|
TECI ÉS JUCI.
Én nem voltam még se
Buenos-Ayresban, se Szentpéterváron és mégis találkoznom kellett éjfél után két
kicsi magyar grófkisasszonnyal. Itt, Párisban, ahol megint bujdosom, tegnap
történt e találkozás s avval próbálom vígasztalni és vidítani magamat, hogy a
két nőcske hazudott. Jacques de Rimeville, egyik nagyon kedves, kalandos
multú, francia barátom, tengerész, azt mondaná, ha ezt hallaná: no ugy-e?
Ő tudniillik élt már Buenos-Ayresban, Szentpétervárott és még más,
sőt különösebb, exotikusabb városokban is élt. S ő Jacques, azt
meséli, hogy messze a világban, a nagy városokban, az éjfél után
dőzsölő és táncoló dámák között nagyon sok magyar grófnőt
talált. Én haragudtam, kacagtam s tiltakoztam, de ma nem tudom, mit tegyek: ma
önmagammal kellene veszekednem. Álmodtam-e avagy csakugyan láttam a két magyar
konteszt tegnap Párizsban, egy olyan mulatóhelyen, ahol éjfél után
kezdődik a tánc?
Furcsa eset ez, mely
kezdődik egy Párisban okvetlenül feltünő, magyaros pipával s egy
szinte boldog, buta arcú, élemedett úrral, aki a pipából pöfékelt. Ez az úr
valahogyan megszagolhatta a magyarságomat, mert előbb csak átintegetett
hozzám az álmos nézéseivel s azután ő maga is átült az asztalomhoz:
- Bocsánatot kérek, uram, én
gróf Bagody Gaszton vagyok s ma éjjel táncolnak itt először a leányaim.
Látom, hogy ön magyar ember, tehát őszinte leszek: én vagyok az a Bagody
Gaszton, akiről sokat olvashatott.
Hát csakugyan sokat
olvashattam Bagody Gaszton grófról, aki ott vétette el a dolgot, hogy valami
postás-kisasszonyt vett feleségül. Emiatt csak hétszer mentette meg familiája a
börtöntől s amikor nyolcadik esetben valami automobil-csalásokra
aljasodott, szöknie kellett a grófnak. Jobban választott feleség mellett
legalább is tizenhatszor menekült volna meg, ha akármit is vétkezett. Így
csupán annyi kegyelmet kapott, hogy nem háborgatták s nyugodtan ideszökhetett s
élhet itt Párisban.
Pálinkákat ivott, pipázott,
mert a pipa mégis csak olcsóbb a szivarnál s a cigarettánál, Bagody gróf. S ha
igazán az ő leányai voltak, a két kontesz táncolt fogadott táncosokkal s
vendégekkel egyformán.
- Mondja csak, gróf úr, mióta
élnek itt már Párisban és az éjszakában? - kérdeztem majd nem részvéttel.
- Már hét év óta, a kisebbik
leányom akkor kezdett írni-olvasni tanúlni, a nagyobbikat már majdnem
bemutatták az udvarnak. S az anyjuk, az anyjuk akkor még nem volt őszhajú
és haragos, különben ő is ott szokott lenni, ahol a gyerekek táncolnak, de
most beteg.
Így, és tíz percre odajönnek
az asztalhoz a konteszek is, holott senki se hívta őket, míg egy másik
asztalnál hét-nyolc német diák üzengetett nekik.
- Ez itt a Teci, különben
Tekla, ez a kicsi pedig, aki már egészen parisienne, Juci-Julia, aki tíz nap
előtt mult tizenhárom éves - mutatta be őket a gróf.
Teci halvány volt, fáradt,
nagyon szép és bánatos, legalább egy tucat évvel idősebb, mint Juci. S
mégis Juci látszott erősebbnek, sőt idősebbnek, vígabb,
táncosabb kedvű is volt s nagyon rosszúl beszélt magyarul.
- Ez már, a Juci - magyarázta
a gróf - egészen ügyes, okos leány s ma már gazdag férjet kaphatna, ha nem
volna kölyök, de kölyök még. Volt egy képünk, az anyjuknak egy ősanyjáról,
aki francia volt s nagyon hasonlított a Jucihoz, aki, hehe, szintén francia
lett már. Különben pedig, ha van egy jó szivarja, elfogadom, mert szívok én
szivart is, ha muszáj - szólt még a gróf s a kihült pipát eltette szépen a
télikabátja zsebébe.
