Part, Paragraph

3001   4,  23|           Isten tudja, mit nem tesznek a jó öreggel, ha hirtelen
3002   4,  23|                hirtelen meg nem fordul a barát. Nem szólt, csak magasra
3003   4,  23|                csak magasra emelte azt a rettentő nagy öklelőfát:
3004   4,  23|                csendesség. Minden szem a barátra tapadott. Az pedig
3005   4,  23|                 Az pedig perdült egyet a lován, forgott vele körbe-karikába,
3006   4,  23|           körbe-karikába, fel-feldobta a nagy nehéz öklelőfát s kifogta,
3007   4,  23|          álmélkodás! Vajon ki lehet ez a csuda ember?~- Toldi lesz
3008   4,  23|            Egyik-másik még ott is volt a temetésén!~- A Toldi lelke
3009   4,  23|             ott is volt a temetésén!~- A Toldi lelke lesz ez! - mondotta
3010   4,  23|              mondotta valaki. - Kikelt a sírjából!~Kérdi a király
3011   4,  23|               Kikelt a sírjából!~Kérdi a király is a körülállókat:~-
3012   4,  23|            sírjából!~Kérdi a király is a körülállókat:~- Ki ez az
3013   4,  23|      szakasztott mása.~Mondotta egy úr a királynak:~- Azt hiszem,
3014   4,  23|           ennyi erő s ekkora tüzesség. A szakáll, a bajusz oda van
3015   4,  23|            ekkora tüzesség. A szakáll, a bajusz oda van ragasztva.
3016   4,  23|              bajusz oda van ragasztva. A csuha is arra való, hogy
3017   4,  23|              Szomorúan nézett maga elé a király.~- Elment, mert küldöttem.
3018   4,  23|             karjára!~De ím, megdördült a jó ismerős hang, Toldi hangja!
3019   4,  23|            hangja! Hej, hogy felvidult a király szíve!~Igen, megdördült,
3020   4,  23|                hogy zúgott-búgott belé a levegő.~- Hát mi lesz? Hol
3021   4,  23|          levegő.~- Hát mi lesz? Hol az a talián? Azt hiszitek, azért
3022   4,  23|         mutogassam? Vagy elszelelt már a talián országunknak címerével?
3023   4,  23|                Oh, hogy meg nem nyílik a föld, hadd nyelné el a csenevész
3024   4,  23|          nyílik a föld, hadd nyelné el a csenevész magyart! Gyáva
3025   4,  23|              Gyáva kezetekből elrablák a címert s én járjak fel a
3026   4,  23|               a címert s én járjak fel a sírból, hogy megvédjem,
3027   4,  23|    visszaszerezzem nektek, pulyák!?~De a talián ott volt, csak félrehúzódott
3028   4,  23|              vala, el is szelelt volna a barát láttára, ám - lesz,
3029   4,  23|      Összeszedte magát s hetykén szólt a barátra:~- Mit akarsz, vén
3030   4,  23|               dárdáját: akkorákat szúr a levegőn az olasz, hogy csakúgy
3031   4,  23|             csakúgy sír, süvölt nyomán a szél.~Szörnyű haragra gerjedett
3032   4,  23|         gerjedett az olasz. Rákiáltott a barátra: - Mit! Hát te még
3033   4,  23|              hogy újra célt tévesztett a dárdája, nagy hirtelen kardot
3034   4,  23|           kardot rántott s megrepeszti a szőrcsuklyát.~Végigzúg a
3035   4,  23|               a szőrcsuklyát.~Végigzúg a népen az ijedség, de el
3036   4,  23|                de el is ül hamar, mert a csuklya alatt sisak volt,
3037   4,  23|            csendül meg az olasz kardja a Toldi sisakján, a harmadik
3038   4,  23|               kardja a Toldi sisakján, a harmadik vágásra kettészakad
3039   4,  23|           harmadik vágásra kettészakad a kard. Éppen akkor huzakodott
3040   4,  23|              neki, szógám!~Hozta Bence a kardot, az olasz markába
3041   4,  23|              Toldi ühmget, nem tetszik a dolog. - Elé, régi erőm! -
3042   4,  23|               kivágja az olasz kezéből a kardot, hogy az sivítve
3043   4,  23|              kőhajításnyira s elterült a földön. Ha most félre nem
3044   4,  23|                harap. De félreugrott s a nagy nekivágásban szinte
3045   4,  23|         lódította, de megint kikerülte a halált: meghúzódván lova
3046   4,  23|            Toldinak, el akarja gázolni a lovával! Hiszen ha az olyan
3047   4,  23|              Toldi az olasz szándékát, a nagy öklelőfát a ló szügyének
3048   4,  23|            szándékát, a nagy öklelőfát a ló szügyének feszíti, s
3049   4,  23|                pillanatban hanyattesik a ló gazdájával együtt.~Most
3050   4,  23|            együtt.~Most leugrott Toldi a lováról, a király kegyelmet
3051   4,  23|              leugrott Toldi a lováról, a király kegyelmet kiált,
3052   4,  23|                elnyargal.~Torkán akadt a szó az embereknek, egy-két
3053   4,  23|            pillanatig szájtátva néztek a nyargaló barát után, aztán
3054   4,  23|                Miért nem mutatja magát a királynak? Miféle ember,
3055   4,  23|              kell neki jutalom?~Bántja a dolog a királyt is erősen.
