1-500 | 501-994
Part, Paragraph
1 0, 1 | Emlékezzünk az elmúlt időkről...~Száll
2 0, 1 | letűnt időkbe, szálljon az én lelkemmel a tietek is,
3 0, 1 | szíve, nagy a lelke, nagy az esze, nagy a vitézsége.
4 0, 1 | megtapad tekintetem egynek az alakján, valamennyi közt
5 0, 1 | legnagyobbén. Mint óriás cser az erdő rengetegéből, kiválik
6 0, 1 | letűnt időkbe. Szálljon az én lelkemmel a tietek is,
7 1, 2 | kétség benne: a fia írta, az ő keze írása.~- Hát mégsem
8 1, 2 | fiam, csak jere, csak jere!~Az anyai szív egyszerre felejti
9 1, 2 | szavakkal vagdosott vissza az édes anyai szavakra. Ütötte-verte
10 1, 2 | cselédeket, s nem volt különb az édes testvéröccséhez sem:
11 1, 2 | lovagi életre, fogyasztotta az ősi vagyont, öccse meg otthon
12 1, 2 | munka. Még alig pelyhedzett az álla, s már hatalmas, tagbaszakadt
13 1, 2 | annyit tudott róla, hogy van az ő vitézének, Toldi Györgynek
14 1, 2 | Lőrinc is a maga idejében. Az ő érdeméért került Budára
15 1, 2 | cselédek, ott fekszenek az ökrök is álmosan, kérődzve.
16 1, 2 | napra - ereszkedik-e le már az ég alján, hogy megrakhassák
17 1, 2 | van talpon, őt nem bántja az áldott nap heve, nem menekül
18 1, 2 | merőn egy helyben, s szeme az országútra tapad: hatalmas
19 1, 2 | regélt neki téli estéken az öreg Bence, apjának hű fegyveres
20 1, 2 | dalia lehetne, mint volt az édesapja! Ha ő is Rigó lován
21 1, 2 | a király elé mehetne! De az ő sorsa, hogy paraszti sorban
22 1, 2 | visszaszaladt a vér, lángba borult az arca. Riadva nézett körül:
23 1, 2 | nem a parasztok közt. Hej, az ám a gyöngyélet!~De Toldi
24 1, 2 | testében, oly szelíd vala az ő lelkében. De most tele
25 1, 3 | Miklós elbujdosik~Forrott az indulat egész úton hazafelé
26 1, 3 | Györggyel, de szemébe mondaná az igazságot! Végig elgondolta
27 1, 3 | jött meg.~Pedig György volt az, akiért a ház minden kéménye
28 1, 3 | Nem a szíve hozta, hanem az üres erszénye. Azért jött,
29 1, 3 | csókolta édesanyját! De az édes anyai szív rejti, rejtegeti
30 1, 3 | így volt, mindig így lesz: az anyai szív csak szeretni
31 1, 3 | szív csak szeretni tud. Az anyai szív elnéző, tűrő,
32 1, 3 | legjobb, a legízesebb kerül az asztalra, mintha maga a
33 1, 3 | Ezer meg ezer kérdése van az édesanyának, de György csak
34 1, 3 | maga is lök egy-egy kérdést az édesanyjához, no lám, még
35 1, 3 | A másik! - sikolt fel az anyai szívben a fájdalom,
36 1, 3 | hány a szeme, midőn belép az ajtón, s ím, mi történt!
37 1, 3 | megmozdult a testvéri érzés, s ez az érzés eltemetett benne minden
38 1, 3 | benne minden más indulatot. Az öröm pirossága ömlik el
39 1, 3 | két karján megrándultak az acélos izmok, vasnál keményebb
40 1, 3 | Hát ha még rád is sújt az ő vasöklével!~Már fel is
41 1, 3 | ím, sikoltva áll közéjük az anya: két gyenge karját
42 1, 3 | lehanyatlott! Hát csakugyan erősebb az a két gyenge kar? Erősebb,
43 1, 3 | szegezte, úgy támolygott végig az udvaron, ott valahol hátul,
44 1, 3 | itták magukat, kikerekedtek az udvarra a vitézek, rudat
45 1, 3 | kedvüktől csendült-bondult az udvar, a ház, a falu.~-
46 1, 3 | a falu.~- Jó kedvük van az uraknak - sóhajtották a
47 1, 3 | ha nem rosszat? -, elég az, hogy odakiáltott a legényeknek:~-
48 1, 3 | nyilallást érez a vállában: az ám, ennek már fele sem volt
49 1, 3 | rég túl árkon-bokron, s az est szelíd homályában eltűnt
50 1, 3 | csak még egyszer érezhetném az anyai csók melegét!~Így
51 1, 3 | mígnem hajnal felé elnyomta az álom. Haj, de rövid ideig
52 1, 3 | de rövid ideig tartott az édes hajnali álom, felverte
53 1, 3 | édes hajnali álom, felverte az éhség. Mi lesz vele, mi
54 1, 3 | szíve a nagy gyalázattól! De az éhség hajtotta, s ment elébb,
55 1, 3 | vége! Testét legyengítette az éhség, lelkét meggyötörte
56 1, 3 | hű öreg szolgának.~Szólt az öreg Bence, csak úgy zokogta
57 1, 3 | terített (a tarsoly volt az abrosz), elészedte a sok
58 1, 3 | Eddig csak keveset szólt az öreg, nagyokat hallgatott,
59 1, 3 | hej, Miklósnak a nagyapja, az apja - azok voltak ám csak
60 1, 3 | Hallgatta Miklós, hallgatta az öreg meséit, de nem úgy
61 1, 3 | Háborgott, nyugtalankodott az ő lelke mostan. Mondta az
62 1, 3 | az ő lelke mostan. Mondta az öregnek:~- Elég, öreg, elég,
63 1, 3 | mesének tetszik. Haj, de az sem mese, hogy én gyilkos
64 1, 3 | lettem, s feketén beborult az ég énfelettem. Nincs nekem
65 1, 3 | nem maradok én itt! Jó az isten, jót ád. Talán felragyog
66 1, 3 | ád. Talán felragyog még az én csillagom is.~- Nem szeretem
67 1, 3 | Hát volna lelked elhagyni az édesanyádat? A szép gazdaságot?
