|
A FARKAS-HÁT
LEGENDÁJA.
Hát jött egy drágabundás úr,
Bécsből vagy talán még messzebbről, karácsony és Szilveszter napja
között és égtől-földig már három nap óta csupa hó volt a világ és délben
azt hitték, hogy éjszaka van. Fekete szakállas úr volt, sok pénze lehetett, szaladt
valakitől, vagy szaladt valakihez és azt mondta, neki szánkó kell, gyors
lovak, akármi pénzt nem sajnál, de nagyon siet. Akkor még nem kígyózott be a
hegyek közé a vasút s híre járt, hogy a Farkas-háton egy istenadta lovas embert
lovastul fölvacsoráztak a farkasok s mégis azt is mondta Berg úr, aki kocsikat
tartott a városban, hogy jól van. És azt mondta, hogy Kovács Máté az ő
legjobb kocsisa, hanem ne adjon neki sok borravalót az úr, mert szomorú ember s
három vendéglő is kínálkozik a hegyek között. Akkor délben nem volt
tűz a Kovács Máté kemencéjében, az asztalon nem volt étel és Kovács Máté
egy ismeretlen, valami messze helyről kerülhetett parasztlegényt talált
beszélgetésben Kovács Máténéval. Lármázott, de nem ütötte meg sem az asszonyt,
sem a legényt, egészen elrekedt a hangja, pálinkát hozott magának s ivott,
miközben a beszögezett, befagyott ablakocskán iparkodott hasztalanul kibámulni.
Ekkor jött a drágabundás úr és Berg úr, a gazda, készen volt már a szánkó,
három ló befogva, Kovács Máténak csak föl kellett ülni az első ülésbe és
hajrá. Estefelé már összetapadtan, fehér dunyhákkal dagadtan szakadt a hó; soha
még nem volt azóta sem ilyen ítélet-idő és másnap reggel törött szánkóval,
tépett szerszámmal, kocsis nélkül, mint három elszabadult, megvadult ördög,
nyargalt haza a három fekete ló. Kovács Máté kiesett a szánkóból a
Farkas-háton, de a farkasok megszánták s nem kellett csonka testtel elföldelni,
mikor három hét mulva a hó alatt megtalálták, olyan ép egész volt, mintha aludt
volna csak. Ezeket Kovács Terka tudta mind, mert ő már tíz esztendős,
eszes leány volt ebben az időben s nagyon sokszor mesélte el a dolgot az
öccsének, Kovács Lajosnak, ennek a kis anyámasszony-katonájának. Ez a történet
elmondódott a Lajos fiúnak csikorgó télen, forró kánikulában, a leány mindig
egyformán, néha-néha szinte vidáman mesélte s csak azért haragudott, mert a fiú
behunyta a szemét. Így hallgatta behunyt szemmel, leányos, fehér arcán pedig
ott táncolt a rémület; fázott, kezeivel csapkodott, mintha a havat verné le
magáról, nyögött s a történet végén nagy-nagy sírásban megenyhült.
- Jaj, jaj, Terka mama, - s
mindig meg bámulta a nénjét, aki öt évvel volt idősebb nála s aki ezt a
történetet úgy mondta el, mintha olvasókönyvből tanulta volna az
iskolában. Ők itt maradtak ketten a városban, minden héten, vagy minden
két héten látták egymást, együtt sétáltak is olykor s keserű, igaztalan
szavakkal bántották a világot és az embereket. Pedig őket szeretően
melengette a világ, amikor az anyjuk elszökött s elment bizonyára ahhoz az
idegen legényhez, akit Kovács Máté nála talált, mielőtt bevágtatott volna
az átkozott fekete szakállas úrral a fehér hegyek közé.
- Terka mama, meg fogom
keresni az anyánkat, - mondogatta nagy, lenyomott fájdalommal s fenyegető
fahangon néha a fiú a leánynak.
Kicsi, úrias, leányos, gyönge,
fehérarcú legényke volt, akit egy derék borbélymester vett magához, nyilván egy
kis üzleti számítással és előrelátással. És most már tizenhétéves lett
idestova az érzékeny Lajos, már fölszabadulásra várt a műhelyben, ahol pláne
sok-sok úriasság ragadt reá. Negyedik vagy ötödik utcában lakott a leány,
Terka, Terka mama, akit pedig ravaszul egy vaksi varróasszony fogadott leányául
annak idején. S a leány az ő hamar érkezett, asszonyos érettségével,
megbántott, szomorú, de cinikus kis lelkével anya helyett anyja lett az ő
gyámoltalan öccsének. Beszélt neki az apjáról, aki fölült a szánkó első
ülésére a fekete szakállas úrral s belenyargalt a farkasos, fagyos halálba az
asszony miatt, az ő édesanyjuk miatt. De az mindig megremegtette Terkát,
ha az öccse azzal fenyegette, hogy megkeresi az édesanyjukat, aki elszökött
volt a maga legényével. Mit akar az édesanyánktól, - töprengett haragosan Terka
-, az édesanyánktól, aki talán meg is halt már és ha él, akkor igaza van? Csak
nem maradhatott volna velünk a hideg, kenyértelen vacokban, mikor nekünk is
sokkal jobban és jobbat tett, mikor elment? Ám Terka kissé elfogult is volt ez
időben, mert járt utána valaki, ha a műhelyből jött, vagy ment.
