CXXIV. JÓL TUDOD, KINCSEM...

1.
Jól tudod, kincsem,
Minap hogy estem
Én véled szép ismeretségben,
Hogy szívem sértve
Van, de elröjtve
A te kegyességedben.
Adtam én azt néked nyilván tudtodra
Számot tartván a te fogadásaidra,
Melyet vártam én vigasztalásaimra,
De mindeddig hallasztva.

2.
Jusson eszedben,
Beszédjeidben
Miket szóltál jelenlétemben;
Hogy árva sorsod
És jászos voltod
Gyámolát te nem tudod.
Hogy ha tetszik a szép személednek,
Kész gyámola szívem a te szívednek
Ád az Isten áldást mind a kettőnknek,
És élhetünk Istennek.

3.
Azért reményem
Egyetlen egyem,
Tekints kérlek, szívem fájdalmit;
Kegyesen gyógyítsd,
De meg ne újjítsd
Annak az ő sebeit.
Mert ég érted szívem miulta ismér,
És ha tőled kegyes választot nem nyér,
Nem frissíthet rajtam akármely nagy dér,
Kegyetlen ájulás ér.