68 1, 3 | Meghasadna...~Közbe-közbe, míg az öreg beszélt, búsan legyintgetett
69 1, 3 | Fáj a szívem, mondd meg az édesanyámnak, szinte meg
70 1, 3 | mikor hall róla, nagy lesz az öröme anyai szívének. Visszatérek
71 1, 3 | szava volt ez: érezte jól az öreg hű szolga. Szó nélkül
72 1, 3 | ne hagyjon! - ennyi volt az öreg búcsúzása s lassan
73 1, 3 | csillagok, megszállották az eget, mintha világítani
74 1, 3 | világította a hold ezüstös fénye az útját jó előre, az a hang
75 1, 3 | fénye az útját jó előre, az a hang visszafordította
76 1, 3 | ami lesz, visszalopódzik az éj leple alatt, megöleli,
77 1, 3 | pillanatban eléugrott a közelből az anyafarkas, rávetette magát
78 1, 3 | jó messzire suppant le. Az ám, még veszett mérgesebben
79 1, 3 | mérgesebben ugrott talpra az anyafarkas, egy ugrással,
80 1, 3 | volna - oda se neki! De míg az anyafarkassal küzsdölődött,
81 1, 3 | féltsétek Miklóst, helyén az ő szíve. Két erős markával
82 1, 3 | markával nyakba szorította az anyafarkast, hogy egyszerre
83 1, 3 | Akkor Miklós fölemelte az erejeszállt farkast, megkerengette
84 1, 3 | Hosszan, sokáig állott Miklós az élettelenül elnyúlt vadak
85 1, 3 | támadja. Hát miféle szív lehet az ő bátyjában, hogy őt gyűlöli,
86 1, 3 | Mit gondolt, mit nem, elég az, hogy hirtelen hátára kapta
87 1, 3 | gyepre a farkasokat, benézett az ablakon: sötét volt bent,
88 1, 3 | alszik, bizonyosan alszik az édesanyja. Vajon alszik-e?
89 1, 3 | alszik-e? Szeretne kopogtatni az ajtón, az ablakon, de nem
90 1, 3 | Szeretne kopogtatni az ajtón, az ablakon, de nem mer. Hátha
91 1, 3 | összevissza feküdtek kint az eresz alatt. Aludtak mélyen,
92 1, 3 | benyíló szobába. Ott ült az édesanyja az asztal mellett.
93 1, 3 | szobába. Ott ült az édesanyja az asztal mellett. Őszülő fejét
94 1, 3 | Lábujjhegyen közeledett Miklós az édesanyjához, szép gyöngén
95 1, 3 | szép magzatom! - áradozott az édes szavak árja anyja ajakáról.~
96 1, 3 | nem volt idő, mert kint az udvaron felébredtek a kopók,
97 1, 3 | kopók, vonítani kezdtek: az ám, megérezték a fenevad
98 1, 3 | legények is, dörzsölték az álmot szemükből. Meleg lett
99 1, 4 | záporeső, dörgött, villámlott az ég: ez volt Miklós szerencséje.
100 1, 4 | szerencséje. Ő nem félt az ítéletidőtől, vaktában nekivágott
101 1, 4 | mendegélt étlen-szomjan, az áldott nap járása mutatta
102 1, 4 | áldott nap járása mutatta az útját Budavára felé. Ott
103 1, 4 | Ott terem a hír, dicsőség az igazi vitézeknek, arra húzta,
104 1, 4 | káprádzott a lelke. Nem az ő anyja volt, „csak szakasztott
105 1, 4 | szegény özvegyasszony (mert az volt, özvegy volt, mint
106 1, 4 | volt, özvegy volt, mint az ő édesanyja), s felelt sírva,
107 1, 4 | a szegény özvegyet, míg az szíve szerint ki nem sírta
108 1, 4 | Nem tudom, hogy ki s mi az a cseh dalia, csak az egyet
109 1, 4 | mi az a cseh dalia, csak az egyet tudom, hogy meg kell
110 1, 4 | Megölöm a cudart, esküszöm az égre. Özvegyasszony fia
111 1, 4 | szembeszálljon, akkor állott ki az ő két szép fia - jaj, mért
112 1, 4 | király előtt, s szomorú volt az arca, mint a háromnapos
113 1, 4 | hírrel jövök.~- Meghalt tán az anyád, a derék nagyasszony?~-
114 1, 4 | kimondanom, de már csak kimondom: az öcsém gyilkos lett... Gyilkos
115 1, 4 | törülni.~- Gyilkos lett az öcséd. Úgy, igaz, hát volt
116 1, 4 | is megríkató: ilyen vala az én szerencsétlen vérem.
117 1, 4 | bír vele. Majd telekürtöli az egész világot, hogy satnya
118 1, 4 | hogy miben sántikál György. Az öccse részét akarja, azt,
119 1, 4 | reám nézve... a törvény, az igazság... De én... de én...
120 1, 4 | bujdosója. Hogy én űztem el az apai háztól. Hadd döntse
121 1, 4 | Isten tudja, hogyan. Azt az egyet tudom, hogy az éjjel
122 1, 4 | Azt az egyet tudom, hogy az éjjel nem aludott: vetette,
123 1, 4 | Ott ült, üldögélt, nézte az utcán járókat-kelőket, a
124 1, 4 | a földre húzta szegényt az álmosság. De ez csak nehány
125 1, 4 | tartott: egyszerre kiugrott az álmosság a szeméből. Szörnyű
126 1, 4 | riasztotta meg a népet, az elől fut minden lélek inaszakadtáig.
