1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2500 | 2501-3000 | 3001-3193
Part, Paragraph
1501 2, 11| közbe-közbe nagyokat nevetnek. A tüzes bor megoldja a nyelveket,
1502 2, 11| nevetnek. A tüzes bor megoldja a nyelveket, egyszer-egyszer
1503 2, 11| poharat emel, felköszönti a boldog házaspárt, nagyot
1504 2, 11| igazán jól. Ha ezt látná a nap, tudom, megcsudálná,
1505 2, 11| tudom, megcsudálná, de csak a hold sütött, az pedig vigyorgott,
1506 2, 11| készülődik: Kiugrott medréből a jókedv, talán mindjárt táncra
1507 2, 11| kerekednek, ha vége szakadt volna a vacsorának, de annak vége-hossza
1508 2, 11| egészben, ropogósra sütve, a szájában piros alma mosolygott -
1509 2, 11| mosolygott - csuda-e, ha a vén hold képe még szélesebbre
1510 2, 11| szélesebbre húzódott?~- Ez ám csak a süldő! - szólt büszkén Lőrinc. -
1511 2, 11| ezt, Miklós!~Aztán vette a kést, hogy felszeletelje,
1512 2, 11| felszeletelje, de csak nyiszálgatta a balkezű Lőrinc, nem boldogult
1513 2, 11| nem boldogult vele.~- Ide a kést nekem! - szólt Toldi
1514 2, 11| csintalan gondolat szaladgált a fejében, s uccu neki, az
1515 2, 11| kedves uram, nem értem a dolgát. Miért kíméli folyvást
1516 2, 11| dolgát. Miért kíméli folyvást a jobb kezét kelmed? Láttam
1517 2, 11| jobb kezét kelmed? Láttam a víváskor, hogy amikor a
1518 2, 11| a víváskor, hogy amikor a bal kifáradott, a jobbjával
1519 2, 11| amikor a bal kifáradott, a jobbjával hatalmasat vágott!~
1520 2, 11| Lőrincnek, elevenre talált a célzás, meg is sebezte kegyetlen.
1521 2, 11| kezével odavágott, ahonnét a pajkos szavak nyila rája
1522 2, 11| Lőrinc! Nézd, kiserkedett a vér, a Piroska vére!~Állott
1523 2, 11| Nézd, kiserkedett a vér, a Piroska vére!~Állott Toldi,
1524 2, 11| megmeredve, arca fehér lett, mint a fehérített vászon, aztán
1525 2, 11| zihálni, emelkedni kezdett a melle, szikrát hányt a szeme,
1526 2, 11| kezdett a melle, szikrát hányt a szeme, a szobornak a keze
1527 2, 11| szikrát hányt a szeme, a szobornak a keze emelkedett
1528 2, 11| hányt a szeme, a szobornak a keze emelkedett s készült
1529 2, 11| keze emelkedett s készült a csapásra, halálos csapásra.
1530 2, 11| várja meg, esze nélkül rohan a szomszéd szobába, annak
1531 2, 11| hogy szelídült báránnyá a vérszomjas tigris. Szép
1532 2, 11| Szép gyöngén keblére vonja a boldogtalan asszonyt, csókolja
1533 2, 11| boldogtalan asszonyt, csókolja a vértől piros ajkat.~- Jer
1534 2, 11| becsületét... Ez neki szólt. Ő a lovag, Piroska a nő, kinek
1535 2, 11| szólt. Ő a lovag, Piroska a nő, kinek becsületét meg
1536 2, 12| A szalontai várban~Nem maradott
1537 2, 12| maradott az emésztő bánat, a rettentő önvád. Tépelődött,
1538 2, 12| köti életét Tar Lőrinchez, a gyávához, aki nem átallotta
1539 2, 12| De hát nem volt-e hitvány a Toldi cselekedete? Nem,
1540 2, 12| késő! Hűséget esküdött a gyáva Lőrincnek, inkább
1541 2, 12| hogy Lőrinc visszaódalgott a házba. Visszaódalgott, de
1542 2, 12| elvágtatott Pejkó paripáján a sötét éjszakában, talán
1543 2, 12| Toldi megérzi s visszajön a világ végéről is, megtorolni
1544 2, 12| egyedül Piroska, vele maradt a bánat s az önvád. Toldi
1545 2, 12| sem egyedül vágtatott el a sötét éjszakában, vele vágtatott
1546 2, 12| éjszakában, vele vágtatott a bánat. A bánat s az önvád.
