6. UJHÁZI EDE

A színjátszó talentum, az ágálás: speciális, különös képessége az agyvelõnek és a - fizikumnak. Nincs semmi köze ahhoz a nagy emberi erõhöz, melyet intellektus néven ismerünk, s mégis az intellektusra ható. Inkább ösztön, mint tudat és mégis teremtõ talentum. Ha ösztön, csodálatos ösztön. Kifejtésében hatalmas, produkáló, termékenyítõ. Nem egyszer megkorrigálja a zsenit. Megmélyít sekélyes helyeket, megsugaraz homályosságokat. Hogy a Kean-okról ne beszéljünk, eszünkbe jut például egy fiatal Pethes Imre nevû magyar színész, aki Ocskay brigadérosban két szót mond: „egyszer szerettem”, s ebben az „egyszer”-ben egy élettragédia sír, s olyan mélység tárul, amilyen Herczeg egész darabjában nincs. És ehhez mégis nagyon ritkán van az intellektusnak köze. Mikor az öreg Szentgyörgyi bácsi Sudermann Pillangó­csatájában megcsinálta az öreg köszvényes zsugori alakját, két elõkelõ kritikus elfogta az elõadás után, s enthuziazmusban égve magyarázta neki, hogy miért s miben tökéletesebb ez a Salviniénál, a Novelliénél. Az öreg Szentgyörgyinek fogalma sem volt, milyen nagy dolgot mívelt, s zavarodottan csak azt hajtotta:

- Én ezt így szoktam csinálni…

Mesébe illõ nagy kivétel, ha az ilyen színésztalentum nagy intellektusba foglalódik. A nagy ágáló mûvészet s nagy intellektus szinte históriai nagysággá teszik az individiumot. Nekünk, szegény kis magyar nációnak van egy ilyen emberünk. Ujházi Edének hívják…

E pillanatban nem tudjuk, szükségünk van-e mind a tíz ujjukra, ha fel akarnók számolni, hány igazi nagy emberünk van nekünk… Nincs szükségünk. Fátumos, koldus kis nép vagyunk. Szinte abnormalitása a természetnek, hogy vannak nagy embereink, s kis gárdájukban ott van Ujházi Ede. A kis nációk nagy emberei kész görög tragédia hõsök. Összeroppannak, fulladoznak s megvakulnak, mert nincs elég helyünk, levegõnk és világosságunk…

Ujházi Ede boldog és szerencsés a nagyok között. Õt a maga nagy talentuma és intellektusa fölemelték. Óh, nem arra a magas polcra, mely a zsenire szerencsésebb kultúrországokban vár, hanem egy maga építette polcra, a filozófia tetõjére. Napderûs, bölcs világ van e tetõn. Ide nem érnek kicsiségek és kicsinyességek. Itt nem fáj, hogy nem értik és nem értékelik az igazi teremtést, s hogy a szoknya besöpri a színpadon kínnal, gyötrõdéssel vágott nemes nyomokat. Itt e napderûs, büszke, bölcs tetõn az sem fáj, hogy el kell indulni házalni Ujházi Edének, mert másként nincsenek meg az élethez szükséges forintok… Az antik és finom kiadású epikureizmusnak s a modern nietzscheizmusnak kibékítõ formáját találta meg Ujházi Ede. És erejét, fiatalságát megõrizte nekünk, a szegény kis magyar nációnak gyönyörûségére… És epigonokkal félretolathatják, ócsárolhatják vagy becézhetik, hiába Novelli-láz, Zacconi-láz: Ujházi Ede Ujházi Ede marad. Nagy és külön. Filozófus és elragadó aktor…

Ma este kezdi meg nagyváradi játékait Ujházi Ede.

Nagyváradi Napló 1903. január 13.

A. E.