127 1, 4 | minden lélek inaszakadtáig. Az ám, a vágóhídról elszabadult
128 1, 4 | bömböléssel száguldott végig az utcán. Nyomában hat erős
129 1, 4 | akit útjában talál! Volt az utcán ember, a soknál is
130 1, 4 | szót sem, csak kiállott az utca közepére s úgy várta
131 1, 4 | kiáltották a kapuk megül, az ablakokból.~Kiálthattak,
132 1, 4 | szembenézett a bőszült állattal. Az pedig megtorpant egy-két
133 1, 4 | kaphatná a vaskezű legényt, ám az földre nyomta, a homokos
134 1, 4 | szállásra, kitessékelték az utcára, s fáradsága jutalmául
135 1, 4 | tovább ment, vissza azon az utcán, ahol a bikát lefülelte.
136 1, 4 | ahol a bikát lefülelte. Az utca néptelen, kihalt volt,
137 1, 4 | ablak volt nyitva, onnét az ablakból beszélték nagy
138 1, 4 | hogy mi történt. Hogyha az a vasgyúró nincs, sok házat
139 1, 4 | szólította, aludt mélyen az egész város.~- Csak volna
140 1, 4 | is hogy nem szóltam annak az özvegyasszonynak, az talán
141 1, 4 | annak az özvegyasszonynak, az talán adott volna nekem
142 1, 4 | szeme pillája, míg elnyomta az édes, a jótevő álom.~Álom,
143 1, 4 | villan meg ajakán, felragyog az arca, mintha tündérek országában
144 1, 4 | lovaggá üti - s ím, ott van az édesanyja is, aki csak sír,
145 1, 4 | álom mindörökké tartana! De az álom azért álom, hogy amint
146 1, 4 | hold szépen rávilágított az országútra, Miklós világosan
147 1, 4 | fellökte volna - Bence volt, az öreg Bence, ő kocogott az
148 1, 4 | az öreg Bence, ő kocogott az országúton, Pest felé!~-
149 1, 4 | Istenem!~Esze nélkül szaladt az országútra, lekapta a ló
150 1, 4 | ugrott ki a temetőkertből, az rántotta le a lováról, s
151 1, 4 | No, de éppen elég volt az ijedtségből, lassanként
152 1, 4 | lassanként magához tért az öreg: bezzeg hogy nem hazajáró
153 1, 4 | hogy nem hazajáró lélek, de az ő kis ura, aki ráncos orcáját
154 1, 4 | elémondani. Ott mindjárt leültek az országút szélén, nem győzték
155 1, 4 | mindég csak vissza-visszatért az édesanyjára: Hogy van az
156 1, 4 | az édesanyjára: Hogy van az én lelkem édesanyám? Ugye,
157 1, 4 | csinál? Ott dőzsöl-e még az apai házban?~- Már elment! -
158 1, 4 | hanem ilyenformán: Elvitte az ördög! - Ahogy kitette a
159 1, 4 | szógám, eredj s mondd meg az én árva, bujdosó fiamnak:
160 1, 4 | értem. Isten el nem hagyja az özvegyet s árvát, gondot
161 1, 4 | kíséri. Csak betakarodjék az Isten áldása, útra kelek
162 1, 4 | még mit üzent? - kérdezte az öreg, s ravaszul mosolygott. -
163 1, 4 | meg legelébb - mondotta az öreg. - Maga dagasztotta
164 1, 4 | polyva.~Tenger pénz volt ez az öreg Bencének, váltig erősítette,
165 1, 4 | Miklós sem találta helyét az arany láttára. Most már
166 1, 4 | öreg hold mosolyogva nézte az örömüket, s széles e világ
167 1, 4 | a lájbi zsebében. Ennek az egynek a nyakára hágunk.~
168 1, 4 | üres volt már a kulacs, az öreg is ráhagyta:~- Isten
169 1, 4 | kellett menniök a városba, az országút szélén ott álmaskodott
170 1, 4 | amikor kívülről megdöndült az ajtó. Előbb a kútágashoz
171 1, 4 | a kelő nap bepislantott, az is megcsudálta deli szép
172 1, 4 | magyaros táncát.~Aztán... hát az öreg Bence már elnyúlt a
173 1, 4 | duhajkodásból. Leborult az asztalra s aludott, aludott
174 1, 5 | Miklós megöli a cseh óriást~Az áldott nap sugara megbizseregtette
175 1, 5 | Egyszerre kifutott szeméből az álom. Nagy hirtelen lemosta
176 1, 5 | hirtelen lemosta arcáról az úti port, oszt nekivágott
177 1, 5 | s fejében volt Rigónak az aranyos fék, hátán a selyemnyereg,
178 1, 5 | lapultak meg a kisebb sátrak, az udvari népek sátrai. Húztak
179 1, 5 | aranyos székében, ott ültek az udvari népek is, urak és
180 1, 5 | már-már meg is mozdult ez is, az is: Isten neki, mondták,
181 1, 5 | össze a Duna partján, s az mind kiabál, kalapját lengeti.
182 1, 5 | Toldinak (Ugyan ki volna más az ismeretlen vitéz?), ő meg
183 1, 5 | kikötötte csolnakját, ám Miklós az övét úgy visszarúgta, hogy
184 1, 5 | összeszedte roppant nagy erejét, s az óriás kezét úgy megszorította,
185 1, 5 | bátorsága! Meg sem állott, míg az inába nem szaladott. Térdre
186 1, 5 | nyomorult életéért.~- Hagyd meg az életem, vitéz magyar bajnok,
187 1, 5 | Toldi:~- Jól van, meghagyom az életedet, nincs reá szükségem.
