|
A CSÁRDA
ELÉGIÁJA.
Ime a csárda elégiája, melyet
tudós Péter bátyám szivességéből irok le ide:
*
Péter bátyám, földim és atyámfia,
azt magyarázta egyszer nekem sokáig, hogy a régi Partium: legváltozatlanabb
szöglete a világnak. Kínában is meg-megujul az ember, a lélek, a világ, de
például a Szilágyság némely falvában az emberek ma is úgy élnek, mint hatszáz
esztendő előtt. Hiába jött a jobbágyfölszabadítás, a vonat, a
szó-röpítő drót, Amerika, a szocialista agitátor, ezek a falvak nem is
csodálkoznának, ha hirtelen hatszáz év előtt élnének ujra.
- Csak a csárda haldoklik, a
csárda elmúlik, az útszéli csárda - sóhajtotta Péter bácsi, aki pedig nem volt
ostoba imádója az elmult időknek. - A csárdát sajnálom - sóhajtotta Péter
bátyám - a Szilágyság csárdáit különösképpen sajnálom - erősítette. -
Tudod, a Szilágyságban hagyomány szerint nemes urak voltak a csárdások, persze
csak hét szilvások, de nemes urak mégis, akik azután erre a mesterségre adták
magukat, azok okvetlenül különös, nem mindennapi emberek voltak, valakik.
És némán tünődött el,
emlékezett, borongott percekig Péter bátyám s én próbáltam lelkének hangtalan
röpködésében vele lenni. Csakugyan, a haldokló csárdán kívül micsoda kiáltja
oda Vérvölgy vagy Bikác faluk népének, hogy Wright vagy Zeppelin röpül? Azaz, a
csárda se kiáltja ezt, a pusztuló csárda, mely romladozva nem érti, hogy miért
kell éppen neki eltünnie? E földön, ahol mindennek szabad kicsi változással
fönnmaradnia még jobbágynak is, ha a neve cseléd vagy zsellér.
- A Bach-korszakban még voltak
olyan csárdák, amelyek mellett földalatti istállók voltak a lopott lovak
számára. És az erdőket sem irtották ki a csárdák körül és az se volt rossz
dolog, hogy az élet nem volt olyan drága, mint ma. Nem szeretem ezt a ti nagy
ujféle árszabásotokat az életről: jó, jó az élet, de nem olyan
megfizethetetlen kincs, mint ti állitjátok.
*
- Különben - beszélte Péter
bácsi, az én tudós Péter bátyám - én azért sajnálom a csárdát, mert meghagyta
az életemet. Diák voltam s Enyedre akartak vinni a kollégiumba, szekérrel
persze s az apám is jött velem. Az első éjszakát még otthon, a Szilágyságban
kellett tölteni s mi elhatároztuk, hogy meghálunk a "Fekete Nap"-nál.
A Fekete Nap gazdája régi ismerőse volt az apámnak, nemzetes úr, birtokos
ember, Kürtessy Ábris. Augusztus második felében jártunk erősen, amikor az
ősz már megmutatja magát ezeken az erdős tájakon. Hiszen tudod, hogy
sehol olyan korai, hosszú és szép ősz nincs, mint a Királyhágó védett,
lapos vagy dombos környékén. Afféle leányos természetü kölyök voltam, akinél
könnyen ment a pityergés, az oknélküli bánat, ha ilyen szép ősz fogta
körül. Pedig nem voltam anyás, nem féltem a kollégiumtól, a latintól,
görögtől, filozófiától, sőt Enyeden már beleszerelmesedtem egy
professzoromnak a leányába. Szóval, legény voltam, de bolondosan ellágyuló, így
ősszel különösen, mikor döcögött a szekér velem Enyed felé.
- Nekem és a fiamnak vacsorát
és szobát, a kocsisomnak vacsorát, a lovaknak ólat kérek, Kürtessy uram -
mondta az apám a nagy, hangos köszöntgetés után.
Az öreg Kürtessy odavolt a
szívességtől, messziről-messziről valamiképpen rokonunk is volt.
