|
DOMY BÉLA
DOKTORSÁGA.
Orvosok járnak-kelnek,
kutatnak ujból az életemben s Domy Bélára kell sokat gondolnom, aki szintén meg
akart volna engem gyógyitani. Sokszor csúfoltam ki már a doktorokat, holott
mindig szerettem őket, de most ők kiváltképpen kedvesek nekem. Pedig
csak foglalkozni foglakozom jóval többet, mint régebben a Halállal, de félni
már alig félek tőle. De tetszik nekem ez a poétáknál poétább hadsereg, az
Egészség rajongó svájci testőrsége: a doktorság. Közöttük is sok a
szegény, kényszerű, az Életnek kergetett, hitetlen és éhes ember, de a
mesterségük maga: emberi piszkokat lesuroló szépség. Az orvosok sokkal inkább a
halhatatlanság kiméráinak lovagjai és rabjai, mint akármely filozófus vagy
költő. Birkózni, megbirkózni a Halállal, persze, éppen úgy nem tudnak, mint
a fetispapok, de bennük, általuk indul el a nagy lehetőség, hogy majd
talán jövő-valamikor, egyszer nem betegen hal meg beteg élet után az
ember, de mikor egészségesen túltelt a földi kaphatóságokkal.
Szegény Domy Béla, nem
lehettem ott a temetésén, csak azért, mert ő nagyon féltette az én
életemet. Van-e krisztusibb tehetség, mint félteni egy másik ember életét s
közben nem elég jól figyelni a sajátunkra?
*
Emlékszem: pár napos vendége
voltam még csak akkor Svájc egy apróbb szanatóriumának, amikor hosszú levelet
kaptam egészségügyi kisbírómtól, Domy Bélától. Ő kergetett volt ide,
ő riasztott meg újból annyira, hogy minden embertől féltem s minden
hegyet Pilátus-arcu Pilátus-hegynek láttam. Egyébként pedig ma már tudom, hogy
soha olyan egészséges már nem lehetek, mint akkor voltam s a betegségem
egyszerüen csak az egészség imádata volt. És persze az a lavinásodó
neuraszténia, mely katasztrófás lesz majdnem mindig, de bizonyos fajtájú
embernek kell, mint a mindennapi kenyér.
Ez a Domy, persze, különös doktor
volt, csöndes, jó, áldozni is tudó ifju doktor, akinek a vérét megzaklatni csak
a titkolt nagyravágyás tudta. Erősnek, majdnem robusztusnak hittem,
láttam, joga is volt az Élet minden lehető és megkapható, bár kis
értékű, ajándékaihoz. És bár csöndesnek látszott a szegény, szép,
alighanem zsidóvérű Domy Béla, valahogyan mégis lármásan sietett.
Mintha félt volna egy
beláthatatlan, de bármikor előálló elkéséstől, holott
hozzáértők, még az irigyek is megjósolták, hogy hamarosan egyetemi
professzor lesz.
Engem szánt, de szeretett is,
néha-néha szinte megdöbbent életem fogyasztásán s nem értette, hogy honnan
telik még. Különben pedig az a levele, melyet én két év előtt Svájcba
kaptam tőle, mikor is az ő fenyegetései miatt sok érdekeset és furcsát
éreztem, így hangzik:
*
"Kedves barátom, nem
tudtam neked szóval a minap mindent elmondani, emberi, baráti és orvosi
kötelességből most azonban kipótolom. Mondtam volt neked, hogy nagyon
erős akarat, a másé persze, szegődjék melléd, csakhogy egy-két
esztendőt is kibírj. Ugy vélem, hogy hazulról, születésedből se
hoztál valami túlságosan ellenálló test-masinát s e test-masina fűtése
pedig a legvakmerőbb és legbolondabb volt.
