LVI. AH MIT KINZASZ ENGEM, ÓH KEGYETLEN!

1.
Ah mit kinzasz engem, óh kegyetlen!
Hét fájdalmat okozsz szüntelen,
Látod, hozzád vagyok engedelmes,
S tüzben majd elégek, olly szerelmes;
Kérlek tégedet,
Ismérd hivedet,
Ne légy változásban állandó.

2.
Nincs már bennem helye kétségnek,
Mert ezer próbákat mutattam;
Látod, hogy kész vagyok mindenekre
Megesküdtem néked istenekre, -
Azért légy kegyes,
Vagy sírban temess,
Itéld meg, nékem melly keserves!

3.
Néked hagyok minden szabadságot,
Engedj csak nékem rabnak lenni;
Légyen bár örökös vas szivemen,
Lánczbékó is édes reménnyemen;
Ezek nem nagyok,
Erre kész vagyok,
Mind halálig csak igy maradok.

4.
Azért engeszteljed kõszivedet,
Légy egyszer mint viasz hajlandó;
Megérdemli illy nagy szenvedésem,
Halálos türésem, esküvésem; -
Benned reménlek,
Nagyon szeretlek,
Veled halok és élek!