188 1, 5 | hazavihesse! De lám, kutya mája az ebugattának, amint szép
189 1, 5 | összekulcsolt kézzel.~- Keresd az Istennél! - mordult reá
190 1, 5 | zúgva zúgott át a szigetre az éljen, a taps, lengtek,
191 1, 5 | mind jobban jobban lágyult az arca, szelídült a tekintete,
192 1, 5 | Felelt Miklós bátran:~- Az vagyok, felséges uram és
193 1, 5 | Isten úgy segéljen! Ami az én jussom, az is övé legyen,
194 1, 5 | segéljen! Ami az én jussom, az is övé legyen, nekem nincs
195 1, 5 | Ihol, nesze, fiam, kösd az oldaladra, ott ennek a helye!~
196 1, 5 | erősen, mint ennek a kardnak! Az ég közepére írja fel a nevét,
197 1, 5 | kiterjesztett karral? Mint az anyamadár az édes fiához,
198 1, 5 | karral? Mint az anyamadár az édes fiához, akit rég nem
199 2, 6 | bizony ő maga sem tudta. Elég az, hogy látni akarta az országát
200 2, 6 | Elég az, hogy látni akarta az országát s népét, főként
201 2, 6 | embert? Egy mértékkel mérik-e az igazságot gazdagnak, szegénynek,
202 2, 6 | nem kötötte ám senkinek az orrára, hogy mibe jár. S
203 2, 6 | járhatott-kelhetett bátran az országában, bizony senki
204 2, 6 | amit előtte eltitkoltak az országtartó, törvénytevő
205 2, 6 | leheveredett volna, eszébe jutott: az ám, szegény pára, ni, de
206 2, 6 | nehézkes cammogással elindult az udvarház felé, kötőfékszáránál
207 2, 6 | mikor a király belépett az udvarra. Levette kalapját,
208 2, 6 | cseléd, vezette a lovat az istállóba, a király meg
209 2, 6 | szempillantás alatt asztalon termett az ízes vacsora, nagy nehéz
210 2, 6 | házból kitelheték, sorba mind az asztalra kerüle. S mindből
211 2, 6 | öcsém, a te nevedet is.~- Az én nevem - irult-pirult
212 2, 6 | irult-pirult a király -, biz’ az nem híres név. Nincs nagy
213 2, 6 | nagy nemzetségem, ámbátor az apám (Isten nyugtassa meg
214 2, 6 | poharat is emelt.~- Éltessen az Isten, Csutora György öcsém!
215 2, 6 | szóval sem mondok ellent az apádnak. Ha nem is volnál
216 2, 6 | sarjadék, látni a szemeden, az arcod vonásin, hogy nemesember
217 2, 6 | fent, holnap lent: ilyen az élet. A gazdag el ne bizakodjon,
218 2, 6 | egyet Csutora György, húz-e az öreg szíve a királyhoz?~-
219 2, 6 | beszélsz, öcsém?! - riadott fel az öreg Rozgonyi, s úgy rácsapott
220 2, 6 | Rozgonyi, s úgy rácsapott az asztalra, hogy táncra perdültek
221 2, 6 | tréfára fordította, mert az öregnek szikrádzott a szeme.
222 2, 6 | volt Piroska a konyhára (az volt a neve a ház leányának),
223 2, 6 | láttam!~- Nono - mondta az öreg -, szép, szép, de több
224 2, 6 | becsületes két szeme utat talált az öreg szívéhez, s ím, ki
225 2, 6 | róla, mint ahogy szedegetik az almát a fáról, mely földig
226 2, 6 | őt. S hej, mégsem teljes az én boldogságom. Lásd, öcsém,
227 2, 6 | öcsém, nincs fiam, csak ez az egy leányom, s az új törvény
228 2, 6 | csak ez az egy leányom, s az új törvény szerint sok szép
229 2, 6 | földje, magam szerzeménye az atyafiaké lesz, akik leskelődnek
230 2, 6 | atyafiaké lesz, akik leskelődnek az én halálomra. Szomorú emiatt
231 2, 6 | halálomra. Szomorú emiatt az én szívem nagyon, a nagy
232 2, 6 | engedje meg, hogy fiú legyen az én édes leányom. Írja rá,
233 2, 6 | öreg Rozgonyi, s felvidult az arca, mint az ég a hosszú
234 2, 6 | felvidult az arca, mint az ég a hosszú fellegjárás
235 2, 6 | uram erősen a szegény szót, az ágrólszakadtat, csak úgy
236 2, 6 | gondolatokat a király, fűzte, míg az öreggel koccintgattak; fűzte
237 2, 6 | ütött rája, s szépen bedugta az írást a vánkosok közé. Közben
238 2, 6 | már olvasta, újra olvasta az írást, mit a vánkosok közt
239 2, 6 | édes Istenem! Hogy kigyúlt az arca a szép Piroskának!
240 2, 6 | reszketett keze, kezében az írás! De azt senki ne csudálja:
241 2, 6 | tenger boldogság volt abban az írásban! Meg volt írva szépen,
242 2, 6 | hogy Piroska ez egyszer az ágyat vetetlen hagyta, kiröpült
243 2, 6 | képe. Csak őreá gondolt. Az ő képét látta. Ő a legvitézebb.
244 2, 7 | Hadijáték Kesziben~Telt, múlt az idő, közeledett piros pünkösd
245 2, 7 | vitézek a hadijátékra. Egy az, hogy a király gondolatja
246 2, 7 | gondolatja volt a hadijáték, más az, hogy gazdag is, szép is
247 2, 7 | kész megvédeni a gyengét, az üldözöttet, s jaj annak
248 2, 7 | Már hogyne jönnél el! Hej, az ám a lány, Miklós! Kerek
249 2, 7 | házasélet! No, lám, csak az kéne, hogyha hadba megyek,
250 2, 7 | pityeregjen, ríjon utánam az asszony! Szó se legyen róla!~
251 2, 7 | hanem mikor felvirradott az indulás napja, mondotta
252 2, 7 | haragos volt, háborgott az indulatja.~- Még ha kívánnám
253 2, 7 | viharzott belől. Nem szólt, de az ő arcára is kirajzolódott
254 2, 7 | Száz akkora, ha lesz vala az a vén udvarház, kívül szorul
255 2, 7 | fele. Nemhogy a házban, de az udvaron se fértek. Bizony,
256 2, 7 | jelenti a kürtszó, felriad az éljen, elzúg messze-messze.