3056   4,  23|                jutalom?~Bántja a dolog a királyt is erősen. Int egy
3057   4,  23|            mond neki valamit, az kiáll a viadaltér közepére s kikiáltja:
3058   4,  23|              elé s illő jutalmát kapja a királytól.~Elé is állott
3059   4,  23|            vitéz (Pósafalvi János volt a neve), aki Toldit viadalra
3060   4,  23|           felség, Toldi Miklós volt ez a vitéz.~No, kapott is Pósafalvi
3061   4,  23|              telket ajándékba s egyben a király rendelé az uraknak,
3062   4,  23|               után. De bezzeg özönlött a nép is gyalogszerrel: nem
3063   4,  23|           Látni akarták, mielébb látni a világhíres vitézt.~ ~
3064   4,  24|                       Toldi halála~Már a Rákosmezején járt Toldi,
3065   4,  24|             előre, mintha érezte volna a ló is, hogy gazdája szívét
3066   4,  24|          ismert meg - dohogott magában a vénember. - Bezzeg megismert,
3067   4,  24|              volt-e igazam? Elpusztult a magyar, elcsenevészedett.
3068   4,  24|            ország címerét? Hová lettek a régi, daliás vitézek?~Könnybe
3069   4,  24|           öregember szeme. De jó, hogy a szél homokot kavart fel:
3070   4,  24|           Gyerünk, öreg szógám. Otthon a mi helyünk. Aztán el ne
3071   4,  24|           felejtsd: az az ásónyél lesz a sírom fejfája!~- Oh, drága
3072   4,  24|        nagyuram...~Nem tudta folytatni a hűséges cseléd: zokogásba
3073   4,  24|            cseléd: zokogásba fulladott a szava.~De nini, mi történt!
3074   4,  24|            ezer torok kiáltja, zúg-búg a levegő. Aztán egyszerre
3075   4,  24|            elállják az útját s kiválik a csapatból egy, megállítja
3076   4,  24|                Állj meg, Toldi Miklós! A királytól jövök, ki téged
3077   4,  24|                Jere vissza, Toldi. Vár a király kegyelemmel, régi
3078   4,  24|               valék én is...~- No, add a kezedet, hogy visszajössz,
3079   4,  24|      parancsolja.~Hej, lett erre öröm! A nagy sokaság lelkes vivátot
3080   4,  24|            vivátot kiáltott, lengették a kalapjukat, majd leszedték
3081   4,  24|                 vállukon akarták vinni a király elé. S no, nézz oda:
3082   4,  24|        kicsúfolták. Még fel is emelték a vén gebéjével, hogy lássa
3083   4,  24|             hogy lássa mindenki: ihol, a hű Bence, Toldi vén dárdása!~
3084   4,  24|                senki ne csudálja, hogy a vén Bence nyomban elfeledte
3085   4,  24|                Bence nyomban elfeledte a mai csúfságot s boldogan
3086   4,  24|        csúfságot s boldogan törülgette a szemét. No lám, no lám,
3087   4,  24|              háborgása, meg-megvillant a mosolygás az ősz bajusz
3088   4,  24|              ősz bajusz alatt, láttára a nagy örömnek, láttára a
3089   4,  24|                a nagy örömnek, láttára a tenger népnek, mely hömpölygött
3090   4,  24|           Egymás fején, hátán állottak a népek az utcákon végig,
3091   4,  24|              Az utcákon? Álltak bizony a házak tetején is, még a
3092   4,  24|                a házak tetején is, még a kéményen is, onnét nézték,
3093   4,  24|          világhíres Toldi Miklóst, aki a sírjából kelt ki, hogy megmentse
3094   4,  24|                kelt ki, hogy megmentse a magyar becsületet! Hullott
3095   4,  24|             magyar becsületet! Hullott a virág lova lába elé, fejére,
3096   4,  24|            lova lába elé, fejére, mint a záporeső: virágba borítva
3097   4,  24|               rajta, nem ment egyenest a király színe elé (Pedig
3098   4,  24|             Pedig de türelmetlen várta a király!), hanem ment az
3099   4,  24|        esztendeje hagyta. Ott üldögélt a kapuban a házőrző varga (
3100   4,  24|                 Ott üldögélt a kapuban a házőrző varga (Hej, de vén
3101   4,  24|           üggyel-bajjal kaput nyitott, a lovakat istállóba kötötték (
3102   4,  24|          rozsdás zára s Toldi belépett a rég nem látott házba. Ott
3103   4,  24|                 Ott lógtak körös-körül a falon régi kedves fegyverei.
