CXXXIII. AH! ÁTKOZOTT SZINES SZÍV...

1.
Ah! átkozott szines szív!
Ki nem voltál igaz, hív,
Édesgettél, hódítottál,
Hívségedet ajánlottál,
Hogy lészsz hivem állandó
Soha máshoz hajlandó.

2.
Mért élsz hát ravaszsággal,
S tele vagy hamissággal,
Minden dolgod, mert csalárdság
Szó, tekintet csak álnokság;
Kár: személyed nemes vér,
De nincs benned igaz ér!

3.
Azt hogy eddig szenvedtem,
Mert igazán szerettem;
Remélgettem, magadba szállsz,
Ártatlanságomban megszánsz,
Látván, épen semmiért
Epedek csak kedvedért.

4.
De látom, nincs mód benne,
Szíved hozzám hív lenne;
Látod könyeim, mint hullnak,
Nagy fájdalmim is újulnak;
Vagy pogány s nem könyörülsz,
Sőt inkább annak örülsz.

5.
Én hát már nem szenvedek,
Ingyen már nem epedek;
Tudom, mért vagy oly kegyetlen,
Annak oka csak egyetlen,
Legyen azért végső szó:
Gyilkos lélek, adio!