1547 2, 12| vele vágtatott a bánat. A bánat s az önvád. Egyik
1548 2, 12| lész te koporsód zártáig. A másik azt mondta: magadra
1549 2, 12| Egyszer közel volt hozzád a boldogság s te elszaladtál
1550 2, 12| Toldi Miklós lelke, míg a Pejkó nyargalt árkon-bokron
1551 2, 12| mosolyodott. Nem volt maradása a szülői házban. Kérdezni
1552 2, 12| búcsúzik, menekülve menekül a zord magányosságba, a szalontai
1553 2, 12| menekül a zord magányosságba, a szalontai várba. Mikor a
1554 2, 12| a szalontai várba. Mikor a király ezt a várat ajándékozta,
1555 2, 12| várba. Mikor a király ezt a várat ajándékozta, szomorú
1556 2, 12| fogadta az ajándékot: mit ér a vár, ha nem Rozgonyi Piroska
1557 2, 12| tréfaszóval: ne búsulj. Búsuljon a ló, elég nagy a feje.~Hát
1558 2, 12| Búsuljon a ló, elég nagy a feje.~Hát itt csakugyan
1559 2, 12| bánkódhatott. Egyedül volt a nagy, kongó házban. Egyedül
1560 2, 12| szobára. S ha ki-kiment a vár falára, onnét belemeredhetett
1561 2, 12| falára, onnét belemeredhetett a nagy, a végtelen messzeségbe,
1562 2, 12| belemeredhetett a nagy, a végtelen messzeségbe, senki
1563 2, 12| meg nem háborítá, egyedül a Piroska képe... Elbujdoshatik
1564 2, 12| képe... Elbujdoshatik vala a világ végire, oda is elkíséri
1565 2, 12| nem tépdesné éles körmével a bánat keselyűje, ha ő itt
1566 2, 12| valóságban! Be megtelnék ez a nagy kongó ház, ha megcsendülne
1567 2, 12| hangja! Meleg fészekké válnék a komor, rideg vár, annak
1568 2, 12| Meg-megáll egy házban, a legszebbikben s elsóhajtja:
1569 2, 12| háza! Újra meg újra bejárja a várat, képzelete rakosgatja
1570 2, 12| várat, képzelete rakosgatja a fészket, egy-egy pillanatra
1571 2, 12| Elmúlnak, elenyésznek s marad a zord, a kegyetlen valóság:
1572 2, 12| elenyésznek s marad a zord, a kegyetlen valóság: üres
1573 2, 12| kegyetlen valóság: üres a ház! Üres az asszony háza!~-
1574 2, 12| többet! - tör fel kebléből a vad fájdalom.~S lakatot,
1575 2, 12| munkába kap, összecsődíti a jobbágyokat, rombol, épít,
1576 2, 12| holnap abbahagyja. Aztán jön a tél, fehérbe borul erdő,
1577 2, 12| vadjait. De megunja ezt is, a magányos erdő-mezőjárást
1578 2, 12| erdő-mezőjárást s hát még a hosszú téli esték mily kietlenek
1579 2, 12| orvossága, üzen szerteszéjjel a környék urainak s megtelik
1580 2, 12| urainak s megtelik esténként a kongó ház víg vadászcimborákkal.
1581 2, 12| vadászcimborákkal. Klastrom volt eddig a szalontai vár s most egyszerre
1582 2, 12| látna, nem ismerne reád a te édesanyád. Arcod beesett,
1583 2, 12| hajad kusza, szemed vörös a sok tivornyától. Hát hangod
1584 2, 12| rekedtes. Olyan, amilyen a tivornyázó embereké.~Hiszen
1585 2, 12| Hiszen nem maradott titok a szalontai szakadatlan tivornyázás. „
1586 2, 12| szakadatlan tivornyázás. „A rossz hír szárnyon jár”,
1587 2, 12| nem volt otthon maradása a jó nagyasszonynak, szólott
1588 2, 12| hallottál... Lám, most is foly a vad tivornyázás, durva röhögéstől,
1589 2, 12| Most is, hogy befordult a nagyasszony szekere az udvarra,
1590 2, 12| édesanyád! Amint befordult a szekér az udvarra, a fiatal
1591 2, 12| befordult a szekér az udvarra, a fiatal Bence, aki künt ácsorgott,
1592 2, 12| odasúgott neki:~- Uram... a nagyasszony... az apám...
1593 2, 12| hogy mindjárt elpárolgott a bor gőze Toldi fejéből?
1594 2, 12| megtörtént: kisompolygott a házból, aztán futva-futott
1595 2, 12| istállóba, hirtelen felkapott a Pejkóra s mire édesanyja
1596 2, 12| mire édesanyja belépett a házba, árkon-bokron túl
1597 2, 12| volt mit lásson, mikor a házba benyitott. Szinte
1598 2, 12| Szinte visszatántorodott a bor gőzétől, még inkább
1599 2, 12| hortyogtak fia barátai. A jó öregasszony undorodva
1600 2, 12| szíve majd megszakadott a gondolatra, hogy e tivornyázó
1601 2, 12| fiát. De Isten szerette a jó nagyasszonyt: lám, lám,
1602 2, 12| ezek között!~- Ki ebből a házból! Kitakarodjatok,
1603 2, 12| táncolt, annak megroggyant a lába; aki ivott, annak torkán
1604 2, 12| ivott, annak torkán akadt a bor; aki az asztal alatt
1605 2, 12| ijedten riadt fel, mintha csak a végítélet kürtje harsant
1606 2, 12| kürtje harsant volna meg a házban. Pedig csak egy gyámoltalan
1607 2, 12| körülnéztek bátortalan, keresték a gazdát s merthogy volt gazda,
1608 2, 12| sarokban, reszketve, mint a nyárfalevél.~No, Bence,
1609 2, 12| úgy pattogott, suhogott a hátán az ostor nyele. -
1610 2, 12| nyele. - Azért váltottál fel a kisuram mellett, hogy elrontsd
1611 2, 12| bizony vérbefagyva hagyja, ha a jó nagyasszony le nem csendesíti.~
1612 2, 12| hová tűnt Miklós? Keresik a várban, a vár minden zege-zugában,
1613 2, 12| Miklós? Keresik a várban, a vár minden zege-zugában,
1614 2, 12| zege-zugában, az udvaron, a csűrökben, az istállókban:
1615 2, 12| vártak rá kettőig, közben a nagyasszony tisztára takaríttatá
1616 2, 12| nagyasszony tisztára takaríttatá a várat, hogy nyoma se maradjon
1617 2, 12| hogy nyoma se maradjon a vad tivornyáknak, aztán
1618 2, 12| tivornyáknak, aztán átaladá a kulcsot a várnagynak s nagy
1619 2, 12| aztán átaladá a kulcsot a várnagynak s nagy búsan
1620 2, 13| Bajvívás a Duna szigetjén~Hajtotta,
1621 2, 13| Hajtotta, kergette Miklóst a szégyen, a bánat, sokáig
