164. A MARSEILLAISE ÉS SZOYER ILONKA

- A színügyi bizottság rendkívüli ülése -

A Marseillaise és Szoyer Ilonka úgy kerülnek össze, hogy a nagyváradi színügyi bizottság ma délután rendkívüli ülésre gyûlt össze, s e rendkívüli ülésnek elsõ tárgya a Marseillaise, a másik pedig Szoyer Ilonka nagyváradi vendégszereplése lesz.

Szóljunk elõször a Marseillaise-rõl. Ismeretes az a tüntetés s mi is írtunk róla, amely szerdán este a Szigligeti Színházban történt. A zenekar és az elõadók a francia forradalomjelenet végén nem ismételték meg a hatalmas, vért forraló, forradalmi dalt, a Marseillaise-t. E miatt jó negyedóráig lázongott a színházi közönség.

A dolog történetét úgy mondjuk el, ahogy mi értesültünk.

A tüntetésre az elsõ okot a színházi ügyelõ túlbuzgósága adta. Madách darabjában rengeteg a díszítõk s a szereplõk dolga. Az elõadás igen hosszú. Az ügyelõ nem akarta, hogy még hosszabbra nyúljék. Ilyenformán, mikor a függöny legördült, kiadta a jelszót a díszítõknek. Pár perc alatt, mialatt a nézõtér tombolt, a színpad már meztelen üres volt s az új díszleteket akarták már beállítani.

Somogyi Károly igazgató ekkor értesült a dologról, de már hiába szaladt a színpadra s adta ki a parancsot, hogy teljesítsék a közönség óhajtását, a színészek már átöltöztek s a színpad összevissza volt.

Azonban a mi értesülésünk szerint még más oka is volt az induló megismétlése elmaradásának. A felügyeletet a zenekar fölött teljesítõ fõhadnagy az „Ember tragédiája” elsõ elõadása után, mikor az indulót többször megismételtette a közönség, azt az utasítást adta a zenekar vezetõjének s a zenekarnak, hogy elég, ha egyszer játsszák el az indulót. Az ügyeletes katonatisztnek természetesen nem lehetett erre semmi utasítása s csak privát elhatározása folytán járhatott el, mert az lehetetlenség is volna, hogy a térparancsnokság egyszer meg­engedje a Marseillaise eljátszását, de már a megismétlést nem. Az ügyeletes tiszt ez intézkedése után is, mikor látta a közönség akaratának tomboló megnyilatkozását, utasította volna a zenekart a megismétlésre, de a színpad leszerelése után s a színészek átöltözése miatt nem lehetett már a közönség óhajtásának eleget tenni.

Ezek a Marseillaise-re vonatkozó értesüléseink.

Hoványi Géza dr. a színügyi bizottság elnöke tegnap Várady Zsigmond dr., Gyémánt Jenõ dr. s Kurländer. Ede dr. színügyi bizottsági tagok aláírásával kérelmet kapott, hogy hívja össze a bizottságot rendkívüli tanácskozásra a színház[i] tüntetés s Szoyer Ilonkának bérletszünetben tervezett vendégszereplése dolgában.

Nem értjük, mi szükség van erre a rendkívüli ülésre. Az ügy historikuma az, amit föltárunk. Elmérgesíteni az ügyet nem áll érdekében a bizottságnak. Mindenki ismeri azt a kényszerûséget, mely a nagyobb vidéki színtársulatokat a katona zenekarokra utalja.

Mindenki tudja, hogy a katonák ilyen ügyekben rövidesen szoktak elbánni s egyszerûen elvonják a színháztól a zenekart. Ez szomorú, de ez a helyzet, bár igaz, hogy Nagyváradon még legkevesebb mértékben éreztették a katonák a helyzet e kényszerû voltát. Az erõszakos szakítás nagyon válságos lehet a színházra, különösen aki tudja, hogy milyen nehéz dolog egy megfelelõ, külön zenekar beállítása. Ezeket meg kell ám fontolni.

Ami Szoyer Ilonka ügyét illeti, hát itt nem tagadja meg a színügyi bizottság azt a kedélyes­séget, mely a színügyi bizottságoknak karakterisztikonja. Szoyer Ilonkát magas föllépti díjak fejében nyerte meg vendégszereplésre Somogyi Károly. Mindezek dacára csupa méltányos­ságból két este lép föl csak bérletszünetben Szoyer Ilonka s a másik két estén bérletfolyamban, holott a fõbérletciklus lejárt s a fõ- és pótbérlõkkel szemben is csupán az a kötelesség köti Somogyit, hogy a kikötött számú elõadásokat a bérlõk megkapják.

Mit akar hát a színügyi bizottság, mikor ehhez a dologhoz szólni joga nincs. Valóban ezt csak az a kéjes láz magyarázza meg, mely eltölt minden színügyi bizottsági tagot, ha eszébe jut, hogy micsoda fölséges, szép és nagy hatalom részese õ. - És bár elismerjük, hogy az egyre fásulóbb és szürkébb - vidéken a színügyi biztosságok a kedélyességnek, egészségnek és kedves naivságnak oázisai, mégis a köteles pietás mellett is meg kell jegyeznünk, hogy fontoskodásaik néha nagyon túlhaladják az ártatlan kedélyesség határait.

Nagyváradi Napló 1902. április 18.