Pompás, hatalmas, ősz szakállú ember, ki innen, az útszéli csárdából
töméntelen pénzt tudott küldeni a fiának Bécsbe. A fiú Bécsben élt, úrfi volt a
javából, a császárt szolgálta s finom színésznőknek tette a szépet. Az
öreg Kürtessyről rossz hírek keringtek, de baja nem támadt soha s
általában neve, tisztes szakálla, jó képe népszerűvé tették az öreget. Egy
legenda szerint az erdélyi és rokonságos nemes embernek sohse tudott, sohse
akart ártani. Igen, a borvásárló lengyelektől, az örmény kupecektől,
hintós mágnásoktól, módos oláhoktól elvette, amit el lehetett venni.
*
És most hadd beszéljek én
tovább Péter bátyám helyett, mert a történet érdekes s az érdekes történeteket
szereti elrabolni az ember.
Tizenegy óráig poharaztak
együtt az öreg Kürtessy Ábris, Péter bátyámnak az apja és Péter, aki akkor még
csak Peti volt. Az öreg Kürtessynek nagyon jó kedve volt, megveregette a Peti
vállát, a mostani Péter bácsi vállát.
- No fiú, hát mi lesz
belőlünk, ügyvéd, pap, beamter, professzor vagy micsoda? Nem elég az a kis
birtok, hivatal kell, rang kell egy magyar úri embernek s ez mind semmi, ilyen
kicsi állás. Nézz rám, öcsém, én végzett teológus vagyok, ügyvéd is lehetnék, s
inkább lettem korcsmáros, hát tanulj ebből, öcsém.
Gyönyörű éjszaka volt,
Peti és az apja kimentek az udvarra, szóltak a kocsisnak, megnézték a lovakat.
Aztán bementek a szobájukba, pazar, dunnás két ágy várt reájuk, egy kicsit
forgolódtak, nyögtek s elaludtak. Körülbelül éjfél után egy óra lehetett, mikor
megverte valaki az ablakot s kétségbeesve ordította be:
- Tekintetes úr, baj van,
elvitték a lovakat!
Apa és fiú felriadtak s
ugyanekkor két, fekete posztóval eltakart arcu ember lökte be az ajtót.
- Adjátok ide minden
pénzeteket, vagy a kutya issza föl a véreteket - ordította az egyik.
Peti, Péter bátyám, aki nagyon
ébren volt, megelőzte az apját s megnézte jól a két haramiát. S ekkor
észrevett a posztó alól kicsüngő ősz szakállból annyit, amennyi elég
volt.
- Ábris bácsi, ugyan ne
tréfáljon, kár volt bennünket, utas embereket, ilyen rossz tréfáért
fölébreszteni.
A másik, fekete posztóval
betakart arcu ember veszedelmes kézi ágyút rántott elő, de Ábris úr
kiverte a kezéből. Súgott neki valamit Ábris úr s ez az ember dohogva
kihúzódott a szobából. A Peti apja utána akart rohanni, de Kürtessy Ábris
erős kezü ember volt s vállon ragadta.
- Csak semmi harag, kedves
öcsémuram, hanem örüljön inkább, hogy ilyen bátor fia van. Te meg, öcsém, sohse
tömd a fejedet, légy te katona, veszedelmes legény vagy.
A kocsis bekiáltott az
ablakon, de most már sokkal vidámabb hangon:
- Tekintetes úr, visszahozták
a lovakat!
Az öreg Kürtessy jóéjszakát
kivánt, mintha mi sem történt volna s korán reggel önmaga is segitett
fölkészülnünk s elindulnunk.
- Meg ne sértsen, öcsémuram
azzal, hogy fizetni akar, nincs semmi fizetnivaló, úri ember volt úri ember
vendége.
*
- Két vagy három év mulva,
mikor utóljára mentünk az apámmal Enyedre - fejezte be a történetét Péter
bátyám - már nem élt az öreg Kürtessy. Halála után megtalálták a földalatti
istállót s a pince mellett leltek vagy tiz-tizenöt csontvázat. Ha jól utána
néznek, bizonyosan többet is, de hát nem csináltak az egészből nagy
dolgot. Ábris úr nagy vagyont hagyott a fiára, aki talán még ma is él. S én
pedig, ha a Szilágyságban járok, mindig bánatos leszek, ha csárdaromot látok.
Milyen olcsó volt akkor az élet s milyen kevés gyávaságon mult, hogy most már
régen nem por vagyok az Ábris úr kriptájában.
|