1622 2, 13| kergette Miklóst a szégyen, a bánat, sokáig azt sem tudta,
1623 2, 13| édesanyjára, lángba borult arca a szégyentől, szeretett volna
1624 2, 13| szégyentől, szeretett volna a föld alá süllyedni. De hiába,
1625 2, 13| alá süllyedni. De hiába, a föld nem nyílt meg alatta
1626 2, 13| föld nem nyílt meg alatta s a Pejkó csak vágtatott vele
1627 2, 13| szívéből Piroska képét, az a kép hívta, csalogatta: jere,
1628 2, 13| hallja Toldi Miklós.~Száll a hír hozzá, budai házába,
1629 2, 13| hányszor megverte! Annak a betegje...~Így zaklatták
1630 2, 13| ő anélkül is. Beteg volt a szíve, gyötrődött a lelke,
1631 2, 13| volt a szíve, gyötrődött a lelke, emián sorvadott liliom
1632 2, 13| meg-megrendült lába alatt a padló, amint fel s alá járt
1633 2, 13| dobbantván. Fojtogatta torkát a düh, a féktelen harag s
1634 2, 13| Fojtogatta torkát a düh, a féktelen harag s újra meg
1635 2, 13| Lőrinc!~Levette sisakjáról a tollat, szólította a kapust (
1636 2, 13| sisakjáról a tollat, szólította a kapust (foltozó varga volt
1637 2, 13| kapust (foltozó varga volt a mestersége) s mondta neki,
1638 2, 13| szigetjében legyen ott. Egyedül. A vasöltözetjében. Én is ottan
1639 2, 13| Különben az utcán ütöm le, mint a veszett kutyát!~Hát bizony,
1640 2, 13| már mindegy: elég az, hogy a varga kicsípte magát négy
1641 2, 13| nagy kedve kerekedett, hogy a fura követet kilódítsa,
1642 2, 13| követet kilódítsa, de mégis a dolgot meggondolta: akárki
1643 2, 13| meggondolta: akárki volt a követ, Toldi Miklós követje
1644 2, 13| volt az!~Nem lódította ki a vargát, de sőt, bosszúságát
1645 2, 13| az urad tollát. Nem ez a törvénye a lovagi viadalnak.
1646 2, 13| tollát. Nem ez a törvénye a lovagi viadalnak. Lovagot
1647 2, 13| üzenetre nem megyek el.~Elment a varga, de csak azután ijedt
1648 2, 13| üzenetet, vak indulatjában még a házára tör s úgy táncoltatja
1649 2, 13| buzogányát! S ha nem tör a házára, kimehet-e ő az utcára,
1650 2, 13| szegény Lőrinc, aztán meg a hideg rázta ki a gondolatra,
1651 2, 13| aztán meg a hideg rázta ki a gondolatra, hogy akár itt,
1652 2, 13| Napokig nem mozdult ki a házából s éjjel-nappal rajta
1653 2, 13| azt gondolta, hogy megy a király színe elé, elémondja
1654 2, 13| szúrt az övébe, úgy ment a királyi palotába, jobbra-balra
1655 2, 13| palotába, jobbra-balra kapkodva a fejét arra mentében: nem
1656 2, 13| valahol Toldi.~Nagyot nézett a király, mikor Lőrinc állig
1657 2, 13| borult. Nem így szoktak a király színe elé lépni.~-
1658 2, 13| Toldi Miklós!? - szól a király álmélkodva s aztán
1659 2, 13| Miklós. Amikor Kesziben a bajvívás volt, rávett engem,
1660 2, 13| én képemben. Enyém lett a leány. Az ő szíve aztán
1661 2, 13| szerelemre lobbant. Megbánta a tettét s most meg akar ölni!~-
1662 2, 13| Miklós! Toldi! - kiáltott fel a király hitetlenül. - Ismételd
1663 2, 13| elmondotta Lőrinc, s hallgatta a király komoran, bosszúsan.
1664 2, 13| homloka.~- Nos, akkor - szólt a király -, te sem vagy lovag,
1665 2, 13| ma törültetem neveteket a lovagi sorból. Letépetem
1666 2, 13| sorból. Letépetem rólad a lovagok díszét. Letépetem
1667 2, 13| támolygott Tar Lőrinc, szólíttatá a király a testőrkapitányt
1668 2, 13| Lőrinc, szólíttatá a király a testőrkapitányt s parancsolá
1669 2, 13| kérdezik, miért, nosza, mint a kopók a nemes vadat, űzik,
1670 2, 13| miért, nosza, mint a kopók a nemes vadat, űzik, hajszolják
1671 2, 13| Toldit, aki mióta visszajött a varga az üzenettel, nem
1672 2, 13| kaphatná Lőrincet!~Most is, míg a kopók az erdőben keresték
1673 2, 13| kopók az erdőben keresték a nemes vadat, utca sarkán
1674 2, 13| odújából. Éppen jött Tar Lőrinc a királyi palotából, hol lovagi
1675 2, 13| nagy bátran léptetett le a hegy oldalán, a Duna felé,
1676 2, 13| léptetett le a hegy oldalán, a Duna felé, mikor hirtelen,
1677 2, 13| közül. S hogy megérkeztek a sziget partjára, mondta
1678 2, 13| Lőrinc!~Lenyomta Lőrincet a földre, hogy pihenjen. Hiszen
1679 2, 13| volt ez pihenés. Ha most a föld megnyílt volna, jaj,
1680 2, 13| jaj, de jó lett volna! De a föld nem nyílt meg. Ha most
1681 2, 13| szólna: békesség légyen a földön! De az ég nem szakadt
1682 2, 13| égen, sem földön: készülj a halálra, balkezű Tar Lőrinc!~
1683 2, 13| Tar Lőrinc!~Hát - készült a halálra. S ha már meg kell
1684 2, 13| tudja? Hátha őrá mosolyog a vak szerencse? Összeszedte
1685 2, 13| Toldi jobb kezével forgatta a kardot, visszásan, furán
1686 2, 13| kardot, visszásan, furán ment a bajvívás s Toldiban már
1687 2, 13| bajvívás s Toldiban már forrott a düh, a bosszúság, hogy folyton
1688 2, 13| Toldiban már forrott a düh, a bosszúság, hogy folyton
1689 2, 13| bosszúság, hogy folyton csak a levegőt szabdalta. Nosza,
1690 2, 13| egyet, bal kézbe kapta ő is a kardját, szörnyű suhintással
1691 2, 13| suhintással lecsapódott a kard s holtan terült el
1692 2, 13| kard s holtan terült el a földön balkezű Tar Lőrinc!~
1693 2, 13| Toldi, belevetette magát a csolnakba, át a budai partra,
1694 2, 13| belevetette magát a csolnakba, át a budai partra, ki a hegyek
1695 2, 13| csolnakba, át a budai partra, ki a hegyek közé, erdők sűrűjébe!