Ezután már nem is iparkodott
tovább foglalkozni velem Bagody Gaszton gróf, hanem mindent rábízott a
leányokra, akik tánc közben, ha tehették, az én asztalomhoz jöttek.
Tecin nagyon meglátszott, hogy
majdnem bemutatták az udvarnak, de az is meglátszott, hogy igazi magyar
gróf-kisasszony.
- Látja - mondta Teci - mi
itt, Párisban az apánk s az önmagunk mártírjai vagyunk, mert az anyánk nem
számít. Mikor idejöttünk, az apánk azt mondta: varrni tanulhatnátok, kalapot
csinálni, vagy efélét, de mindez nehéz mesterség. Táncolni fogtok, mert én
tapasztaltam, hogy nincs biztosabb férjfogó mesterség szegény, idegen leányok
számára itt Párisban, mint a tánc. Mi nem tudunk jól táncolni, se a Juci, sem
én, de már a mama is azt vallja és tanácsolja, hogy csak táncoljunk, hát
táncolunk.
Grófos országomnak minden
örökölt, babonás fájdalmát együttéreztem Teklával, azaz Tecivel s szerettem
volna felöklelni azokat, akik velük táncolhattak. Juci, a kicsi nem volt ilyen
fájdalom-ébresztő nőcske, ő víg volt s ő, mit se érzett a
Teci érzéseiből. Csúnyább volt mint Teci, de párisiasabb, szilajabb, butább
és demokratább lelkű és oktalanabb és fiatalabb. És Jucit sohse akarták
bemutatni az udvarnak. Juci már kicsi korában csak azt hallotta, hogy élni
kell, élni bajos és azért, hogy az ember a papát meg a mamát eltarthassa, sok
furcsa tudományt kell megtanulni. Az én barátom, Jacques de Rimeville
szerencsére nem volt velem, mert bizonyosan nagyot kacagott volna az én
elérzékenyedésemen.
Mindenesetre a két kis magyar
kontesz nekem egész Magyarországot juttatta az eszembe s egy csomó mást is.
Talán nem is gróf a pipás úr s nem konteszek a kisasszonyok, próbáltam az ügyet
tisztázni. Ezalatt az olasz muzsikusok muzsikájára táncoltak a leányok, Teci
méltóságos modorral s Juci úgy, amint az kölyökhöz illik.
Bagody Gaszton gróf megint
szivart kért, fölébredve s megint atyai aggodalmakkal volt tele.
- Nagyon kell vigyázni ezekre
a leányokra - motyogta - már csak a család, a név miatt is.
Jött az üzletvezető, s
jelentette Bagody grófnak, hogy a kisasszonyok mulatni mennek egy
külön-szobába.
A gróf ostoba, álmos szemei
rámszegeződtek, letette a szivarját is a gróf s úgy harsogta, már
amennyire ő harsogni tudott:
- Uram, barátom, önnek nincs
ám joga ebből valami rosszat sejteni, gondolni, a leányok maguk is tudnak
magukra vigyázni, de miért lennék én itt, Bagody Gaszton gróf. Én mondom
magának, barátom, hogy nyomorult dolgok ezek, de muszáj dolgok, okos dolgok.
Teci egy csöppet könnyelmű, de Juci, az az én vérem, a mi vérünk, nem az
anyjáé.
Gyámoltalanul szóltam,
válaszoltam Bagody Gaszton grófnak s egy új szivart is adtam neki:
- De gróf úr, egy tizenhárom
éves leánynak aludni kell, nem pedig táncolni, pezsgőt inni hajnal után.
S ekkor nagy lárma támadt:
Teci kontesz sikoltva jött az asztalunkhoz s kiáltotta:
- Egy pimasznak bevertem a
fejét, szemteleneket mondott és meg akart csókolni, engem, engem.
Teci után, aki leült egy
szögletben, Juci jött, a kölyök, méltatlankodva, haragosan:
- Ugy-e, mondtam neked, papa,
hogy Tecivel sehova se lehet mennem: Teci mindenütt bajt csinál.
Bagody Gaszton gróf
megcsókolta a pezsgőtől fölhevült gyereket s dühösen nézett Tecire.
- Ez az én vérem, a mi vérünk,
- és ismét megcsókolta Jucit - ez a mi vérünk.
És én elmondjam-e ezt a
történetet ennek a Jacques de Rimevillenek? Hiszen nem nagy dolog, ha grófok
is, de csakugyan azok voltak-e Gaszton úr és leányai, a szomorú Teci és a víg
Juci?
|