223. UGRON ÉS MAJLÁTH

A Nemzeti Kaszinóban felbiztatták Ugron Gábort, hogy üljön gyorsvonatra és meg se álljon Kolozsvárig, ahol harci teendõi lesznek. Veszélyben van Majláth püspök, veszélyben a haza, a katolicizmus, a papi tekintély, szóval minden. Ki kell rántani a kardot és visszavágni amúgy magyarmiskásan, hogy jó idõre megemlegesse az ellenfél azt, amit kap.

A nemes székely szót fogadott és sietett a megbízásnak eleget tenni. A Nemzeti Kaszinó mágnás urai pedig a tegnap délután folyamán félretették a kártyát, nem is beszéltek talán olyan hangosan, mint máskor. Lesték izgatottan a telegramot, melyben el lesz mondva, mit végzett az erdélyi státusgyûlésen Ugron Gábor.

Hát ez bizonyos kontra volt, kontra a javából. Ultramontánoknak való csemege a református gyûlésen elhangzott riasztó szózat után, amely nagyon megfeküdte a klerikális tábor gyomrát.

Lássuk hát, mit végzett Ugron Gábor?

Ugron Gábor jó ideig kerülgette a mondanivalóit. Elõször flastromot ragasztott a Majláth püspök fájó sebeire, körültömjénezte jobbról, balról s mikor ezzel betelt, nekirontott teljes gõzzel az egyházpolitikának, s megcibálta két kézzel azok fejét, akik a liberális reformokat megalkották.

A támadás, noha a már jól ismert ultramontán frázisokba volt burkolva, természetesen és elsõsorban Bánffy ellen irányult. Mert az volt a fõcél: visszavágni mindenáron! Visszavágni a protestánsoknak és nem kell kímélni senkit!

Az neki a tendenciája, hogy mit panaszkodnak a reformátusok, mit riogatják fel a közvéleményt, minek kürtölik jelszavukkal tele a világot, amikor õk az okozói a tulajdon panaszuknak. Lám, Ugronék már az egyházpolitikai harcok elején megjósolták, hogy a tervbe vett reformok a protestánsoknak fognak legtöbbet ártani. Úgy is történt. És most azok, akik a reformot lanszírozták, akik bûnösök annak megalkotásában, azok önvédelembõl a katolikus egyházat támadják és fût-fát, minden vétket a fõpapokra kennek.

Így tettek Majláth püspökkel a kolozsvári ünnepségek után, ezért fogták rá, hogy a felekezetekkel szemben türelmetlen, hogy erõszakkal, pénzzel, protekció ígérgetésével térít, hogy békebontó és ki tudja még mi.

Így beszélt Ugron, a nagy székely, a letört Rabonbán, aki mostanság csak zártabb körû gyûléseken politizál. A státus-gyûlésen tapsoltak neki, s bizonyára Pestrõl is kapott üdvözlõ telegramot. A Nemzeti Kaszinó ultramontán fülkéjébõl tudniillik, hol a mai kirohanást megbeszélték.

Lám, Majláth püspök ma már neszt fogott, mert sokkal óvatosabb formában tárta fel a sebeit. Szenvedélyes harci riadó helyett megpengette a jezsuita siránkozás húrját, s inkább a védelemre, mint a támadásra helyezte a súlyt. Oda bújt az Ugron Gábor széles háta mögé, s míg õ maga csak a szemeit forgatta áhítatosan, biztatta a székelyt: üsd, komám, üsd!

Komédia bíz’ ez, jó uraim, nevetséges, csúnya komédia. A mai zavaros idõkben a magunk baja is elég, kár a fejünkre borítani a klerikalizmus fertõjét.

Amit Majláth a kolozsvári ünnepségen tett, azért megkapta a magáét, meg is érdemelte bõségesen. Mire volt jó a mai gyûlés alkalmából minden apropó nélkül felkavarni a kedélyeket és miért kellett beküldeni a rajvonalba éppen Ugron Gábort?

Akárhogyan kerülgetik a dolgot, nyilvánvaló Ugron szereplésébõl, hogy fel akarja újítani a felekezeti harcot s ennek kapcsán az õ klerikális csatlósainak segedelmével nekiront mindannak, amit hosszú idõ után, szembeszállva minden ellentörekvéssel, a nagy nehezen diadalra jutott liberális eszmék alapján megalkotott a nemzet.

Hiába döngeti Ugron a kaput, hiába csorbítja ki rezes csatabárdját a szabadelvûség sáncain, nem fog abban rést ütni sem õ, sem Majláth püspök. Nem rettenünk vissza továbbfolytatását kiküzdeni az egyházpolitikai harcnak. Az elsõ kolozsvári szózat becsületes szózat volt.

Ez a mi meggyõzõdésünk és meggyõzõdése mindazoknak, kik a legutóbbi két kolozsvári gyûlés tanúságait megmérlegelik.

Nagyváradi Napló 1902. november 15.