1696 2, 13| Azonközben Lőrincet megtalálták a szigeti apácák, hírt adtak
1697 2, 13| hírt adtak Budára, jöttek a szolgák, hajón átvitték
1698 2, 13| szolgák, hajón átvitték a holttestet, s mikor éppen
1699 2, 13| s mikor éppen letették a tornác földjére, nyílt az
1700 2, 13| Nézzetek csak oda, alig áll a lábán! Aztán amint ránéz
1701 2, 13| éles sikoltással lezuhan a földre. Vége, vége, vége!
1702 2, 13| Vége, vége, vége! Letört a virágszál. Megért a halálra.~ ~
1703 2, 13| Letört a virágszál. Megért a halálra.~ ~
1704 2, 14| A sírboltban~Fekete gyászba
1705 2, 14| siratta. Erővel szakítják el a koporsó mellől.~- Hagyjátok
1706 2, 14| zokogva zokognak, úgy viszik a két koporsót, befektetik
1707 2, 14| két koporsót, befektetik a Gellérthegy oldalába, mély
1708 2, 14| sziklát...~De még azon éjen, a temetést követő éjen mi
1709 2, 14| hogy két tolvaj lakatos a sírbolthoz lopódzott, álkulcsokkal
1710 2, 14| lopódzott, álkulcsokkal a zárakat kinyitották, de
1711 2, 14| többre nem is haladtak: attól a nagy sziklától nem tudtak
1712 2, 14| sziklától nem tudtak belépni a sírboltba. Ám egyszerre,
1713 2, 14| Hiszen nem is volt tanácsos a maradás: Toldi Miklós volt
1714 2, 14| segítség! Széles vállát a sziklának feszítette, félrelódította
1715 2, 14| félrelódította s belépett a gyéren világított sírboltba.
1716 2, 14| világított sírboltba. Ott feküdt a két koporsó egymás mellett.
1717 2, 14| Toldi odalépett, felemelte a koporsó fedelét, aztán ráborult
1718 2, 14| fedelét, aztán ráborult a halottra s zokogva zokogta:
1719 2, 14| karjába, ölelte, csókolta a drága halottat. Lehervadott
1720 2, 14| csodát! Piros vér eregél a hófehér arcon, melegedik
1721 2, 14| hófehér arcon, melegedik a fagyos ajk, nyílik, nyiladozik
1722 2, 14| ajk, nyílik, nyiladozik a lecsukódott szem - a halott
1723 2, 14| nyiladozik a lecsukódott szem - a halott megszólalt: Hol vagyok?
1724 2, 14| magad! Száz csatában voltál, a félelmet hírből sem ismerted,
1725 2, 14| ne csudálja, ha meghűlt a vér benne.~- Nem, nem, ez
1726 2, 14| aki lassan jártatja körül a tekintetét, aztán tapogatja
1727 2, 14| halotti köntösét, majd átnéz a másik koporsóra, onnét ismét
1728 2, 14| vagyok! Eljöttem éretted a síri világba, édes szép
1729 2, 14| velem, jere. Hadd higgye a világ, meghaltál. Hadd higgye.
1730 2, 14| Így áradott Toldi ajkáról a lelkes beszéd, de Piroska
1731 2, 14| Aztán visszahanyatlott a halotti párnára - aléltan...
1732 2, 14| fejbe vertek, kitámolygott a sírboltból, nekivágott a
1733 2, 14| a sírboltból, nekivágott a vak éjszakának. Oszladozott
1734 2, 14| éjszakának. Oszladozott a hűs éjjeli levegőn bódultsága,
1735 2, 14| hajnalkor újra visszatért a sírbolthoz: látni, hogy
1736 2, 14| visszaért, zárva találta a sírboltot. Zavarodva állott
1737 2, 14| este s Toldi nekivágott a rengeteg erdőnek...~Szegény
1738 2, 14| életre-halálra. Mert az a két lakatos, akiket az ő
1739 2, 14| lest állott az ajtóban, a másik meg fosztogatta a
1740 2, 14| a másik meg fosztogatta a halottat. Mi tenger kincset,
1741 2, 14| Hiszen ha csak raboltak volna a cudarok! Elásván a rablott
1742 2, 14| volna a cudarok! Elásván a rablott kincset, mentek
1743 2, 14| kincset, mentek egyenest a Rozgonyi házához, felverték
1744 2, 14| Rozgonyi házához, felverték a háznépét s jelenték a szörnyű
1745 2, 14| felverték a háznépét s jelenték a szörnyű dolgot: látták Toldi
1746 2, 14| látták Toldi Miklóst, amint a sírt kirabolta!~Hát hogy
1747 2, 14| sírt kirabolta!~Hát hogy a sír ki volt rabolva - az
1748 2, 14| igaz, ebben nem hazudtak a tolvajok, de azt bizony
1749 2, 14| halottat raboltak ki, de mikor a szegény megtört, roskadozó
1750 2, 14| roskadozó öreg betámolygott a sírbolt ajtaján, élőt talált:
1751 2, 14| vad Miklós! Jelentették a királynak: nemcsak gyilkolt,
1752 2, 14| Rabolt is! - kiáltott a király szörnyű nagy haraggal. -
1753 2, 14| fogni élve avagy halva!~Így a király.~- Átok reá! Átkozott
1754 3, 15| anyai szív~Szárnyon jár a rossz hír, elszárnyalt Nagyfaluba,
1755 3, 15| csudája, hogy meg nem szakadt a szíve. Az ő fiát, az ő édes
1756 3, 15| az egész világ: nem hiszi a nagyasszony. Akit ő dajkált,
1757 3, 15| eleintén, rossz álom volt a hír, de jő mindennap, nő,
1758 3, 15| nincsen otthon nyugovása a szegény anyának.~- Fogj
1759 3, 15| Fogj be, öreg Bence, megyek a királyhoz.~De aztán egyebet
1760 3, 15| bánatát, szószólója lesz a királynál. S felkészülődik
1761 3, 15| királynál. S felkészülődik a nagyasszony, elékeresgéli
1762 3, 15| drágaság van, nagy summákat érő a vén házban, hogy ne menjen
1763 3, 15| hitet mondott az urának. Hát a karperec, ura jegyajándéka,
1764 3, 15| csak drága ékesség volt a háznál, mind összeszedte.
