1-500 | 501-994
Part, Paragraph
501 2, 12| tivornyázó népség közt találja az ő kedves fiát. De Isten
502 2, 12| nagyasszonyt: lám, lám, az ő fia, az ő nevelése mégsincs
503 2, 12| nagyasszonyt: lám, lám, az ő fia, az ő nevelése mégsincs ezek
504 2, 12| torkán akadt a bor; aki az asztal alatt hortyogott,
505 2, 12| öregasszony hangja volt az! Zavarodtan néztek össze
506 2, 12| Zavarodtan néztek össze az urak, egynek sem jött szó
507 2, 12| urak, egynek sem jött szó az ajakára, aztán körülnéztek
508 2, 12| szégyenkezve kisompolyogtak. Csak az ifjú Bence maradott benn,
509 2, 12| most haddelhadd! Hiszen az nem is maradt el. Kikapta
510 2, 12| nem is maradt el. Kikapta az apai jusst, hogy nem lehetett
511 2, 12| ingyenélő korhely! - zúdult reá az öreg haragja s közben csak
512 2, 12| pattogott, suhogott a hátán az ostor nyele. - Azért váltottál
513 2, 12| vár minden zege-zugában, az udvaron, a csűrökben, az
514 2, 12| az udvaron, a csűrökben, az istállókban: kereshették,
515 2, 13| vele tovább, tovább, vitte az ösztöne Budavára felé. Vagy
516 2, 13| szívéből Piroska képét, az a kép hívta, csalogatta:
517 2, 13| tódítva, tetézve. - Megverte az ura... de hányszor megverte!
518 2, 13| ketten. De jöjjön! Különben az utcán ütöm le, mint a veszett
519 2, 13| üzenettel, de már mindegy: elég az, hogy a varga kicsípte magát
520 2, 13| nagy kevélyen végigment az utcán, beállított Tar Lőrinchez,
521 2, 13| Toldi Miklós követje volt az!~Nem lódította ki a vargát,
522 2, 13| Vidd vissza, jó ember, az urad tollát. Nem ez a törvénye
523 2, 13| hívathat viadalra. Erre az üzenetre nem megyek el.~
524 2, 13| most! Ha Toldi meghallja az üzenetet, vak indulatjában
525 2, 13| tör a házára, kimehet-e ő az utcára, míg Toldi Budán
526 2, 13| éjjel-nappal rajta volt az acéling, kapuján, házán
527 2, 13| de nem ülhetett otthon az ítélet napjáig, nagyot gondolt;
528 2, 13| király színe elé, elémondja az ő keserves állapotját. Úgy
529 2, 13| oldalára, kétélű gyilkot szúrt az övébe, úgy ment a királyi
530 2, 13| Piroskáért. Meg is vívott az én képemben. Enyém lett
531 2, 13| képemben. Enyém lett a leány. Az ő szíve aztán szerelemre
532 2, 13| lovag, Toldi Miklós sem az. Még ma törültetem neveteket
533 2, 13| mióta visszajött a varga az üzenettel, nem találta helyét,
534 2, 13| emberölő haragja. De bújhatta az erdőt, nem lohadott szilaj
535 2, 13| Lőrincet!~Most is, míg a kopók az erdőben keresték a nemes
536 2, 13| vadat, utca sarkán leskődött az: megneszelte, hogy Tar
537 2, 13| hogy Tar Lőrinc kibújt az odújából. Éppen jött Tar
538 2, 13| föld nem nyílt meg. Ha most az ég megszakadna s onnét szárnyas
539 2, 13| békesség légyen a földön! De az ég nem szakadt meg, szárnyas
540 2, 13| a tornác földjére, nyílt az ajtó: Piroska lépett ki
541 2, 14| öregember! Van-e nagyobb bánat az ő bánatjánál? Aki látta,
542 2, 14| temessétek el! - könyörög az öreg. - Nem, nem halt meg
543 2, 14| öreg. - Nem, nem halt meg az én szép Piroskám, ne temessétek
544 2, 14| követő éjen mi történt? Az történt, hogy két tolvaj
545 2, 14| maradás: Toldi Miklós volt az, aki meglepte őket. Aki
546 2, 14| összeszedve magát.~S nézi, nézi az ébredezőt, aki lassan jártatja
547 2, 14| gyilkosa! Örökre elválaszt az ő vére minket! Légy átkozott,
548 2, 14| lassanként rendezgette elméjében az éjszaka történetét s hajnalkor
549 2, 14| senki sem jött. Leszállt az este s Toldi nekivágott
550 2, 14| keresik életre-halálra. Mert az a két lakatos, akiket az
551 2, 14| az a két lakatos, akiket az ő hirtelen odatoppanása
552 2, 14| nosza, munkához láttak. Az egyik lest állott az ajtóban,
553 2, 14| láttak. Az egyik lest állott az ajtóban, a másik meg fosztogatta
554 2, 14| temettetett el Piroskával az ő édesapja! S az most mind
555 2, 14| Piroskával az ő édesapja! S az most mind rablókézre került.
