, csak a haladókkal.

Nagyváradi Napló 1902. december 21.

(ae.)