160. TISZA KÁLMÁN SZOBRA

Azok akarják nagyságát lejáratni, õt magát örökre eltemetni, akik mindent neki köszönhetnek. Az ellenségei lobogót hajtottak ravatala elõtt, kijelölték nemesen helyét a magyar Panteonban. A hiénák szerepeire a jóbarátok, az intimusok, a saját teremtményei mertek csupán vállalkozni. Széll Kálmán egészen nyugodtan kiáltotta ki:

- Tisza Kálmánt sohasem szerettük.

Az õszintesége megkap e kijelentésnek, hiszen õszinteséghez annyira nem szoktatott bennünket Széll és a rendszere. De újra csak utálatot gerjeszt bennünk a mód, mely Széllnek még kivételes szereplésénél, a szincerizálásnál is megnyilatkozik. A halottat bántja, ki halhatatlan bár, de kitõl már félnie nem kell. Gyávább az állatmese gyáva hõsénél, aki nem várta meg az oroszlán halálát s már a betegségnél neki bátorodott - rúgni.

No nem baj. Tisza Kálmán nagyságáig nem ér ám az ágaskodó törpe. És, hejh, sokba kerül az ennek az országnak, hogy a mostani miniszterelnökét mindenki szereti.

A geszti porladónak álmát meg éppenséggel nem zavarja ilyen kicsinység. Minket vérez csak, minket bánt, akik még élünk s akik még mindig be merjük vallani, hogy nagyon szerettük azt a hideg, kemény, büszke s koporsóba zártáig puritán, tiszta embert, aki a geszti sírboltban fekszik porhüvelyével, de életével a halhatatlan nagyok csarnokában fényeskedik.

Sok éretlen, kicsinyes, farizeus vádaskodás illette Nagyváradot, mikor október harmadikán úgy látszott, mintha cserbe[n] hagyta volna az õ nagy öregét. Mi érezzük és tudjuk: mennyire nem ismerték sem Tisza Kálmánt, sem Nagyváradot a vádaskodó éretlenek, kicsinyek és farizeusok.

Egyesek hanyagsága, egy elfuserált választás még csak nem is érinthette azt a szent kapcsot, mely Nagyváradot Tisza Kálmánhoz fûzte. Sokkal nagyobb volt Tisza Kálmán és sokkal hûségesebb Nagyvárad.

E hûség és szeretet parancsolja, hogy mi siettessük a történelem bizonyos ítéletét. Nagyváradnak kell megindítania a mozgalmat, hogy Tisza Kálmán halhatatlan nagyságát szobor hirdesse! Ez a szobor sehol sem állhat, csak Nagyváradon és ennek a szobornak állania kell mielõbb. Az elsõ lépést bizonyára megteszik azok, akiknek a kötelességük. Törvényhatóságok, testületek s magánosok róvják le áldozataikat mielõbb s hogy leróvják és leróhassák - ez a mi föladatunk lesz.

Mi budapesti laptársainkat kérjük meg, hogy be se várva a fölkérõ, hivatalos, udvarias formát, nyissák meg a teret az adakozásra. Gyûjtsenek Tisza Kálmán szobrára mindazok a lapok, melyek nemcsak névben liberálisok s nem félnek a törpe élõtõl, hogy irigy lesz a halhatatlan nagyra.

Szörnyû nagy és talán szörnyû veszedelmes átalakulás elõtt áll a magyar közélet, mely olyan gyors egymásutánban vesztette el Szilágyi Dezsõt, Pulszky Gusztávot s a legnagyobbat, Tisza Kálmánt.

Immár kezdenek az emberek nemcsak felejteni, de nem érteni is. A magyar földbõl sarjadt s a Tisza Kálmán egyéniségében legjobban ragyogó nemes liberalizmus tölgye leomlott. Jöjjenek ezért akármilyen sötét idõk is, utánuk más újra nem jöhet - ezt hisszük és hirdetjük -, mint ennek a nemes liberalizmusnak megtisztult föltámadása.

Ennek a hitnek és igének megtestesítése volna s lesz Tisza Kálmán nagyváradi szobra.

Bihar és Nagyvárad, a magyar liberalizmusnak e klasszikus földje, ha ma még megváltást nem is vihet a fenyegetõ veszedelmek elé, de meg akarja s meg fogja õrizni a magyar liberalizmusnak a hitét s e hit föltámasztó erejét.

Nagyváradi Napló 1902. április 6.