Élni csak úgy lehet, ha
legalább is szuggeráljuk magunknak az egészséget s azt az akaratot, hogy sokáig
fogunk élni. De akkor nem szabad magunkat az élet maró-vizébe dobni, mert az
edzetés legendája nekünk már hazug legenda. Nekünk csak vágyaink
visszatartásával, csak úgy szabad élnünk, mintha élnőnk s tilos
megingatnunk szenzációkkal testünket, ezt a könnyen ledülőt, ezt a
kezdettől gyógyításra szorulót. Nem értem ugyan meg, hogy egy mai
civilizációju ember egyenesen azért él, sőt életét véresre sarkantyúzza,
mert élethalálos verseket óhajt irni. Nagyon egészségtelennek és barbárnak
tartom, hogy valaki az életét hajszolva turbálja, éli szamárul és az eredmény
sok kin és sok vagy kevés, mulandó vers. De hát ez a te dolgod, illetve a te
vérörökségbeli ügyed és fátumod, de egy doktornak és jóbarátnak joga van
megállapítani, hogy ez is kór.
Kór, csúfos finomságú
nyavalya, ahogyan a nőket nézed, vagy nézegeted, mert a nő csak
annyit jelenthet egy eszes férfiúnál, mint az általam egyáltalában nem javasolt
aszpirin s más rokon-gyógyszer. És mert nem tartom szükségesnek és
lehetőnek, hogy minden férfiú utódokkal lássa el a világot, óvlak a
szerelemnek kiképzelt őrülettől.
Nem tudom, hogy miért nem
mondhatsz le a borról s a napi hetven cigarettádról s a sok emberrel találkozás
undok mérgéről. Igy igazán hat hónapot se merek a te nagyon is hozzád már
nem illő ifjassággal kockára tett életed részére jósolni.
Figyelmeztetlek, mint
szavakkal már tettem, hogy élni csak úgy lehet, ha az ember a legszimplább
ember-állathoz képes hasonlóskodni. Igy azután, de ne lázaskodjék,
képviselő is lehet, udvari tanácsos, sőt államférfiú, sőt, ha
szabad, még családapa is: élhet.
Kérlek, fogadd meg ottani
doktorod tanácsait, mert egy doktor, pláne ott Svájcban, még pénzért sem tud
embertelen lenni. Maradj minél tovább abban a kis szanatóriumban, mert az a
sejtésem, hogy másképpen nem igen látjuk viszont egymást ebben a mégis csak sok
kedvességgel megáldott életben..."
*
Még irt egyet és mást
leveléhez Domy Béla ezelőtt két évvel, de néhány hónap előtt, hajh,
nem ő irt nekem levelet. Az én Élet-féltő s öröm-becsülő Domy
Bélámmal elbánt az Élet váratlanul, hitei s vágyai közepette. Pedig már-már
célhoz ért s nagy okosságával asszonytársat keresett maga és sorsa mellé és
mégis. Egy derék, közös, bölcs barátunk írta meg, hogy a mi Domynkat mintha egy
Ördög táncoltatta volna az utolsó időkben. Szegény, jó Domyt mintha
hirtelen kicserélték volna, fájdalmasan s minden barátja számára érthetetlenül
élt. Soha a szinészeket nem kívánta s az utolsó időkben két olyan szinésznővel
barátkozott, akik közül egy is elpusztithatná a legerősebb és legokosabb
embert is. Pezsgőzött, ő, a sohase-ivó, erős havannákat szivott,
későn feküdt, altató-porokat szedett s ismerkedett nyakra-főre.
Hirtelen fogta meg egy hirtelen, jótékony, halálos betegség s életét még
igazolhatta azzal, hogy végső óráiban okosabb volt öt professzornál s
világosan látta az elkerülhetetlen Halált.
*
Beszélik azóta, hogy nem félt,
de mosolygott s bizonyosan reánk gondolt, akik a doktoroktól életet akarunk.
Egy doktor, aki nagyravágyó lázában is, tehetetlenségét látó, bölcs ember
marad, szépen halhat meg. De én még mindig élek s keresek egy újabb, kedves
Domy Bélát, aki szigorúan megró, dögléssel fenyeget, tanácsokat ad az
egészségre s valami jó, kicsi, idegen szanatóriumba kerget.
|