A ZENÓBIA FALUJA.

Zenóbia óta egy kis faluban a Maros táján csizmában járnak a parasztgyermekek. Magyarok és oláhok, még Szent-György napján is. Ugyane faluban nagy öröm a leánygyermek s az iskolában a fiúk a nénjeikkel szoktak dicsekedni. A nénjeik Budapesten, Aradon, Nagyváradon és még messzebb élnek.

Ez tehát Zenóbia óta van így e faluban. Egy régi nyirkos, mérges tavasszal úgy hullott a faluban a gyermek, mint a légy. Csak a Zenóbia kis öccsét kerülte el a gyilkos láz. Mert Zenóbia Kolozsvárról csizmát küldött a fiúnak.

Ez a tavasz s a Zenóbia csizmái fölnyitották az emberek szemét. Megtanulták, hogy milyen áldás a leány. Ezóta, aki teheti, elbocsátja a leányát a világnak. Inséges, szomorú, zsellérek kis népe tesped itt viskókban. Hadd hozzanak a kincses világból egy kis áldást ide is a leányok.

Zenóbia még él s ő a falu nagyasszonya. Hazajött és férjhez ment szépen, rendesen annak idején. Unokái vannak számosan s családja bizonyos jólét révéből szemléli a falut. Zenóbia pedig osztogatja szeretettel tanácsait. Ugyancsak szeretettel hallgatja meg őt is mindenki.

Valaki pedig rossz erkölcsök vádját ne kenje e falura. Zenóbia maga is példaképe volt a jó és hű asszonynak, mióta a világból hazakerült. Zord skót hegyek egy-egy falujában s holland zugokban lehet még csak ennyi becsülete az erkölcsnek. A leányok már korán álmodoznak világjáró kötelességükről, ha szépek. Jaj volna annak a leánynak, aki a Zenóbia falujában elbukik. Megható komolyság ül a lányok arcán. És sok a szép leány a Zenóbia falujában. Valamikor a zárdába készültek ily fehér leányok.

A falu legényei pedig már régen megszokták sorsukat. Az ő számukra a leányok nebántsvirágok. Csak a csúnya leányokhoz közeledhettek. Békésen várakoztak azonban a szépekre, amíg azok hazakerültek a világból.

Valami furcsa, komédiás úriasság mázát mázolták lassanként a falura a visszatérő leányok. Az emberek új dolgokról értesültek. Az életet új szempontokból látták. Uj, szinte udvari erkölcsök plántálódtak így ide a Maros tájára. Zenóbia s az óta a bizonyos kis csizma óta.

Néha csak látogatóba érkezett haza egy-egy leány. Cifrán, városiasan, selymesen. Ezek olyan sérthetetlenek voltak, mint Veszta papnői egykoron. Idő előtt házasságot ajánlani egy ilyen leánynak: nagy bűn volt.

A leányok pedig mentek és jöttek. Akik távol éltek, küldözgették ajándékaikat családjuknak. Pénzt, ruhát és sok mindent küldözgettek haza a leányok. Volt ügye-baja a faluval a postának. Zenóbia faluja válósággal benne élt ezáltal a modern lüktető életben. Leányai, jó leányai által.

Mert jók voltak a leányok a Zenóbia falujában. Apjukat, anyjukat, testvéreiket szerették. Hamar és könnyű meghatottsággal sírtak. Soha se volt eset, hogy ellene szegültek volna a rendnek. Akit szülei a maguk gyámolítására a világba küldöttek, azok mentek. Szinte fejük köré lehetett képzelni a nagy kötelességek és nagy feláldozások szent glóriáját. Mikor pedig visszakerültek a faluba, meglelték s becsületesen megszerették a párjukat. Éltek odaadásban és munkában. És férjeiknek gyermekeket ajándékoztak.

Már-már a sír szélén állott Zenóbia. Bizonyosan nem félt a haláltól. A vén asszony szívében az a büszke nyugalom fészkelhetett, mely mindenfajta reformátor számára békességessé teszi a halált.

Talán érezte is, hogy nemsokára meghal s fájt neki, hogy Máriát nem láthatja viszont. Mária volt az ő legszebb unokája. Mária fölserdült, fehér szép leány. Tehát Mária is el fog menni valamelyik nénjéhez, aki a világban jár. És egy tavasszal, mikor a napverte kerti gyepen sütkérezett Zenóbia, elébe állott Mária:

- Nagyanyám, én férjhez akarok menni.

Mintha megrengett volna a föld. Mintha valami utálatosság szakadt volna a világra. A vén Zenóbia nem tudott szavakat lelni és sírásra fakadt:

- Kihez akarsz férjhezmenni, te elvetemedett leány?

- Ahhoz, akit szeretek.

Mária este nem kapott vacsorát. Sírt a Mária nagyanyja, az anyja s a nőrokonok. A férfiak káromkodva s fenyegető gyűlölettel néztek reá.

A hír elterjedt a faluban. Jöttek az asszonyok s szívére beszéltek Máriának. Hiába volt minden. Mária halkan és makacsul ismételte minden kérdésre:

- Igenis, férjhez megyek. Igenis, azé leszek, akit szeretek.

Forradalom támadt a Zenóbia falujában. Levelek jöttek távoli leányoktól. Intő, könyörgő levelek. Mária végre is győzött. Azután elköltözött az ura viskójába. Esküvőjükre alig nézett el valaki. Néma és szomorú megvetéssel gyászolt a falu.

Az esküvő éjszakáján pedig fölcsapott a láng. A falu ítéletet ült. Máriának és urának más faluba kellett költözniök. Kiperzselten menekültek innen. Mert Zenóbia faluja a hűtlenséget és erkölcstelenséget nem tudja megbocsátani. És Zenóbia faluja átkot küldött utánuk. Az átok fogott. Kis fia született Máriának, ki urával együtt szegény volt. Jött újra nyirkos és mérges tavasz. A Mária kis fia meghalt, mivel nem volt szegénykének csizmája.