1765 3, 15| kincséért, mostan odaadja a kedves fiáért!~És felültek
1766 3, 15| megrakott szekérbe: elöl a két Bence, az öreg s az
1767 3, 15| az öreg s az ifjú. Emez a gyeplőt fogja, amaz egész
1768 3, 15| egész úton tanítja, oktatja a fiát: így, fiam, így. Így
1769 3, 15| fiam, így. Így kell hajtani a lovat. Né egy kő! Kikerüld!
1770 3, 15| göbbenő! Ne zökkentsd belé a szekeret, szépen, módjával
1771 3, 15| módjával ereszkedj át rajta. A hátsó ülésben pedig üle
1772 3, 15| hátsó ülésben pedig üle a nagyasszony mellett Anikó:
1773 3, 15| éjszaka.~Ottan pedig azzal a hírrel fogadták, hogy nincs
1774 3, 15| fogadták, hogy nincs itthon a király. Elment a rettentő
1775 3, 15| itthon a király. Elment a rettentő nagy sereggel Olaszországba,
1776 3, 15| királyfinak! Az vala pedig a rend, hogyha a király nem
1777 3, 15| vala pedig a rend, hogyha a király nem volt Budán, helyette
1778 3, 15| Hiszen ez így éppen jól volt: a nagyasszonynak nem kellett
1779 3, 15| elémondhatta panaszát. S hogy a királyné színe elé bocsáták,
1780 3, 15| marékkal szerzé az országnak a hírt s dicsőséget, haj,
1781 3, 15| de nekem száz marékkal a keserűséget!~- Jó, jó -
1782 3, 15| Jó, jó - szólalt meg a királyné hidegen -, ne dicsekedj
1783 3, 15| hidegen -, ne dicsekedj vele, a sírfosztogatóval! Ismerem
1784 3, 15| Ismerem személyét, ismerem a hírét, meggyalázta a lovagok
1785 3, 15| ismerem a hírét, meggyalázta a lovagok rendjét. Gyilkolt
1786 3, 15| megkerítsék, szörnyű lesz a büntetése: én mondom ezt
1787 3, 15| lehet igaz. Ártatlant ért a vád, az érseknek átka. Nem
1788 3, 15| leborult szegény nagyasszony a királyné lábához. Zokogva
1789 3, 15| Zokogva könyörgött: legyen a királynál fia szószólója.
1790 3, 15| szószólója. És kezdé kirakosgatni a drágaságokat...~- Szedd
1791 3, 15| vigyed ajándékod! - kiáltott a királyné nagy indulatosan. -
1792 3, 15| bűnös lelkéért. Nem leszek a szószólója. Hadd lakoljon
1793 3, 15| szószólója. Hadd lakoljon a bűnös. Lám, lakol az ártatlan
1794 3, 15| Az én ártatlan fiam is. A tied tán drágább?~Megfagyott
1795 3, 15| tán drágább?~Megfagyott a könny Toldiné arcán, meg
1796 3, 15| könny Toldiné arcán, meg a szó ajakán a rideg, lelketlen
1797 3, 15| arcán, meg a szó ajakán a rideg, lelketlen beszédre
1798 3, 15| szédülten támolygott ki a palotából, rároskadott Anikó
1799 3, 15| Nincs szíve - nyögte a nagyasszony.~Egyebet nem
1800 3, 15| Egyebet nem mondott.~De mire a szállásukra értek, erőt
1801 3, 15| szállásukra értek, erőt vett a nagyasszony lelke háborgásán
1802 3, 15| Ha nincs is kegyelem a királynénál, lesz a királynál.