556 2, 14| a sír ki volt rabolva - az szent igaz, ebben nem hazudtak
557 2, 14| ha valaki le tudná írni az öregember feneketlen nagy
558 2, 14| király.~- Átok reá! Átkozott az is, aki befogadja. Aki kenyeret
559 2, 14| nem vétkezik azzal.~Így az esztergomi érsek.~Világhíres
560 3, 15| Az anyai szív~Szárnyon jár
561 3, 15| meg nem szakadt a szíve. Az ő fiát, az ő édes fiát mivel
562 3, 15| szakadt a szíve. Az ő fiát, az ő édes fiát mivel nem vádolják!
563 3, 15| ezt? Mondhatja esküszóval az egész világ: nem hiszi a
564 3, 15| De aztán egyebet gondol. Az özvegy királynéhoz megy
565 3, 15| menjen üres kézzel... Ihol az aranykoszorú, gyémánttal,
566 3, 15| fején, mikor hitet mondott az urának. Hát a karperec,
567 3, 15| kedves fiáért!~És felültek az eleséggel jól megrakott
568 3, 15| szekérbe: elöl a két Bence, az öreg s az ifjú. Emez a gyeplőt
569 3, 15| elöl a két Bence, az öreg s az ifjú. Emez a gyeplőt fogja,
570 3, 15| mégpedig Nápoly ellen, ahol az ő kedves öccsét, Endrét,
571 3, 15| adatott Endre királyfinak! Az vala pedig a rend, hogyha
572 3, 15| nem volt Budán, helyette az anyja, az özvegy Erzsébet
573 3, 15| Budán, helyette az anyja, az özvegy Erzsébet igazgatta
574 3, 15| özvegy Erzsébet igazgatta az ország dolgát s ilyenkor
575 3, 15| én. Van egy fiam, Miklós az ő neve. Ismeri őt egész
576 3, 15| világ. Két marékkal szerzé az országnak a hírt s dicsőséget,
577 3, 15| mondom ezt neked!~- Nem, nem, az nem igaz, megkövetem felséges
578 3, 15| megkövetem felséges királyném, az nem lehet igaz. Ártatlant
579 3, 15| igaz. Ártatlant ért a vád, az érseknek átka. Nem lehet
580 3, 15| rabló Toldi Lőrinc fia! Az én fiam! Akit én dajkáltam!