3104   4,  24|          fegyverei. Haj, de kikezdette a rozsda valamennyit!~- Bence
3105   4,  24|                 De cudarul megliggatta a szú!), onnét elévevé mentéjét:
3106   4,  24|         kisnyég! De beletedd az ujjába a kurta buzogányt. Tudod,
3107   4,  24|              anélkül az utcán!~Ledobta a csuhát, a sisakot, acélinget
3108   4,  24|               utcán!~Ledobta a csuhát, a sisakot, acélinget s kevés
3109   4,  24|           acélinget s kevés idő múltán a régi daliás levente lett
3110   4,  24|              öreg Toldiból. Megfeszült a dolmány daliás termetén:
3111   4,  24|                újra, ami régen. Hogyha a nap látja, az is megcsudálja.~-
3112   4,  24|               ragyogjon újra, ne marja a rozsda. Ád még nekem életet
3113   4,  24|             kifordult az ajtón, s hogy a bámészkodó sokaság ne követhesse,
3114   4,  24|      bámészkodó sokaság ne követhesse, a hátulsó kapun ment ki, úgy
3115   4,  24|                délcegen, nemes büszkén a királyhoz, aki várta, türelmetlen
3116   4,  24|             Ihol, már föl is ért Toldi a király házába, a ragyogó
3117   4,  24|             ért Toldi a király házába, a ragyogó fényes palotába.
3118   4,  24|                fényes palotába. De míg a király elé jut, sok szobán
3119   4,  24|             lábatlankodnak az apródok, a nagy úri csemeték. Léháskodnak,
3120   4,  24|            Miklósról!~S hogy vége volt a csúfondáros nótának, lett
3121   4,  24|                nagy kacagás, biztatták a lantost: kezdje újra. Fújja
3122   4,  24|            Fújja el még egyszer!~Abban a pillanatban lépett be Toldi.
3123   4,  24|           pillanatban lépett be Toldi. A nóta megakadt, a lantos
3124   4,  24|                Toldi. A nóta megakadt, a lantos torkán akadt, de
3125   4,  24|              de az úrfiak benne voltak a nagy jókedvben, nekibátorodtak
3126   4,  24|                nekibátorodtak s ha már a nótát másodszor nem hallhatták,
3127   4,  24|             Milyen penészszagot érzek!~A másik azt mondta:~- Ihol
3128   4,  24|               másik azt mondta:~- Ihol a vén molnár! Hol a liszt,
3129   4,  24|                 Ihol a vén molnár! Hol a liszt, öreg? A fejeden hozod?~
3130   4,  24|             molnár! Hol a liszt, öreg? A fejeden hozod?~S még ez
3131   4,  24|             kerekedtek, s újra kezdték a csúfondáros nótát.~Hej,
3132   4,  24|                kirántotta menteujjából a rövid nyelű buzogányt, nem
3133   4,  24|              hullanak az apródok, mint a kéve. Három apród menten
3134   4,  24|              Három apród menten kiadta a lelkét, a többi nyögött,
3135   4,  24|                menten kiadta a lelkét, a többi nyögött, jajgatott,
3136   4,  24|               csak úgy zengett, zúgott a palota. De Toldi nem látott;
3137   4,  24|          látott; nem hallott, berohant a királyhoz. Szeme vérben
3138   4,  24|          zihált, s mennydörögve mondta a királynak, ki elképedve
3139   4,  24|                nézném vitézi voltomat, a fejedhez verném héttollú
3140   4,  24|         rettentően megsuhogtatá, aztán a becsődült udvari népen keresztül­
3141   4,  24|           zolva, esze nélkül rohant le a palotából. A király csak
3142   4,  24|          nélkül rohant le a palotából. A király csak állott, állott,
3143   4,  24|            király csak állott, állott, a bámulattól megmeredten,
3144   4,  24|        beszélnek. Most már magához tér a király. Borzadva látja a
3145   4,  24|               a király. Borzadva látja a szörnyű pusztítást.~- El
3146   4,  24|              fogni! Halál reá! - kiált a király.~Mire a király emberei
3147   4,  24|                   kiált a király.~Mire a király emberei Toldi házához
3148   4,  24|           öleli, tehetetlenül terül el a szobának földjén.~Támolyogva
3149   4,  24|         Támolyogva lépett egyet-kettőt a hű szolga karján s lezuhant
3150   4,  24|               szolga karján s lezuhant a medvebőrös ágyra.~- Ó, drága
3151   4,  24|                 Tudom én az orvosságát a csömörnek, a hideglelésnek.