1803 3, 15| kegyelem a királynénál, lesz a királynál. Megyek utána,
1804 3, 15| utána, ha térdig kopik is a lábam. Nem hagyom az én
1805 3, 15| az én édes fiam igazát!~- A király után! - szörnyülködtek. -
1806 3, 15| szörnyülködtek. - Mit gondol! A messzi idegenbe!~- Megyek,
1807 3, 15| addig kérdezősködik, míg a királyt megtalálja.~- Nem,
1808 3, 15| Fiatal vagyok még, győzöm a gyaloglást. Velem jő Bence
1809 3, 15| gyaloglást. Velem jő Bence is. A fiatal Bence! Ugye, Bence,
1810 3, 15| megadta magát. Elkísérte őket a búcsúsok tanyájára, ottan
1811 3, 15| várták, uccu! otthagyták a búcsúsok tanyáját, vettek
1812 3, 15| Budáról. Várhattak rájok a búcsúsok: mire azok nekicihelődtek,
1813 3, 16| Mikola~Hát csak hadd menjen a két vitéz (mármint Anikó
1814 3, 16| még szegény? Hát Toldi, a „gyilkos”, a „rabló” - vajon
1815 3, 16| Hát Toldi, a „gyilkos”, a „rabló” - vajon merre bujdosik?~
1816 3, 16| amire ő ébredett. Rajta volt a halál jegye szép halovány
1817 3, 16| mosoly, de minő mosoly! A halálvágyó léleknek szomorú
1818 3, 16| de kevés ideig tartott a te örömed! Piroskának csak
1819 3, 16| örömed! Piroskának csak egy a kívánsága: amíglen eljönne
1820 3, 16| amíglen eljönne érette a halál angyala, vonuljon
1821 3, 16| sűrű imádkozásban várja a jótevő halált.~S viszik
1822 3, 16| merült szíveknek való ház az! A királyné, a kegyes királyné
1823 3, 16| való ház az! A királyné, a kegyes királyné nagy örömmel
1824 3, 16| szándékát s hogy éppen elhunyt a kolostor fejedelemasszonya,
1825 3, 16| lejárt hozzá nap nap után a szép Örzse, a bánatos királykisasszony -
1826 3, 16| nap nap után a szép Örzse, a bánatos királykisasszony -
1827 3, 16| epessze tovább magát. Őt a király, Lajos király meg
1828 3, 16| szenvedje?~De Piroska, a megtört szívű Piroska nem
1829 3, 16| szívű Piroska nem fogy ki a vigasztalásból, az áltatásból.
1830 3, 16| úgy lesz! Hozzád fordul a szíve. Ne temesd el magad,
1831 3, 16| altatja, csitítgatja Piroska a szép Örzsét, míg ő maga
1832 3, 16| míg ő maga mélyen eltemeti a maga bánatát, s bár éjjel-nappal
1833 3, 16| imádságba: Uram, őrizd, védjed a bujdosót. Nem, nem lehet
1834 3, 16| szeret...~Hervadó virág a kolostorban, vadként üldözött
1835 3, 16| ím, de szörnyű véget mért a végzet két igaz szívre!
1836 3, 16| igaz szívre! Az egyik várja a halált, könyörög érette,
1837 3, 16| halált, könyörög érette, a másik élni akar, hosszú
1838 3, 16| ságnál, rablásnál, s ezt a bűnt egyedül csak Isten
1839 3, 16| ennél nagyobb? - jajgatott a lelke Toldi Miklósnak. És
1840 3, 16| Isten ülhet törvényt!~Ez a gondolat kegyetlenül üldözte
1841 3, 16| Miklóst s nagyot könnyebbedett a szíve, mikor a Bakony erdőben,
1842 3, 16| könnyebbedett a szíve, mikor a Bakony erdőben, magas hegynek
1843 3, 16| mindent: leveszi szívéről a bűnnek súlyos terhét.~Úgy
1844 3, 16| ahogy gondolta: bezörgetett a monostor kapuján, a gárgyán
1845 3, 16| bezörgetett a monostor kapuján, a gárgyán vezette a monostor
1846 3, 16| kapuján, a gárgyán vezette a monostor fejéhez s elmondá
1847 3, 16| Úgy legyen! - mondta a monostor feje. - Maradj
1848 3, 16| szolgánk: fráter Mikola volt a neve. Te legyél ezután fráter
1849 3, 16| magára s megkezdette nyomban a szolgálatot: sepert, vizet,
1850 3, 16| sepert, vizet, fát hordott a konyhára. A másik fráter
1851 3, 16| fát hordott a konyhára. A másik fráter Mikola egyszerre
1852 3, 16| egy kondér vizet hozott a hegy tövéből, ez a fráter
1853 3, 16| hozott a hegy tövéből, ez a fráter Mikola kettővel.
1854 3, 16| Csudálták is az erejét a barátok, nagyokat hunyorítottak,
1855 3, 16| kisült, hogy min nevetnek a barátok. Azon nevetnek,
1856 3, 16| az ő elődje, szamár volt, a barátok vízhordó szamara.~
1857 3, 16| mikor ezt megtudta! Talpából a fejébe szökött a vér, szörnyű
1858 3, 16| Talpából a fejébe szökött a vér, szörnyű kedve támadt,
1859 3, 16| kedve támadt, hogy leüsse a gárgyánt, le mind a barátot
1860 3, 16| leüsse a gárgyánt, le mind a barátot és összevissza rombolja
1861 3, 16| és összevissza rombolja a monostort. De nem, nem.
1862 3, 16| sorsába: hordotta tovább a vizet, a fát, sepergetett,
1863 3, 16| hordotta tovább a vizet, a fát, sepergetett, szolgálta
1864 3, 16| sepergetett, szolgálta a barátokat nappal, imádkozott
1865 3, 16| ereje fogytáig. Kezdett a kondér megnehezedni.~Hanem
1866 3, 16| amint leballagott vízért a hegy aljába, ottan meglátott
1867 3, 16| Feje, háta csupa bojtorján. A csípőjére tarisznyát lehetett
1868 3, 16| akasztani. Nézte, nézte Toldi a lovat, nagyot sóhajtott:
1869 3, 16| megzendült belé az erdő.~A Pejkó volt, az ő hűséges
1870 3, 16| ki látott?~Sírva borult a hű állat nyakába Toldi.~-
1871 3, 16| menjünk együtt. Vigyük a vizet a barátoknak. Hadd
1872 3, 16| menjünk együtt. Vigyük a vizet a barátoknak. Hadd nevessenek
1873 3, 16| nevetnek, elbírjuk valahogy.~A két kondért felakasztá a
1874 3, 16| A két kondért felakasztá a Pejkó két csípőjére, így
1875 3, 16| csípőjére, így ballagtak fel a hegy tetejére, be a kapun.
