|
1.
Bajt vínak ohajtásim kesergő szivemben,
Harczolnak affectusim sebesült mellyemben,
Amornak nyilait
Most érzem kinjait,
Elhagyott s mert megfosztott,
Ki vólt frigy hitemben.
2.
Bátor mint fohászkodom, csak némák az egek,
És azzal nagyobb sebet szivemben csak szegek:
Elmúlt én reményem,
Ki vólt napom s fényem,
Titkossan és gyilkossan
Szüntelen kesergek.
3.
A sziven nem nagy munka erőszakot tenni,
A sok virágok között válogatva szedni,
De csak egy lehetett,
Kit el nem felejthet
Én szivem, mert méltó is
Azért sirban menni.
4.
Csak látom: már meggyőzött az búknak tengere,
Nem apad, sőt mind árad sok habja fejemre:
Én rólam tanúlhat,
És kiki sajnálhat,
Mi haszna, s mi jutalma,
Van nagy hivségemre?
|