2. A HÉTRÕL

Három napig fogok a dutyiban ülni, bizonyságául, hogy a nagyváradi kanonokok nem ingyenélõk. Nem kis jusst szereztem hát, hogy olyan kriminális dologhoz hozzászóljak, melyek­nek [!] punktuma a dutyi. Szakadjon rám az ég, ha meglepett a Bartha Miklós becsületesség-mániája. Mert a kolozsvári ítélet meg éppenséggel nem lepett meg. A szûzi szerelem legnagyobb lantosa Poe Edgar volt. Egy magyar klerikális lapnak van egy nemes munkatársa, akinek gyógyító intézetben volna a helye, s akinek szelíden szólván idioszinkráziája van a nõk iránt, s ennek az embernek olyan fehér szerelmû versei vannak, hogy Petrarca elsõ szonettje e versek mellett Bacchus-ének. Patológusok mondják és írják, hogy mániákusok józan percekben meggyõzõ filippikát mondanak - a mániájuk ellen.

Patológusok mondják hogy a gonosztevõknek vannak legtisztább ítéleteik a paragrafusokba nem ütközõ morális élet iránt. Ha Poe Edgar, Wilde Oszkár s a többiek himnuszt írhatnak a tiszta szerelemrõl, Bartha Miklós is féltékeny lehet a maga tisztességére. A kolozsvári ítélet[et] nem a redakció nemcsak hírbõl, de valóban lázas levegõjében hánytam vetettem meg, hanem otthon, az én csöndes kis falum átaludt éjszakái után csöndes, rusztikus hangulatban. A magyar bírák legtöbbjétõl sohase várnám, hogy Schwartz Bertholdot pótolni tudják. Tiszta fejet pláne a mi ügyészeinktõl sem vár az ember. De ösztönt legalábbis vár a dolgaikban. Csak ösztönt. Hogy ne csinálják vissza azt a kis igazság félét, amit a judikatúra eddig kihozott az emberi zavarok és durvaságok káoszából. Hogy a kolozsvári bírók nem törvény szerint és nem hitük szerint ítéltek - gondolni sem akarom. De ez a tragikum, ez a veszedelem. Õk törvény szerint s hitük szerint ítéltek. A cenzúra határozottan becsületes, mert õszinte institúció. Végre is a föld forogni fog az úgynevezett sajtószabadság nélkül is, és az ember biztos, hogy nem csukják be a becsületes írásáért törvény és hit szerint…

*

A színházbajárás immár nem divat többé Nagyváradon, de divat az orvosságajánlás a színházba nem járás ellen. Nincs annyi színházlátogató, ahány megoldója van a színházlátogatás problémájának. Nem gondolt-e vajon még senki arra, hogy a színházak országos dekadenciája voltaképpen egy nagy törvényszerûség. Reakciója a hosszú, beteges színészkultusznak. Félév óta senki sem olvashatott primadonnáról, kit a villamos csaknem elgázolt, ellopott ékszerekrõl. A színházi elméskedéseket még csak a budapesti lapok sem kultiválják már. Bizony, a színházat újra divatba kellene hozni.

De most már valamivel nemesebb módon. Nehogy valaki magyar szerzõkre gondoljon, mert ütök. Herczeg és Bródy. Bródy és Herczeg. Aztán ne tovább. A magyar szerzõkkel torkig vagyunk… Várjunk, míg mások jönnek.

*

Egy szegény talmudista beleõrült a szász trónörökösné esetébe, s a klerikális lapok dühöngnek, hogy íme mit nem mívelnek a szenzációkat hajszoló zsidó lapok. Mert adott esetekben a talmudistával is együtt tud érezni a klerikális sajtó. Szóval a dupla regényrõl nem szabad lett volna írni a lapoknak. Értjük. Nagy baj is, hogy mi ördöngös, zsidó lapok nem tiszteljük eléggé a tradíciókat. Meg elsõsorban a trónokat. Rémséges dolog elgondolni is, mi lett volna, ha a mai lapok egzisztálhattak volna abban a korban s attól kezdve, mikor egy elmés császár a magánhangzókkal játszadozott, s az a. e. i. o. u. azt jelentette, hogy Austria erit in orbe ultima. Rémséges elgondolni, hogy minden trón körül történt szerelmi botrány lapba került volna. Boldog volt Szaffó, a lángvérû poéta asszony, boldog a görög bölcs, kinek Alkibiadész volt a barátja, boldog Augustus császár, mert Júlia esetérõl nem jelentek meg riportok, boldog Tiberius császár, a pápák és bíbornokok légiója stb. Ma Kruppnak pusztulnia kell, a Folchik, Gironok, Mattasichok vitézségeirõl az egész világ tud. Bizony, jól érzik a klerikális lapok: nagy baj ez. Még emberséges képe lesz valamikor a világnak. Még úgy lesz valamikor, hogy a fõhercegasszonyoknak sem szabad lesz szentséges sérthetetlenséggel megtenni azt, amiért egy becsületes kõmûves mester feleségét megróják. Akkor majd nem lesz talmudista, ki a fejedelmi botrányokba beleõrüljön. De talán még sok minden nem lesz, ami ma van…

Nagyváradi Napló 1903. január 4.

(-b.)