3152   4,  24|                orvosságát a csömörnek, a hideglelésnek. Bort melegítek,
3153   4,  24|             nem tagadhatja, homályosul a gazdája szeme. Nincs már
3154   4,  24|         véresre!~Nyílik az ajtó, belép a testőrök hadnagya s harsányan
3155   4,  24|        hadnagya s harsányan kiáltja:~- A király nevében! Toldi Miklós,
3156   4,  24|          kövess!~De egyszerre ellágyul a hadnagy hangja, megpillantván
3157   4,  24|                Nem, nem! Visszamegyek, a szószólód leszek...~Fölemelte
3158   4,  24|            szemét lassan, nagy nehezen a haldokló vitéz s szólt szaggatottan,
3159   4,  24|               börtönömbe.~Futva-futott a hadnagy, jelentette a királynak:
3160   4,  24|     Futva-futott a hadnagy, jelentette a királynak: Uram, királyom,
3161   4,  24|          gyalázatban haljon!~Ezt mondá a király s nem volt maradása.
3162   4,  24|               maradása. Sietve-sietett a Toldi házába. Szinte nesztelenül
3163   4,  24|         megszólítja:~- Toldi.~Felnyílt a haldokló szeme az ismerős
3164   4,  24|               szóra s révedezve nézett a királyra.~- Hát nem ismersz
3165   4,  24|            Régi jó barátod. Lajos, nem a király. Oh, add a kezedet.
3166   4,  24|           Lajos, nem a király. Oh, add a kezedet. Ne váljunk haragban.~
3167   4,  24|              haragban.~Megmozdula erre a haldokló vitéz. Hidegülő
3168   4,  24|                 Hidegülő kezét nyújtja a királynak. S megszólala,
3169   4,  24|                csendesen, szaggatva:~- A király... a király... Lajos...
3170   4,  24|               szaggatva:~- A király... a király... Lajos... a jó
3171   4,  24|                   a király... Lajos... a jó barát. Az én jó barátom.
3172   4,  24|     megbocsátasz? Zsémbes voltam... de a szívem... ha vétkeztem,
3173   4,  24|                 Keveset szólhatok. Ezt a hű cselédet reád bízom.
3174   4,  24|                reád bízom. Reád. Ezt s a magyar népet... szeresd,
3175   4,  24|            magyar népet... szeresd, de a kérgét ne faragd le róla.
3176   4,  24|              féltsd. Lesz őreá gondom. A magyar népre is. Hisz mindig
3177   4,  24|              is. Hisz mindig szerettem a hű magyar népet. Erejét,
3178   4,  24|            Gyenge szorítást érez kezén a király: ez a felelet. Aztán
3179   4,  24|                érez kezén a király: ez a felelet. Aztán kihull kezéből
3180   4,  24|          felelet. Aztán kihull kezéből a hideg kéz.~Meghalt Toldi.
3181   4,  24|              hideg kéz.~Meghalt Toldi. A legnagyobb vitéz. Világhíres
3182   4,  24|              oszlopa.~Zokogás veri fel a kis szoba csendjét. A hű
3183   4,  24|              fel a kis szoba csendjét. A hű szolga zokog. Sűrű könnycsepp
3184   4,  24|               temettetem el - mondotta a király s mélyen megindultan
3185   4,  24|            mélyen megindultan hagyá el a házat.~És hozának koporsót,
3186   4,  24|        fekteték. És indula még az este a gyászoló menet: tenger nagy
3187   4,  24|            csillag, annyi fáklya lobog a koporsó után. Így kísérik
3188   4,  24|             kísérik Rákosmezejéig. Ott a fáklyák kialusznak, csendben,
3189   4,  24|             fájdalomban vissza­for­dul a szomorú gyülekezet. Csak
3190   4,  24|               Csak négy fáklya világít a halotti szekér mellett:
3191   4,  24|              így halad lassan, döcögve a sötét éjszakában, Nagyfalu
3192   4,  24|        Nagyfalu felé. Ahol megásva már a sír. Várja a lakóját.~Lefektetik
3193   4,  24|               megásva már a sír. Várja a lakóját.~Lefektetik szépen.