581 3, 15| lakoljon a bűnös. Lám, lakol az ártatlan is. Az én ártatlan
582 3, 15| Lám, lakol az ártatlan is. Az én ártatlan fiam is. A tied
583 3, 15| kopik is a lábam. Nem hagyom az én édes fiam igazát!~- A
584 3, 15| megyek - csökönyösködött az öregasszony. - Mostan éppen
585 3, 15| Rómába, ahhoz szegődik s majd az úton addig kérdezősködik,
586 3, 15| engedem meg! Ha valaki elmegy, az csak én lehetek. Fiatal
587 3, 15| sikere annak!~Körülfogták az öregasszonyt, addig beszéltek,
588 3, 15| hazafelé nagy búsan, Anikó s az ifjú Bence meg csak ezt
589 3, 15| rá költség bőven, ellátta az öregasszony!), hamarosan
590 3, 16| Piroska, de nem volt élet az, amire ő ébredett. Rajta
591 3, 16| merült szíveknek való ház az! A királyné, a kegyes királyné
592 3, 16| Olaszországból, meglesz az esküvője. Tudja, bizonyosan
593 3, 16| fogy ki a vigasztalásból, az áltatásból. Hogy tud mást
594 3, 16| végzet két igaz szívre! Az egyik várja a halált, könyörög
595 3, 16| bűnét. Mert nagyobb volt az ő bűne gyilkosságnál,
596 3, 16| törvényt felette, holott az ő bűne felett csak Isten
597 3, 16| hímezés-hámozás nélkül, hogy az ő lelkét nagy bűn terheli,
598 3, 16| Mikola kettővel. Csudálták is az erejét a barátok, nagyokat
599 3, 16| Azon nevetnek, hogy Mikola, az ő elődje, szamár volt, a
600 3, 16| Hanem egyszer mi történt? Az történt, hogy amint leballagott
601 3, 16| egy lovat. Hej, nem volt az már ló - gebe volt az. Csak
602 3, 16| volt az már ló - gebe volt az. Csak bőre, csontja volt
603 3, 16| kiáltott, hogy megzendült belé az erdő.~A Pejkó volt, az ő
604 3, 16| belé az erdő.~A Pejkó volt, az ő hűséges lova!~Hát ilyen
605 3, 16| vala egy pap a monostorba, az kiszegezett a kapura egy
606 3, 16| szép sorjában le volt írva az esztergomi érsek átka. Átok
607 3, 16| ne csüggedezz, veled lesz az Isten!~ ~
608 3, 17| járt fel s alá, mint ahogy az igazi istrázsák szoktak,
609 3, 17| se’ - mondotta magában - az uram nevét hallám! Vajon
610 3, 17| akik nagy vitában voltak.~Az egyik azt mondta:~- Hallod-e,
611 3, 17| sírboltját.~De a rabló, az igazi, nem hagyta a „jussát”,
612 3, 17| hirtelen s olyat húzott az őrálló cimbora fejére, hogy
613 3, 17| őrálló cimbora fejére, hogy az eszméletlen terült el a
614 3, 17| kincset, rabló, különben ütött az órád!~Tagadott a rabló,
615 3, 17| mondta: ott van a derekán, az övben!~No, ha ott volt,
616 3, 17| volt, Bence meg is találta, az övet lekanyarította a rabló
617 3, 17| Lemossuk a gyalázatot az én édes, vitéz bátyám nevéről!
618 3, 17| most már kettejüké lesz az a temérdek kincs. Nemhogy
619 3, 17| megtudakolták, hogy ki csinálja ott az igazságot. Mind egy értelemmel
620 3, 17| bátorságban. Nem kellett félniök az idegen földön, nem kellett
621 3, 17| nevem...~- Toldi György?~- Az vagyok, királyom. A Toldi
622 3, 17| gyanakodó szemmel végignézte az ifjút -, de hát befogadlak.
623 3, 17| szívébe: haragszik a király az ő bátyjára!~Hej, csak erre
624 3, 17| Hej, csak erre vetődnék az ő bujdosó bátyja! Csak hallaná,
625 3, 17| Hiszen hallott ő valamit az olaszországi hadakozásról,
626 3, 17| klastromban. Oda csak nem jut el az érsek átka, nyugodtan vezekelhet,
627 3, 17| magatokat, mert közeleg az utolsó ítélet. Halljad,
628 3, 17| gondolt, mit nem, ő maga is az üvöltöző, magát sanyargató
629 3, 17| hová, merre mennek: elég az, hogy kedve szerint mentek,
630 3, 17| kedve szerint mentek, ki az országból, szép Magyarországból!~
631 3, 18| különös, fura egy had volt az, melybe Toldi Miklós keveredett.
