II. BOLDOGTALAN AZ IGAZ! OLLYAN SZERENCSE...

Szerencsétlen fátum s gyarló ollyan hüség,
Az kinek nem társa az kaján irigység.

1.
Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse,
Kinek irigye frigye, nincs ellensége;
Had lássák, mulassák,
Nyelveket koptassák,
Hogy téged szivem, hivem,
Tisztán imádlak!

2.
Azt contemnálom nálom, és köll nevetnem:
Téged, édessem, kincsem, igy köll szeretnem,
Másoknak trucczára,
Lángjára, kárára,
Hogy igy epednek, égnek,
S megemésztődnek.

3.
Lássák az gazok, azok bármit mivelnek,
Teljes mindenem bennem, bármit itélnek,
Magokat itélik,
Végtére szégyenlik,
Pirúlnak, dúlnak, fúlnak,
Ebek ugatnak.

4.
Okok ha nincsen, kincsem! még sem árthatnak,
Szivekben mérget, férget szülnek magoknak,
Jobb: vadnak irigyink,
Mint szánakodóink,
Igy elenyésznek, vesznek,
Vagy máskint lesznek.

5.
Gyarló olly remény s szegény, ki tart ezektül,
Szivek ámitó, gyujtó, hazug nyelvektül:
Ki igaz állandó,
Soha sem hajlandó,
Erős az kőszál, fönt áll,
Nem tart szelektül.

6.
Hóltig csak igy élj, remélj az egy hivségben,
Ezzel ne gondolj, mint moly elvesznek ebben;
Jónak van irigye,
Ezer ellensége,
Szerelmünk is jó; rosz szó
Nem árt szivünkben.