XXI. ÁLDOTT VAGYOK, ÉN REMÉNNYEM...

1.
Áldott vagyok, én reménnyem,
Nem kétséges szerelmed!
Tapasztalom és megvallom,
Kegyes hozzám kegyelmed.
Most már élek s nem félek,
Kegyes lélek, szemléllek,
Te vagy igaz szerelmem!

2.
Midőn látlak, már ohajtlak,
Szivemben ég tiszta tüz,
Két hiv szemed kész rabodat
Rabszijadra üz és füz;
Mert már öszvekötözve,
Szolgád szive, szegődve,
Égtül van elrendelve.

3.
Ámbár érted megepedek,
Ezt örömest szenvedem;
Ámbár érted porrá leszek,
Ez halálom’ örvendem -,
Szeretni, szenvedni,
Kinlódni s meghalni,
Te éretted életem.

4.
Dühösködjék bár az fatum,
Szerencsétlenné tehet:
De hogy hitetlenné tégyen,
Tőle soha nem lehet;
Illy szépért, édessért,
Kegyessért, kedvessért,
Virtus föllyebb nem mehet.

5.
Elhitessed s meg ne vessed,
Hogy én hóltig óhajtlak,
Hiv szivemben s kebelemben
Béveszlek és szoritlak,
Árnyékomban s hóltomban,
Hamvamban és poromban
Szeretlek és imádlak.