1876 3, 16| fel a hegy tetejére, be a kapun. Hiszen volt röhögés.~-
1877 3, 16| Mikolának!~- Csak egyétek a testemet, lelkemet - dohogott
1878 3, 16| magában Toldi. Nem törődött a röhögéssel, a gúnyolódással.
1879 3, 16| Nem törődött a röhögéssel, a gúnyolódással. Vele volt
1880 3, 16| Pejkó. Volt, aki megossza a nyomorúságot. Volt részük
1881 3, 16| nyomorúságot. Volt részük a böjtben. Szegény Pejkó a
1882 3, 16| a böjtben. Szegény Pejkó a szemétdombon tengődött,
1883 3, 16| azt nem hagyta el, de el a monostort, de úgy hagyta
1884 3, 16| de úgy hagyta el, hogy a gazdáját is vitte magával!~
1885 3, 16| egy reggel arra ébredtek a barátok: volt fráter Mikola,
1886 3, 16| tűnt el. Jött vala egy pap a monostorba, az kiszegezett
1887 3, 16| monostorba, az kiszegezett a kapura egy cédulát. Arra
1888 3, 16| kapura egy cédulát. Arra a cédulára szép sorjában le
1889 3, 16| átka. Átok Toldi Miklósra, a sírfosztogatóra, a gyilkosra.~-
1890 3, 16| Miklósra, a sírfosztogatóra, a gyilkosra.~- Ő volt, bizonyosan
1891 3, 16| bizonyosan ő volt! - rémüldöztek a barátok. - Fráter Mikola
1892 3, 16| rabló vagy. Annak tart a világ.~Eredj, Miklós, eredj,
1893 3, 16| Miklós, eredj, folytasd a bujdosást. Ne félj, ne csüggedezz,
1894 3, 17| fiatal leány, kinek otthon a rokka mellett volna a helye,
1895 3, 17| otthon a rokka mellett volna a helye, vitézi ruhában, kardosan,
1896 3, 17| erdőkön által. Hogy odahaza, a nagyfalusi udvarházban a
1897 3, 17| a nagyfalusi udvarházban a jó nagyasszony nemcsak őt
1898 3, 17| mendegéltek, míg egyszerre csak a híres-nevezetes Velence
1899 3, 17| mindenekelőtte bemennének a csudaszép városba, melynek
1900 3, 17| hogy tündérkezek építették a tengerre, emberi kéz képes
1901 3, 17| kéz képes volna-e erre?~A rekkenő hévség elbágyasztotta
1902 3, 17| édes szógám. Itt, emellett a patak mellett. Ránk fér
1903 3, 17| patak mellett. Ránk fér a pihenés, ugye?~- Meghiszem
1904 3, 17| Hiszen nálunk felé is süt a nap, de itt úgy süt, hogy
1905 3, 17| piríthatnánk mellette.~Letelepedtek a csobogó patak mellett, narancsfának
1906 3, 17| Bence pányvára ereszté a lovakat, hadd legeljenek
1907 3, 17| lovakat, hadd legeljenek a buja, tarka virágos fűben,
1908 3, 17| nagyot Anikó. - Leragad a szemem. Vigyázz, amíg alszom.~-
1909 3, 17| lássalak, mikor behunyom a szememet? - nevetett Anikó.
1910 3, 17| nevetett Anikó. De abban a pillanatban le is ragadott
1911 3, 17| helyben: kezében lándzsa, a szeme belémeredt a messzeségbe,
1912 3, 17| lándzsa, a szeme belémeredt a messzeségbe, aztán járt
1913 3, 17| hallám! Vajon nem csengett-e a fülem?~Lábujjhegyre állott,
1914 3, 17| azon túlról hallatszottak a hangok s újra meg újra hallotta
1915 3, 17| nevét. Lassan, nesztelenül a bokor mögé sompolygott s
1916 3, 17| Magyarországból, most már látni akarom a részemet.~- Jó, jó - mondotta
1917 3, 17| részemet.~- Jó, jó - mondotta a másik -, majd megosztozunk
1918 3, 17| másik -, majd megosztozunk a pénzen. Elébb Velencében
1919 3, 17| ötvöshöz, annál beváltatjuk a drágaságokat s aztán, majd
1920 3, 17| meglátjuk.~- Ohó! Nem oda Buda! A kincs fele enyém, cimbora!
1921 3, 17| cimbora! Majd én beváltatom a magam részét, te is váltasd
1922 3, 17| részét, te is váltasd be a magadét.~- Mi! A felét!
1923 3, 17| váltasd be a magadét.~- Mi! A felét! Abból nem eszel pajtás.
1924 3, 17| jött Toldi Miklós? Adod hát a felét? Bizony, ha nem, feljelentlek,
1925 3, 17| feljelentlek, hogy te raboltad ki a Rozgonyi sírboltját.~De
1926 3, 17| Rozgonyi sírboltját.~De a rabló, az igazi, nem hagyta
1927 3, 17| rabló, az igazi, nem hagyta a „jussát”, fogta a botját
1928 3, 17| hagyta a „jussát”, fogta a botját nagy hirtelen s olyat
1929 3, 17| az eszméletlen terült el a földön. Azzal, uccu neki,
1930 3, 17| indult, hogy otthagyja a cimboráját.~- Állj meg! -
1931 3, 17| lándzsát szegezve ugrott elő a bokor mögül. - Ide a kincset,
1932 3, 17| elő a bokor mögül. - Ide a kincset, rabló, különben
1933 3, 17| ütött az órád!~Tagadott a rabló, mintha könyvből olvasta
1934 3, 17| olvasta volna, de közben a cimborája feleszénkedett
1935 3, 17| feleszénkedett s mondta: ott van a derekán, az övben!~No, ha
1936 3, 17| az övet lekanyarította a rabló derekáról, aztán kötőfékkel
1937 3, 17| jó szorosra kötözte mind a két kezét, nemkülönben bánt
1938 3, 17| kezét, nemkülönben bánt el a másikkal is, s úgy terelte
1939 3, 17| maga előtt Anikó felé, ki a nagy lármára felébredett.~
1940 3, 17| mondotta Bence, s sóváran nézte a temérdek drágaságot.~- Oh,
1941 3, 17| fohászkodott Anikó. - Lemossuk a gyalázatot az én édes, vitéz
1942 3, 17| most már kettejüké lesz az a temérdek kincs. Nemhogy
1943 3, 17| leányasszony, felragyogott reánk a szerencse. Ezt a két rablót
1944 3, 17| felragyogott reánk a szerencse. Ezt a két rablót itt helyben fára
1945 3, 17| itt helyben fára húzom, a kincsen pedig ketten megosztozunk.~-
1946 3, 17| megbotránkozással. - Hát a gazdád? Arra nem gondolsz?
