14. NOSTRA RES AGITUR

Franciaországban: nostra res agitur. Mindnyájunknak, az egész jövendõ emberiségnek sorsát edzik a tûzben, pörölyözik, formálják a világ nagy mûhelyében: a mindig izzó, szikrázó, morajló Párizsban. Csodálatos, de megfejthetõ módon: a magyar társadalomnak csupán két legérzékenyebb szerve érzi ezt: a klerikalizmus és a szabadkõmívesség. A többi magyar alig lát és tud többet a breton parasztnál vagy valamelyik agg francia márkinénál: üldözik a szegény nõvéreket és a jámbor abbékat. Pedig Franciaországban az dõl el most, hogy föl lehet-e már végre szabadítani az emberiséget, lehet-e végre világosság mellett a kultúra útján elõretörni a boldogság felé… Nem a jakobinusok harcolnak a csuhásokkal, hanem az ész a megzápult szívvel, a világosság a sötétséggel, a fölszabadító humanizmus a leigázó deizmussal. Nostra res agitur…

*

Combes-ot alighanem levette a lábáról az úgynevezett tudományos reakció. Az a hülye elmélet, hogy a társadalom csak vele egy idõs erkölcsi elvek mellett egzisztálhat. Már Combes azt vallja, hogy a klerikalizmussal nem lehet könnyen, radikálisan elbánni, mert sok évszázad alatt beleszívódott a társadalom vérébe. Ez valami kificamítása az evolúció elvének, reakciós kisajátítás. Brunetière az atyja ennek az idétlennek. Apostolainak száma most már légió. Valóságos tudománya van már Franciaországban a reakciónak. A mi Prohászkánk is ezektõl tanult. Ez új apostolok már nem bíznak abban, hogy a hitnek, a vallásnak egymagában elég ereje legyen az embereken. Azt prédikálják tehát, hogy a vallást kultiválni, esetleg fejleszteni is kell utilitárius szempontokból, mert a vallás mindennél megnyugtatóbb, boldogítóbb és hasznosabb. Mikor Coppée, a poéta, zsolozsmáival megszégyeníti a legöregebb rózsafüzéres nénit, szabad gondolkozók, valósággal új enciklopédisták, bigottságba süllyednek: mi nem csodálkoznánk, ha Combes Saulusból Paulus lett volna.

De félni nem kell. Jaurès a francia kamara alelnöke. Az új, emberséges, világos világot nyomja, hajtja fölfelé az örök kauzalitás, az egyetlen igazság: a természettudományi. Csak a gyöngék roskadnak térdre. A kemények többen vannak, s Párizs, e csodás mûhely izzó, háborgó.

A jövendõt formálják ott. A jobb jövendõt. Mindnyájunk jövendõjét. Nostra res agitur.

Mi nekünk nem lehet a francia példát egyszerûen utána csinálni. Mi elmaradtunk messze. Csak az ideák szárnyaltak el hozzánk. A körülmények, a dolgok még nem. Nálunk még nem volt meg az a forradalom sem, melyet a francia már felejteni kezd. Nálunk a harmadik rend gyõzelmet sem aratott, s máris lejárta magát, de emellett a feudalizmus majdnem olyan, mint Dózsa György idejében, amihez aztán szinte õrült hallucinációképpen hangzik a modern proletárok új Marseillaise-e. Ilyen káosz még nem volt azóta, hogy az elsõ vízcsepp leverõdött az õsanyagra. Mi lesz ebbõl? Sok dolgot elõlrõl fog kelleni kezdeni. De legeslegelsõ sorban jöjjön már az a radikalizmus. Nekünk elõl kell kezdeni a dolgot az elsõ rendnél, aztán a másodiknál s a harmadiknál végre. A rangokkal, kiváltságokkal, õsdurvaságokkal, arisztokráciával és klérussal, s a kiszipolyozó tõkével egyszerre kell végezni. Hogy? Tekintsünk Franciaországra…

*

Nostra res agitur. Ha élni akarunk, kezdjünk már az élethez. Oldjuk meg magyarul a problémáinkat. Mert ugye nem kedves kilátás, hogy esetleg a porosz Bebelek vagy a szláv Bakunyinok utódai fogják ezt elvégezni helyettünk - ha majd germán vagy szláv tenger ömlik a mi élhetetlenségünkre!?

Nagyváradi Napló 1903. február 1.

A. E.