257 2, 7 | kezdődik a nagyszerű játék.~Ím, az öreg Rozgonyi levett kalappal
258 2, 7 | jött? Hej, ha ő itt lenne! Az ám csak a vitéz!~Így forog,
259 2, 7 | páratlan vitézt. Ez is tud, az is tud róla csudás történetet.
260 2, 7 | csakhogynem egyforma. No, áll-e az alku? Én vívok, s a tied
261 2, 7 | nézz oda, a balkezű Lőrinc! Az ám, de milyen balkezű! Sohasem
262 2, 7 | ügyetlenül fogta fegyverét, az öklelő szálfát - hát ezen
263 2, 7 | magas emelvényre már kiültek az igazlátók, akik régi szokás
264 2, 7 | bajmester uram visszament az igazlátók mellé, s onnét
265 2, 7 | elbizakodtában Toldi felé lökött az emelőfával. Pedig Toldi
266 2, 7 | Miklós is. Összevissza roppan az öklelőrúdjuk, ugyancsak
267 2, 7 | Emberrel verekszünk, ördöggel az ördög! - mondják a vitézek.~
268 2, 7 | egyet mondok: becsüld meg az asszonyt, hallod‑e? Becsüld
269 2, 7 | megértette Lőrinc. Esküdött az égre, esküdött a földre,
270 2, 7 | dőlt ki alatta idáig. Elég az, megakadt e mián a játék,
271 2, 7 | lett a viadalnak, oszt már az igazlátók dolga kezdődött.
272 2, 7 | kirakva. De a leány egyé, az csak egynek juthat, balkezű
273 2, 7 | magát a király előtt, meg az igazlátók előtt, akkor feltolja
274 2, 7 | Piroska. Ijedten tódulnak az ő sátra köré asszonyok,
275 2, 7 | Lőrinc! Feleséged leszek. Ez az akaratom. Az én akaratom.~
276 2, 7 | leszek. Ez az akaratom. Az én akaratom.~Így akarta,
277 2, 7 | van, így van - ezt mondja az arca, s szóval így folytatja
278 2, 7 | Aztán tovább űzi-fűzi az enyelgést. A végire meg
279 2, 7 | tartogat Piroskának: üzenetet az özvegy királynétól. Aki
280 2, 7 | Így csepegteti a jó király az édes cseppeket Piroska poharába.
281 2, 7 | próbál (hiszen próbálhatná, az lenne csak kudarc!), nem,
282 2, 7 | mosolygott, csak ült, ült az asztal végén, onnét tapadott
283 2, 7 | s a hölgyek felállottak az asztal mellől s elszéledtek,
284 2, 7 | táncra, recsegtek-ropogtak az asztalok, székek, összebújva
285 2, 8 | mutatott, de mikor leszállott az éjszaka, nem jött álom a
286 2, 8 | császárjához, hogy üdvözöljék az ő nevében. S hát mit tett
287 2, 8 | fitymáló hangon szólította meg az ifjú Lökös Bertalant:~-
288 2, 8 | Gyermekkirálynak gyermek a követje. Ez az illendőség? Így becsül meg
289 2, 8 | becsül meg engem? Mond meg az uradnak, többet hozzám gyermeket
290 2, 8 | hozzám gyermeket ne küldjön. Az anyjának meg azt üzenem (
291 2, 8 | olyan titulussal illette az özvegy királynét, hogy azt
292 2, 8 | szaladhatott, versenyt repült vele az a bús gondolat, nem maradt
293 2, 8 | vissza ismét a nagyasszony, az ősi házba, mióta meghalt
294 2, 8 | többé szüksége, régen kinőtt az anyai meleg szárnyak alól,
295 2, 8 | meg úgy bánatodat, mint az anyai szív? Ha szíved megsebződött,
296 2, 8 | van-e erre jobb orvosság az anyai csóknál, az anyai
297 2, 8 | orvosság az anyai csóknál, az anyai szónál?~Igen, igen,
298 2, 8 | egyszerre csak ott termett az ősi ház udvarán. Hej, édes
299 2, 8 | örömét, mikor megpillantá az ablakból rég nem látott
300 2, 8 | pillanatban már ott pihent feje az édesanya keblén, csókolta
301 2, 8 | Bence is (Hej, de levénült az öreg!), de bezzeg megfiatalodott,
302 2, 8 | pincemester volt mostanában az ő tisztje, lódult le a pincébe
303 2, 8 | lakoma, mit gondolt, mit nem az öreg Bence, került-fordult,
304 2, 8 | annyit mondok, hogy mióta az eszemet bírom, a Toldi nemzetség
305 2, 8 | legyen édösapja - áldja meg az Isten.~Még szót sem szólhatott
306 2, 8 | máris sírva nem fordult az anyja keblére. De borult,
307 2, 8 | hullott a könnye, nem hullott: az anyai szem látta, haj, de
308 2, 8 | lehet! Hiába titkolnád, az én szemem látja.~Mondja
309 2, 8 | éreztem, hogy bánattal jöttél, az kergetett haza. Hiába mosolyogsz,
310 2, 8 | Hiába mosolyogsz, látom az árnyékát a mosolygásodnak!~
311 2, 8 | szeméből. A nagy gyermek zokog az anyai keblen. Aztán eldadogja
312 2, 8 | mosolygott Toldiné. - Hát ez az a nagy baj? Egy leány miatt
313 2, 8 | szíve. Hát csakugyan nem baj az ő baja? És ő még sírt, pityergett,
314 2, 8 | kell neki sem ő, sem más! Az ő élete bajvívás, hadakozás,
315 2, 8 | arcán a könnyeknek. Hiszen az lett volna csak szép, hogy
316 2, 8 | jelenti alássan, hogy odakint az udvaron vár reá egy sisakos
317 2, 8 | egy nyurga sisakos vitéz - az ő fegyverével. Merthogy
