XXXIII. ÉRTED, ÉRTED, MÁR ÉRETTED...

1.
Érted, érted, már éretted
Ah, mennyit köll szenvednem!
Erőszakkal, sok kinokkal
Titkossan köll gyötrődnöm;
Midőn kinoz s halált okoz,
Mosolyognom s nevetnem,
Szivlángomnak, bánatomnak
Szikráját is ejtenem.

2.
Minap, tudod, nem tagadod,
Vóltam mint ösméretlen,
Úgy szolgáltam, udvaroltam,
Véle vóltam kintelen,
Tetszettettem jó kedvemet,
Ámbár vóltam kedvetlen:
De ellemben te is éltél
Fortélyoddal, kegyetlen!

3.
Observáltam miként égtek
Reád tüzei szemeknek,
Mint harczoltak affectusi
Érted ezer sziveknek;
Hivségemet nem sebhették
Mint nyilai ezeknek,
Gondolván, hogy csak próbái
Lesznek ezek szivednek.

4.
Már föltettem s megesküdtem,
Többet igy nem szeretlek,
Hogy sem lárva, inkább árva
Lészek, igy nem szenvedek.
Mások lessék, - ámbár tessék -
Álnokságát szivednek,
Igy megválom, - s már mint álom
Tetszik régi hivednek.