Hiszen jártak már utána öt-hat év óta magukat kellegető ifjú vagy öreg
úrfiak, de most olyan valaki járt utána, aki egy kicsit megtébolyította Terkát.
És a Lajos fiú az utolsó hónapokban csak érezte, mert nem volt értelmes, komoly
logikás fiú, hogy őt veszedelem fenyegeti. Ő nem igen emlékezhetett
anyjára, de nem is kellett nagyon emlékeznie, mert a nénikéje jó kis anya volt,
frissebb, pajtásibb, melegebb egy igazi anyánál. És a kis borbély-fiú sokat
sírt egy naptól fogva, mikor neki már majdnem Terka mamája se volt, nem volt
anyja senki. Pedig még csak érezte, hogy Terkát, Terka mamát elveszíti, csak
érezte, hogy olyas veszedelem jön, mint a fekete szakállas úr, az a hideg
délután, a hózivatar, a Farkas-hát, a halál, az elárvulás.
- Hát el kell menni, - vélte a
Lajos fiú, amikor az inasságból fölszabadult, - el kell menni, meg fogom
keresni az anyámat, mert én nem tudok anya nélkül élni. Ez a Terka mama talán
holnap, vagy holnapután cserbehagy, elhagy engem valamiért, nem tudom, miért,
de az igazi anyám visszafogad.
Nagyon nyugtalan és
figyelmetlen volt Terka, de azért megkérdezte az öccsét, holott láthatólag túl
volt már az önzetlenül szerető éveken. Most már Terka mama nem is mesélt a
szörnyű, havas, szánkós napról, szórakozott volt, fehér, sápadt és valami
titkot rejtegető.
- Terka mama, meg fogom keresni
az anyánkat, - mondogatta most már még nagyobb fenyegetéssel és a nénje
nyugtalanságától még nyugtalanabbul a Lajos fiú.
- Ne menj, fiacskám, keress
pénzt szép ruhára s eredj a leányok közé, mert ez a legfontosabb, Lajos, a
leányok, a nők.
S azután a Lajos fiú egyedül
maradt, egyedül gondolhatta végig, mit tegyen, mit csináljon, mert szegény,
különös fiú volt ő, gyönge értelmü, de nagyon-nagyon szerető. És neki
nő kellett, anya, mert még éretlen, gyönge s gyáva volt; az anya kellett,
nagyon kellett, mielőtt még más jöhetne. Vagy olyan ember volt, - óh,
szegény kis borbélyinas, - aki talán később is, ha nőre talál, az
édesanyját keresi szeretőben és feleségben.
Három vármegyén gyalogolt
keresztül szökve, nagyon megzavarodottan a Lajos fiú, hogy anyát és asszonyt
keressen, Terka mama helyett az igazit.
Nagyon nyomorult, messze
faluban nagynehezen eligazitották a kis kóbor borbély-legényt, aki talált egy
nagyon levert, piszkos, szegény asszonyt. Ezt az asszonyt naponként megverte az
ura, de ő azért nyugodtan vénült, rongyosodott, piszkolódott s
kétségbeesve meresztette a szemét a megkerült fiúra. De gondolt valamit s
anyáskodva kérdezősködött, mennyi pénzt keres hetenként s küldhetne-e
valamit, mert az ő nyomorult ura, akit elhagyni nem akar, még téli bujkára
se ad elég pénzt. A jövő, barnuló alkonyaton megszökött az anyjától, akit
nem tudott megtalálni s elindult vissza Terka mamához a leányos, szegény kis
Lajos fiú. Ugy-ugy érezte, mint soha senki, hogy anya kell, asszony kell,
gyámolító kell, mert máskülönben jön a tél és a halál, jön a szakállas ember.
Mikor visszaérkezett szökve,
szomorúan, félig halottan a Lajos fiú, szomjasan, szerelmesen kereste a nénjét,
a Terka mamát. Terka már akkor elment valakivel, Terka nem akart mártir lenni
és a Lajos fiú nekiindult a Farkas-hátnak, ahol az asszony elhagyta férfiak
elpusztulnak, mint a kutyák.
|