318 2, 8 | Uccu neki! Megfutamodik az ellenség, aztán puff, megbotlik
319 2, 8 | puff, megbotlik s elvágódik az udvaron.~No, ekkor már kint
320 2, 8 | magát, komolyra húzódik az ábrázatja, s félkomolyan,
321 2, 8 | bátyjára, hogy nem, elég az, hogy Anikó hirtelen leakasztotta
322 2, 8 | hirtelen leakasztotta a szegről az ő lantját, s kísérve halkan,
323 2, 8 | Büszke, dacos, válogató!...~Az volt abban a dalban, hogy
324 2, 8 | szeretni tudna:~Egy van ilyen, az egyetlen,~Messzi tőlem,
325 2, 8 | virágszál, kire tekintesz föl? Az óriás tölgyre? Nem hajlik
326 2, 8 | lecsendesült, lelke nem háborgott. Az édesanya meleg csókja, szelíd
327 2, 8 | hívatta Küküllei János uramat, az ő fődeákját, s parancsolta
328 2, 8 | hogy nyomban hányja szét az egész levelestárat, keresse
329 2, 8 | s mikor és kinek adót ez az ország, s viszont ki fizetett
330 2, 8 | viszont ki fizetett ennek az országnak.~Egyben kiment
331 2, 8 | parancs, hogy jöjjön Budára az ország huszonnégy legvénebb
332 2, 8 | tisztséget viseltek.~Hát jöttek az ország vénei Budára, Küküllei
333 2, 8 | Küküllei János is elkészült az írással, s akkor a király
334 2, 8 | hallgattatta el, mit Károly császár az özvegy királynéról mondott.
335 2, 8 | Küküllei János, olvasd azt az írást.~Hosszú, széles pergamen
336 2, 8 | megállapítottuk, hogy sem az ország, sem ennek régi királyai,
337 2, 8 | esett a tanácskozás. Amint az urak elszéledtek (sietett
338 2, 8 | valamennyi, hogy felverjék az ország népét), Toldi szerét
339 2, 8 | hogy ahol te kaszálsz, az le van kaszálva. De lám,
340 2, 8 | Miklós, hiszem, de nekem az életed kell, nem a halálod.
341 2, 9 | rengeteg nagy szekerek döcögtek az úton, megrakva hordókkal,
342 2, 9 | el messzi útra a király az ő népével (Ki tudja, kapnak-e
343 2, 9 | népével (Ki tudja, kapnak-e az úton elegendőt?), de mire
344 2, 9 | milyen nyereggel! Ragyogtak az aranytól, ezüsttől, csillogó
345 2, 9 | Talán a követ nem mondta el az egész üzenetet? Vagy elmondta,
346 2, 9 | De hátha csak színleli az alázatosságot? Mért gyűjtötte
347 2, 9 | kapta, titkos tanácsra hívta az urakat a trencséni várba.
348 2, 9 | várba. Maga Toldi strázsált az ajtón, nehogy egy szó is
349 2, 9 | a király lecsendesítette az urakat.~- Nem úgy, urak!
350 2, 9 | vele, hadd ismételje meg az izenetjét.~- Baj lesz ebből,
351 2, 9 | ebből, felség - mondották az urak. - Félünk, megcsúfolja
352 2, 9 | cselre csellel felelek én!~Az öregeknek még mindig nem
353 2, 9 | kikacagták magukat, mert az úton nem volt helye a kacagásnak,
354 2, 9 | sikerül-e, nem-e.~Elég az, hogy a kezdet nem volt
355 2, 9 | titkon a magyar vitézek, az olasz bőr alatt feszült
356 2, 9 | olasz bőr alatt feszült az acéling, a szekereken volt
357 2, 9 | egy-egy hordót - ez volt ám az élet! Világ végére is elkísérték
358 2, 9 | kapuban ékes beszéddel üdvözlé az érsek. Aztán nagy fényes
359 2, 9 | Lajos király a város elejét: az urakat, a tiszteket, az
360 2, 9 | az urakat, a tiszteket, az előbbkelő polgárokat mind
361 2, 9 | szép szerént meg sem nyílik az. Még akkor sem lohadt le
362 2, 9 | merthogy úgy is illik: szolga az uránál tiszteletét tegye,
363 2, 9 | fenékig. S folyt tovább az eszem-iszom, dínomdánom,
364 2, 9 | állották a vigasságot: egy az, hogy jobban győzték az
365 2, 9 | az, hogy jobban győzték az ivást, más az, hogy vigyáztak
366 2, 9 | jobban győzték az ivást, más az, hogy vigyáztak is magukra.
367 2, 9 | vendégjárását. Virradatkor aludott az egész város: mindenkit levert
368 2, 9 | először is a város kapujához, az alvó őröket egy szálig megkötözték,
369 2, 9 | megkötözték, aztán sorba járták az utcákat, a részegen alvó,
370 2, 9 | rézkürt, vad lárma verte fel az alvó Prága csendjét. Szikráztak
371 2, 9 | hogy mennél többnek lássa az álmából felriadott nép -
372 2, 9 | szaladtak is összevissza az álmos szemű csehek, volt
373 2, 9 | kapuhoz, ki kell azt nyitni! Az ám, ha az olyan könnyen
374 2, 9 | kell azt nyitni! Az ám, ha az olyan könnyen menne! Nehéz
375 2, 9 | lépjen már közelébb. Mi dolog az, hogy nem hajt térdet-fejet
376 2, 9 | micsoda beszéd ez? Tréfa volt az egész. Tréfámra tréfával
377 2, 9 | de Toldinak nem tetszett az ilyen békesség. Micsoda
378 2, 9 | ilyen békesség. Micsoda béke az, ha elébb vér sem folyt?
