|
1.
Mi haszna csodálom,
Hogy nincs édes álom
Nyughatatlan szivemben!
Mert attól megválom,
A kiért sajnálom,
Hogy voltam hív hitemben,
Meg kell ennek lenni,
Nem lehet mást tenni,
Bár hét tőrt üt lelkemben!
2.
Ezt megjövendöltem,
Még mikor szenteltem
Legelsőbben szivének:
Gyilkos végét éri,
S ily gyász lészen béri
Ily páratlan hivének.
De nem gondolt véle,
Nem rettent, nem féle;
Ösztönt adott kedvének.
3.
Ütött már az óra
Azon bucsúszóra,
Ki parancsol távozni.
Valamennyi perczent
Talál engem ébrent,
Tőlem el fog pártolni.
Legkisebb minuta
Serkent, a mióta
E pillantást kell érni.
4.
A ki szót nem fogad,
Lép- s horogra akad,
Rabságát kell szenvedni;
A ki engedetlen,
Bánik kiméletlen,
Természetét kell tűrni;
Ki vesztésnek oka,
Fejszének a foka
Ha tér, megelégedni!
5.
Ki itt hizelkedik,
Ottan incselkedik,
Szive annak álnokság!
Itt eretnekséget
Kohol, s ott szentséget
Káros ájtatosság;
Ki ég minden lángra,
Nem gondol a rángra,
Hevessége csak hívság!
6.
Miként veted ágyad,
Szerelem úgy bágyad,
És úgy lészen nyugalma.
Nem mind azé, ki szebb,
De jó erkölcsösebb,
Azé az aranyalma.
Ki magában bízik
És méreggel hízik,
Méreg annak jutalma!
|