17. AKIK NEM TANULNAK

Valamikor - Jókai is megírta - nagy passzió vala Pest városában a kutyakomédia. Úri, elegáns mulatság volt ez. A lóversenyek késõbb jöttek. A teátristákra akkor még a kutya se nézett, annál kevésbé, mert a kutyákat nézték. A kutyakomédiából Wulf-cirkusz nõtt fel, a teátristák komédia házából lõn sok-sok díszes kõpalota. Minden komédia megnõtt, megfinomodott Budapesten. Csak egy nem: a politikai komédia. Ez az egy esik, süllyed egyre. Mintha vissza készülne fejlõdni az elsõ, primitív politikai formáig, mikor az összeverõdött embercsordát a törzsfõnök addig pusztította, míg az elkeseredett õspolitikusok a kellemetlen törzsfõnököt megették.

A magyar politikai komédia nívótlanabb egy peceszöllõsi mûkedvelõ elõadásnál. Ma már pedig minden komédiás tanul, készül, növekszik, csak a magyar politikusok nem tanulnak.

Tessék csak figyelni - ha a gyomor erõs - a magyar parlamenti tárgyalásokat. Csak a leg­újabbakat. Az újév óta folyókat. A Singer-heccet, a tegnapi heccet kiválóképpen. Ott a kiegyezés kérdése, ott voltak az új, immár törvényekké vált reakciós javaslatok, itt a véradó­javaslat. A szívünkbe, a fejünkbe és a gyomrunkba vág valamennyi. És a politikus komédiások nem tudnak a repertoárból semmit. Újév óta ambíciójukat csak két hecc tudta koncentrálni. Micsoda becsületes komédia volt anno dacumál a kutyakomédia! Ott nem ígértek színjátékot s egyéb magasrendû produkciókat. Csak kutyakomédiát ígértek, s a mûsort mindig betartották.

Mi nem csodálkozunk, ha néhány lap egy idõ óta a parlamenti referádát csak tessék-lássék kezeli, s ehelyett krónikázik a parlamentrõl olyan hangon, ahogy a színköri elõadásokról szokás.

Még ez is nagy megbecsülése ennek a mi politikai komédiás házunknak.

A politikus komédiások nem tanultak, s nem akarnak tanulni. A múltkor megûztek egy embert, aki okos is, ügyes is, zsidó is és újságíró is. Most egy másikat ûznének meg újra, aki sokszor siklott ki már a kezük közül. Régi róka már. Öreg katona, szókimondó, snájdig, szabad­gondolkozó. Az újságíró után generális. Közben próbaûzést mívelnek egy grófi kollégájukkal, akinek meg alighanem az a bûne, hogy bár gróf, tanult, tud és dolgozni szeret. Singer, Fejérváry, Andrássy. Ki jön azután a sorba? Mert ûzni tudnak a politikus komédiások. Egyebet sem. Egy-egy úgynevezett vihar esetén padok döngetése, odaordítások idején látja az ember, mennyi dicsõ politikusa van e hazának. A nessipálok - a Nessi-botrányt az elõbb ki is felejtettük - gabányiak, lengyelzoltánok, trubinyiak s az ördög tudja még kik: milyen hõs hazafiak. Mindezek tetejében pedig legutóbb már szabad volt föltámadnia a rabonbánnak, most feláll a zabos zsákra s úgy önérzeteskedik. Hogy aztán minden ügy, hajsza, ambíció és tudomány konkludál és kicsúcsosodik a lovagiasságban - ez már csak természetes. Ha új affér nincs, jó a régi is. Fölfrissítik, hogy Ugron Gábor nem kapott lovagias elégtételt, ellenben vénasszonynak nevezte Fejérváryt… Mit akar egyebet a mandátumosztó jó nép? Nessi Pálból veszettül hírneves ember lett, Singert kiugratták a szabadelvû pártkörbõl, Ugron Gábornak elfeledték a zabot, Andrássy Gyula végérvényesen hozzájutott a Herbert-címhez, Fejérváry tegnap volt huszonháromezerötszáztizenharmadszor hazaáruló bakhuszár, a képviselõházban pedig ismét volt egy mulatságos nap. Odadobnak bennünket újabb tíz esztendõre az osztrák szipolyoknak, nem engednek se be, se ki, legfeljebb csak horvát útlevéllel, amink még akad, azt odadobják a katonai molochnak. Mindez semmi…

…De hát jó, jó. Van politika és van kutyakomédia. De a kutyakomédia, mikor még Pesten ez vala divatban, sohse neveztette magát - politikának!…

Nagyváradi Napló 1903. február 8.

A. E.