632 3, 18| merthogy Isten megelégelte az emberek sok nagy bűneit.
633 3, 18| sok nagy bűneit. S ezek az együgyű lelkek ahelyett,
634 3, 18| már neki. Csak kijusson az országból. Csak ne állítsák
635 3, 18| testvérnek: mi a bűnöd.~Nem volt az tréfabeszéd. - Vagy gyónsz
636 3, 18| ide! Érezte Toldi, hogy ez az egyetlen az egész hadban,
637 3, 18| Toldi, hogy ez az egyetlen az egész hadban, akinek meggyónhatja
638 3, 18| gondolta Toldi.~Félrehívta az ifjút, s megszólította csehül.
639 3, 18| én is vallok.~Sóhajtott az ifjú, búsan felsóhajtott:~-
640 3, 18| Elkomorult Toldi Miklós arca, de az ifjú tovább beszélt:~- Ne
641 3, 18| hallottad. Zács Félicián volt az én ősöm, testvér. Zács Félicián,
642 3, 18| nemzetségét mind, mind kiirtatá. Az én apámat is. Én kisgyermek
643 3, 18| hazátlan. Bujdosója lettem az egész világnak. Egyetlen
644 3, 18| Akartad hallani? Hát ez az én bűnöm!~Megindultan hallgatta
645 3, 18| Megindultan hallgatta Toldi az ifjú beszédét, aztán megölelte
646 3, 18| bűnödet”, elmondom én is az enyémet. A nevedet elhallgattad:
647 3, 18| tudakolom. Te se tudakold az enyémet. Sorra kerül majd
648 3, 18| vívtam egy pajtásom helyett, az ő sisakjában, az ő fegyverével.
649 3, 18| helyett, az ő sisakjában, az ő fegyverével. Szépséges
650 3, 18| Szépséges szép leány volt a díja az én győzelmemnek. S az a
651 3, 18| díja az én győzelmemnek. S az a leány engem szeretett!
652 3, 18| felesége volt már a lyány annak az embernek. Annak a gyávának.
653 3, 18| Hazavitték a halottat s láttára az asszony holtan esett össze.
654 3, 18| Megátkozta magát is.~- Álom volt az, testvér, álmodat beszéled -
655 3, 18| álmodat beszéled - mondotta az ifjú.~- Nem, nem volt az
656 3, 18| az ifjú.~- Nem, nem volt az álom. Való, hogy feltámadt.
657 3, 18| maradásom. Elüldözött innét az egyházi átok. Mert szörnyű
658 3, 18| tudom. Nem védhettem magam. Az Istenen kívül nincs más
659 3, 18| bizonyságom. Eddig tart az én bűnöm, testvér.~Mondotta
660 3, 18| bűnöm, testvér.~Mondotta az ifjú:~- Nem bűn a te bűnöd,
661 3, 18| barátom. Szerencsétlenség az. Ha igazi párbajban ölted
662 3, 18| Baj, baj - hümgetett az ifjú -, hogy tanúk nem voltak.
663 3, 18| helyett vívtál, mi köze ehhez az anyaszentegyháznak? Ezért
664 3, 18| Nem is törődött ezzel az egyház, de annál inkább
665 3, 18| elviselnék: királynak haragját, az érseknek átkát, csak ő ne
666 3, 18| ő ne átkozott volna meg! Az ő átka alatt lelkem összeroskadt.
667 3, 18| Megöltem őt, eleven halott lett az én bűnöm miatt: ez az én
668 3, 18| lett az én bűnöm miatt: ez az én nagy bűnöm, édes jó barátom.
669 3, 18| vezeklem holtig!~Hallgatott az ifjú könnybe borult szemmel:
670 3, 18| borult szemmel: ez volt az ő vigasztaló szava. Aztán
671 3, 18| Hallgasd csak - szólalt meg az ifjú -, hogy dőzsöl a szent
672 3, 18| A szent tábor? - nézett az ifjúra Toldi álmélkodva.~-
673 3, 18| ifjúra Toldi álmélkodva.~- Az, az. Hitvány gyülevész had
674 3, 18| Toldi álmélkodva.~- Az, az. Hitvány gyülevész had ez.
