86. MÁRKUS ARANKA LEVELE

Márkus Aranka, kinek szerelmi drámája nagy feltûnést és részvétet keltett a napokban, nagyon beteg még most is. Egy szomorú levél tanúsítja ezt, melyet szerkesztõségünknek egy tagja kapott, ki a morfium-dráma után fölkereste volt Wõber-szállodai lakásán a mûvésznõt. A szomorú levél így hangzik:

Kedves… barátom!

Bocsásson meg, hogy még eddig nem köszöntem meg irántam tanúsított jóakaratát. Nagyon, de nagyon rosszul éreztem magam. Sõt nem is hiszem, hogy kigyógyulok belõle. Nagyon gyakran vannak fájdalmaim és igen-igen gyenge vagyok. Nem is zúgolódom, mert ha Isten úgy akarja, ahogy én, hamar végeztet velem. Az én számomra többé nincs élet. Nem is kívánom. Megjegyzem: nem csalódtam még soha. Akit igazán, nagyon szerettem és szeretek és szeretni fogok utolsó lehelletemig, az engem sohase bántott meg. Szeretett Õ is engem. Jó volt mindig hozzám. „Más” az oka mindennek. Nem átkozom azt sem. A jóságos Isten legyen bíróm. Édes… Újból köszönöm jóindulatát. Imádkozzék azért a nyomorult testért, kinek a lelke nemsokára az égben bolyong. Itt küldöm mellékelve a fényképemet, ha elfogadja:

Pá, Isten vele, üdvözli

Budapest, 1903. aug. 20.

Márkus Aranka

U. i.: Bocsásson meg, hogy így írok, de ágyban fekszem.

Nagyon szomorú ez a levél. De mi azt hisszük és sejtjük, hogy egy kis reakció ez a kedélyben. Az élet nagy erejû úr, s akinek még annyi fiatalsága, lángja és dalolnivalója van, mint Márkus Arankának, arról nem egykönnyen mond le. És mi hisszük, hogy nagyon hamar arról fogunk hírt adni, hogy nagy sikerrel, diadallal énekelt Márkus Aranka az Operaházban.

Nagyváradi Napló 1903. augusztus 22.