379 2, 9 | vérrel vagy vér nélkül, elég az, hogy szent lett a békesség,
380 2, 9 | ér, ha nem éppen azt, azt az egyet, Rozgonyi Piroskát!~
381 2, 9 | cseppen - sunyított ravaszul az együgyű legény.~- Rögtön
382 2, 9 | Bencének szörnyen lefittyent az ajaka, mikor a sok drága
383 2, 9 | sereggel, nem senkivel: az ő lelke otthon volt már.
384 2, 9 | Ej, keressen más asszonyt az a gyáva féreg!~Így fűzte,
385 2, 9 | fűzte, fűzögette Miklós az aranyszálú gondolatokat,
386 2, 9 | távolba: jön-e már a hadból az ő vitéz ura? Ó, ha így lehetne!~
387 2, 9 | sikoltoz, jajgat, hogy sír belé az erdő.~- Utána! Utána!~Percig
388 2, 9 | ugratnak be a kapun. Ott az udvaron leugranak a lóról
389 2, 10| Isten, elfordult a kedve az udvari élettől, ottan magát
390 2, 10| király kegyelme fiút adott az öreg bajnoknak, hej! de
391 2, 10| udvarház, s helyette megtelt az a másik, Budán, mely oly
392 2, 10| király Piroskát, úgy vezette az özvegy királyné elébe, aki
393 2, 10| nyájasan. - Itten maradsz az udvaromban, udvari leánynak.
394 2, 10| hallottam rólad a fiamtól, s az én királyfiam nem szokott
395 2, 10| egymást.~Aztán szétoszlott az udvar, ment a két leány
396 2, 10| vitte gyorsan Örzse Piroskát az ő fészkébe, még szót sem
397 2, 10| nagyobb is. Akit ő szeret, az sem tud az ő szerelméről,
398 2, 10| Akit ő szeret, az sem tud az ő szerelméről, sőt meg is
399 2, 10| dobogását s várja szívdobogva az emberi hangot. Nem emberi
400 2, 10| Tudod-e, ki vagyok? Jodok az én nevem. Nem ismersz? Ismerj
401 2, 10| raboltam? Hahaha! Megjártad! Az én húgom volt az, akit elraboltam!
402 2, 10| Megjártad! Az én húgom volt az, akit elraboltam! Hallod,
403 2, 10| élj! Tudd meg, enyém vagy, az én rabom vagy. Van-e mátkád?
404 2, 10| gyermeked van-e? Sem ez, sem az nem borul a te sírhalmodra.
405 2, 10| csak megmutatta magát s az ő serege eszeveszett futásnak
406 2, 10| Hiszen jól kigondolta ezt az ördöglelkű leány. Lassan,
407 2, 10| kipenderítené! De hajh, nem volt az ő börtönének ajtaja. Torony
408 2, 10| börtönének ajtaja. Torony volt az, körös-körül kőfal. Próbálta
409 2, 10| gyenge, lágy női hang, nem az a durva, nyers, rikácsoló,
410 2, 10| Rajtad áll egyedül. Légy az uram, Toldi, s megbocsátom
411 2, 10| Toldi, s megbocsátom néked az apám halálát. Még többet
412 2, 10| szíve legfőbb vágya. De az ő nemes lelke felháborodott
413 2, 10| nemes lelke felháborodott az ördögi teremtés ajánlatán,
414 2, 10| így: ki tudná megmondani? Az erőre, életre kapott test
415 2, 10| dolgait hallotta, de már az csuda volt, amit mostan
416 2, 10| pedig nem hazudok. Hát az történt egyszer, amint jó
417 2, 10| rá, s még csak most jött az igazi haddelhadd: zsiványnépnek
418 2, 11| mint én azt... igen, azt az embert. Ugye hogy szereted?
419 2, 11| állott szóba vele. - Hát az úgy vót, megkövetem alássan
420 2, 11| Hogy a gazdám hol van? Hát az úgy vót, megkövetem alássan,
421 2, 11| hogy a gazdám lerakatta - az igaz, hogy megfizetett érette -
422 2, 11| megfizetett érette - elég az, hogy Prágát kiraboltuk...~-
423 2, 11| nézem, mi történt? Hát az történt, hogy egy rettentő
424 2, 11| sebes szélvész. De bezzeg az én gazdámnak sem kellett
425 2, 11| megsarkantyúzta a Pejkót, én is az én lovamat, utána az óriásnak.
426 2, 11| is az én lovamat, utána az óriásnak. No, a gazdám a
427 2, 11| odaértem, bedöndült a kapu az orrom előtt. Én aztán vártam,
428 2, 11| tudom szentül, hogy gazdám az óriást levágta, a királykisasszonyt
429 2, 11| hogy éppen óriás lett volna az a rabló, arra nem eskünném
430 2, 11| volt-e, de olyan volt, mintha az lett volna. Úgy sikoltozott,
431 2, 11| Örzse. A veleje mégiscsak az volt a Bence beszédjének,
432 2, 11| Piroska. - Megszakadna szíve az édesapámnak. Ha látnád,
433 2, 11| hogy lesz unokája, aki majd az ő nevét viseli. Nem, ezt
434 2, 11| viseli. Nem, ezt nem tehetem! Az én sorsom meg van pecsételve.