675 3, 18| átjutok egykori hazámba! Az édes anyaföldre. Csodálatos
676 3, 18| Homályos minden emlék, de ezek az emlékek oly drágák szívemnek!
677 3, 18| hogy zengett-zúgott belé az erdő, vágta a „szent” hadat,
678 3, 18| vették volna ki.~Nézte, nézte az ifjú a csuda dolgot s mikor
679 3, 18| tréfásan -, nem te vagy-e az a Kola Toldi?~- Ne felejtsd
680 3, 18| Kola Toldi?~- Ne felejtsd az alkut - tért ki Toldi a
681 3, 18| nevedet, te se tudakold az enyimet. Hanem, hogy éppen
682 3, 19| Csehországnak földjén s érkeztek az Éger vize mellé. Amint az
683 3, 19| az Éger vize mellé. Amint az Éger partján mendegéltek,
684 3, 19| egy nagy hintó zötyögött az erdei úton, körülötte rengeteg
685 3, 19| iszapos göbbenőben. Aztán az inasok, a csatlósok feküdtek
686 3, 19| csak emelkedik, emelkedik az iszapból: hopp! kint is
687 3, 19| iszapból: hopp! kint is van már az úton!~- No - mondta az a
688 3, 19| már az úton!~- No - mondta az a nagy úr, aki a hintóban
689 3, 19| Megkövetem felségedet, én volnék az az ember.~- De ha te vagy
690 3, 19| felségedet, én volnék az az ember.~- De ha te vagy az,
691 3, 19| az ember.~- De ha te vagy az, minek bújtál te szőrcsuhába?~-
692 3, 19| lovagi törvényt.~- Jó, jó, de az efféle bűnt nem imádkozással,
693 3, 19| Tudod-e, hogy a királyod, az én vőmre lévendő, hadat
694 3, 19| vőmre lévendő, hadat visel az olaszok földjén?~- Tudom -
695 3, 19| Elvesztetted... Állj be hát az én kegyembe, míg visszanyernéd
696 3, 19| kegyes jóakaratját, de beteg az én lelkem, nehéz beteg.
697 3, 19| ruhába, kardot a kezedbe: az lesz a te lelked orvossága.
698 3, 19| Mostanában itt vadászok ebben az erdőben. Nézd azt a várat,
699 3, 19| öröme. Elég neki mostan az az öröm, hogy újraszületett!
700 3, 19| öröme. Elég neki mostan az az öröm, hogy újraszületett!
701 3, 19| űzőbe. Rohant, vágtatott az üldözött vad árkon-bokron
702 3, 19| csördített rettentőt s ím, az ostor hurkot vet a szarvas
703 3, 19| megyek, ha mégy - mondotta az ifjú.~Hiába marasztalta
704 3, 19| attól ne félj - mondotta az ifjú. - Van az én zsákomban
705 3, 19| mondotta az ifjú. - Van az én zsákomban rőt bajusz,
706 3, 19| felkötjük. Aztán úgy beszeplőzöm az arcodat, hogy édesanyád
707 3, 19| Gyerünk, fiú, gyerünk. Az édesanyámért!~Visszhangozta
708 3, 19| édesanyámért!~Visszhangozta az erdő: az édesanyámért!~S
709 3, 19| Visszhangozta az erdő: az édesanyámért!~S mentek tovább
710 3, 19| belé:~- A Pejkó! A Pejkó!~Az volt, az a Pejkó! Nem az
711 3, 19| Pejkó! A Pejkó!~Az volt, az a Pejkó! Nem az a bojtorjános,
712 3, 19| Az volt, az a Pejkó! Nem az a bojtorjános, girhes-görhes
713 3, 20| találja, de Lajos király nem az az ember volt, aki csak
714 3, 20| de Lajos király nem az az ember volt, aki csak nagy
715 3, 20| sereg élén mer nekivágni az ellenségnek. Most is nagy
716 3, 20| mielőtt a magyar sereg vezére, az erdélyi vajda, segítségére
717 3, 20| dolgozott reggeltől estig, mert az nem is volt ám tréfa, amire
718 3, 20| vette körül Kanóza várát, az az árok tele volt vízzel.