1947 3, 17| nem gondolsz? Elviselné a lelkiesméreted, hogy továbbat
1948 3, 17| szógám, nem úgy. Ezeket a cudar rablókat, így, ahogy
1949 3, 17| elé állítjuk: hadd tegyen a törvény igazságot.~- Lám,
1950 3, 17| Lám, lám, mekkora esze van a leányasszonynak! - mondta
1951 3, 17| Bezzeg, hogy úgy lesz, ahogy a leányasszony mondja.~Egyszeribe
1952 3, 17| pattantak s terelték maguk előtt a sírfosztogatókat, be egyenesen
1953 3, 17| értelemmel azt felelték, hogy: a dózse. No, ha a dózse, mentek
1954 3, 17| felelték, hogy: a dózse. No, ha a dózse, mentek a dózséhoz,
1955 3, 17| No, ha a dózse, mentek a dózséhoz, aki akkora úr
1956 3, 17| Velencében, mint más országban a király, s ahogy ennek a
1957 3, 17| a király, s ahogy ennek a színe elé kerültek, Anikó
1958 3, 17| szép sorjában elémondá a nagy esetet s hozzátette
1959 3, 17| jó helyre fordultak, mert a dózse örült, hogy valami
1960 3, 17| mert őkigyelmének sok volt a rováson s erősen tartott
1961 3, 17| ellátogat, csakhogy abban a látogatásban nem lesz ám
1962 3, 17| Mindjárt nehéz vasra verette a rablókat, a maga embereit
1963 3, 17| vasra verette a rablókat, a maga embereit rendelé kísérőnek:
1964 3, 17| rendelé kísérőnek: vigyék a rablókat Nápolyba, Lajos
1965 3, 17| kérdezősködniök: merre húzódott a magyar sereg? Vajon hol,
1966 3, 17| sereg? Vajon hol, merre jár a magyar király?~Vala pedig
1967 3, 17| Anikó és Bence. Előrement a dózse követje, s hogy bebocsáták
1968 3, 17| követje, s hogy bebocsáták a király elé, átadá a dózse
1969 3, 17| bebocsáták a király elé, átadá a dózse levelét s szóval is
1970 3, 17| alázatos üzenetjét. És olvasá a király a levelet, nagyokat
1971 3, 17| üzenetjét. És olvasá a király a levelet, nagyokat nézett
1972 3, 17| parancsolá, hogy hozzák elébe a rablókat. Hozták is ezeket
1973 3, 17| mindjárt: nem sokáig reszketett a térdük a király előtt. Egy
1974 3, 17| sokáig reszketett a térdük a király előtt. Egy szóval
1975 3, 17| Egy szóval sem tagadták a rablást, mindent bevallották,
1976 3, 17| esküvéssel Toldira kenték a gyalázatosságot.~- Akasztófára
1977 3, 17| gyalázatosságot.~- Akasztófára mind a kettőt! - intett a király
1978 3, 17| mind a kettőt! - intett a király s vitték a rablókat.
1979 3, 17| intett a király s vitték a rablókat. Még aznap hollók
1980 3, 17| testükön.~Mikor pedig elvivék a rablókat, Anikó is nagy
1981 3, 17| rablókat, Anikó is nagy félve a király színe elé bátorkodott
1982 3, 17| kezébe ajánlom, Toldi György a nevem...~- Toldi György?~-
1983 3, 17| Az vagyok, királyom. A Toldi György fia... Toldi
1984 3, 17| felséges uram, ártatlan a bátyám! Fogadja vissza őt
1985 3, 17| meghalni kész királyomért, a hazámért!~- Gyengének talállak
1986 3, 17| hazámért!~- Gyengének talállak a hadakozásra - mondotta a
1987 3, 17| a hadakozásra - mondotta a király s gyanakodó szemmel
1988 3, 17| meglátjuk, mit tudsz. Hanem a bátyád... - s itt elkomorult
1989 3, 17| bátyád... - s itt elkomorult a király arca - igaz, hogy
1990 3, 17| ártatlan. De egyéb is van a rováson. Orozva ölt. Érted?
1991 3, 17| vétke is van: megsértette a lovagi törvényt.~Szegény
1992 3, 17| mivel sérthette meg bátyja a lovagi törvényt. Ő azt nem
1993 3, 17| nagy bosszúságot okozott a királynak Toldi Miklós azzal,
1994 3, 17| tudta, nem is értette hát a király mondását, de egyet
1995 3, 17| kegyetlenül belemarkolt a szívébe: haragszik a király
1996 3, 17| belemarkolt a szívébe: haragszik a király az ő bátyjára!~Hej,
1997 3, 17| bátyja! Csak hallaná, hogy a király itt van nagy sereggel,
1998 3, 17| Toldi Miklós s megbékítené a királyt két erős karjával,
1999 3, 17| vigasztalta magát Anikó, amint a királytól szomorúan a tábor
2000 3, 17| amint a királytól szomorúan a tábor felé mendegélt.~Így
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2500 | 2501-3000 | 3001-3193 |