435 2, 11| pecsételve. Így volt megírva az egekben. Felesége leszek
436 2, 11| Piroska. Nem ment egyenest az udvarba, ment az ő házába,
437 2, 11| egyenest az udvarba, ment az ő házába, ottan tudta meg
438 2, 11| kitámolygott a házból, ki az utcára, a sötét, zimankós
439 2, 11| Miklós s esze nélkül rohant az utcán, el a Rozgonyi uram
440 2, 11| széllel. Megátkozta magát s az egész világot.~- Én vagyok
441 2, 11| kikerülni Lőrincet, de az jókedvűen szaladott elébe,
442 2, 11| mikor jött, miért maradt el az ő lagzijáról (Hej, mi pompa
443 2, 11| Hogy én rosszul bánjak az én Piroskámmal! Szeretjük
444 2, 11| hogy kevesebb lesz ezután az élete, ha látta Piroskát,
445 2, 11| Piroska? Hej, mikor megtudta az urától, hogy ki lesz a vendég!
446 2, 11| egyszer látná!~Hát mégiscsak az volt az igazi imádság, az,
447 2, 11| látná!~Hát mégiscsak az volt az igazi imádság, az, amelynek
448 2, 11| az volt az igazi imádság, az, amelynek hangos szava nem
449 2, 11| elég volt. Hogy megrezdül az a vaskéz, melynek könnyű
450 2, 11| vaskéz, melynek könnyű vessző az öklelő dárda! De erős a
451 2, 11| csak egy pillantásig tart az ellágyulás, a megilletődés:
452 2, 11| boldogságával, nagy gazdaságával (az idei termés az volt csak
453 2, 11| gazdaságával (az idei termés az volt csak a termés!), aztán
454 2, 11| de csak a hold sütött, az pedig vigyorgott, előre
455 2, 11| mit nem, elmosolyodott, az ám, valami csintalan gondolat
456 2, 11| a fejében, s uccu neki, az ajakán ki is szaladott:~-
457 2, 11| Hej, tűzbe-lángba borult az arca Lőrincnek, elevenre
458 2, 11| szomszéd szobába, annak az ablaka nyílik az utcára,
459 2, 11| annak az ablaka nyílik az utcára, tolvaj módjára veti
460 2, 11| tolvaj módjára veti át magát az ablakon, úgy menti meg gyáva
461 2, 11| minden erejét, kibontakozott az ölelő karokból, könyörögve,
462 2, 11| Lőrinc cselekedete, övé ez az asszony.~Toldi Miklós igazi
463 2, 11| szó nélkül. Ment azzal az erős elhatározással, hogy
464 2, 12| maradott egyedül Piroska az apai házban, mikor Toldi
465 2, 12| eltávozott: vele maradott az emésztő bánat, a rettentő
466 2, 12| hitvány módon szerezni meg az ő kezét. De hát nem volt-e
467 2, 12| Bizonyosan próbára akarta tenni az ő szerelmét! De ő ezt nem
468 2, 12| megtántorodjam. Elmerült az imádságban, észre sem vette,
469 2, 12| világ végéről is, megtorolni az ő durvaságát.~Nem, nem maradt
470 2, 12| Piroska, vele maradt a bánat s az önvád. Toldi Miklós sem
471 2, 12| vágtatott a bánat. A bánat s az önvád. Egyik sem maradott
472 2, 12| Marcangolták testét, lelkét. Az egyik azt mondta: boldogtalan
473 2, 12| szomorú kedvvel fogadta az ajándékot: mit ér a vár,
474 2, 12| nem Rozgonyi Piroska annak az asszonya? Lám, mégis jó,
475 2, 12| végire, oda is elkíséri az ő képe, az ő szomorú, hervadozó
476 2, 12| oda is elkíséri az ő képe, az ő szomorú, hervadozó arca.
477 2, 12| szomorú, nem is hervadozna ez az arc, az ő szívét sem szaggatná,
478 2, 12| is hervadozna ez az arc, az ő szívét sem szaggatná,
479 2, 12| ha megcsendülne egyszer az ő édes hangja! Meleg fészekké
480 2, 12| legszebbikben s elsóhajtja: ez lenne az övé! Az asszony háza! Újra
481 2, 12| elsóhajtja: ez lenne az övé! Az asszony háza! Újra meg újra
482 2, 12| pillanatra felejti, hogy az ő álmodozása hiú álmodozás
483 2, 12| pillanatokban mérhetetlen az ő boldogsága. De ezek csak
484 2, 12| valóság: üres a ház! Üres az asszony háza!~- Lakatot
485 2, 12| lakatot, nehéz lakatot tesz az asszony házára. S ettől
486 2, 12| nem találja helyét. Hull az őszi, hideg ólmos eső, lelkére
487 2, 12| ólmos eső, lelkére rászakad az emésztő unalom. Cél nélkül,
488 2, 12| egyedül! Ám ennek könnyű az orvossága, üzen szerteszéjjel
489 2, 12| szárnyon jár”, elszárnyalt az Nagyfaluba, s merthogy egyéb
490 2, 12| nagyasszonynak, szólott egyszer az öreg Bencének:~- Hallod-e,
491 2, 12| mit temondálnak róla. Nem! Az lehetetlen. Nem! Az hihetetlen.
492 2, 12| Nem! Az lehetetlen. Nem! Az hihetetlen. Az én fiam!
493 2, 12| lehetetlen. Nem! Az hihetetlen. Az én fiam! Miklós! Ugye, lehetetlen?
494 2, 12| befordult a nagyasszony szekere az udvarra, szörnyű dínomdánom,
495 2, 12| lesz most? Hová bújsz? Jön az édesanyád! Amint befordult
496 2, 12| Amint befordult a szekér az udvarra, a fiatal Bence,
497 2, 12| künt ácsorgott, szaladt az urához, odasúgott neki:~-
498 2, 12| Uram... a nagyasszony... az apám... Jaj nekünk!~Mondjam-e,
499 2, 12| bor gőze Toldi fejéből? Jő az édesanyja! Jő és nem szaladhat
500 2, 12| házból, aztán futva-futott az istállóba, hirtelen felkapott
1-500 | 501-994 |