719 3, 20| vette körül Kanóza várát, az az árok tele volt vízzel. Ezt
720 3, 20| Nem messzire folydogált az Otranto vize, abba kellett
721 3, 20| abba kellett lecsapolni az árok vizét. Rettentő nagy
722 3, 20| Ahogy közeledtek a várhoz az ásással, éjjelre kellett
723 3, 20| reggelre befödték födéllel: az alatt aztán dolgozhattak
724 3, 20| szedték össze, készítették az ostromra a nagy fali hágcsókat,
725 3, 20| gépeket, állították fel az ágyúkat.~- Csak a vajda
726 3, 20| nyomban a királyhoz követet az örvendetes hírrel.~- Nehéz
727 3, 20| hírrel.~- Nehéz sor volt az, felség - jelentette a követ -,
728 3, 20| részünkre a győzelem.~- Mi volt az a csuda dolog? - kérdezte
729 3, 20| kérdezte a király.~- Az úgy volt, felség, hogy a
730 3, 20| hogy a várból kicsapott az őrség reánk, összegabalyodtunk,
731 3, 20| tudom, más sem tudja, elég az, hogy egyszerre csak köztünk
732 3, 20| szakálla, rettenetes szeplős az ábrázatja. A kezében egy
733 3, 20| eszenélkül szerteszaladt az ellenség, nézzük, hol a
734 3, 20| tudta Lajos király, hogy az a barát csak Toldi Miklós
735 3, 20| azt is a királynak, hogy az a felemás ruhájú ember ott
736 3, 20| környékén, pengette a kobzát (az igaz, hogy csupa szomorú
737 3, 20| jól volt, ahogy volt, elég az, hogy hurokra került „ebadta
738 3, 20| jutalmát. Nem szoktam kímélni az aranyat, hogyha megszolgálták.~
739 3, 20| hogyha megszolgálták.~Mondá az ifjú:~- Felséges királyom,
740 3, 20| tetszett volna. Tetszett az ifjú is, de azért még nem
741 3, 20| benne teljesen. Meghagyta az embereinek, hogy tartsák
742 3, 20| dolgában: lássuk, mire képes.~Az ifjú pedig leírta a várat,
743 3, 20| éjszaka van hátra, ezen az éjszakán az árkot összevágják
744 3, 20| hátra, ezen az éjszakán az árkot összevágják az Otranto
745 3, 20| éjszakán az árkot összevágják az Otranto folyóval, s másnap
746 3, 20| folyóval, s másnap kezdik az ostromot. Hajnalban már
747 3, 20| Hajnalban már ömlik is az árok vize az Otrantóba,
748 3, 20| már ömlik is az árok vize az Otrantóba, s a király megkezdette
749 3, 20| s a király megkezdette az ostromot, mégpedig, hogy
750 3, 20| ostromolta a várat s ezzel az őrség zömét a várnak erre
751 3, 20| őrség zömét a várnak erre az oldalára csalta. Oda, hol
752 3, 20| alsó fokára, látja, hogy az a rőt bajuszos, rőt szakállas
753 3, 20| észrevette a cselt, nosza, rohant az őrség egyik része oda, zuhant
754 3, 20| sziporkázott a tüzes üszök az ostromlók nyakába! S ím,
755 3, 20| abban a pillanatban lezuhant az iszapos árokba a magyarok
756 3, 20| halt! Eszméletlen fekszik az árokban. De már ott van
757 3, 20| hágcsót!~Hágcsót eresztenek le az árok fenekére, úgy hozza
758 3, 20| megjött seregével Laczfi uram, az erdélyi vajda. Azazhogy,
759 3, 20| voltak.~- Eltűnt, felség. Az árokból kihozta felségedet,
760 3, 20| volna el.~- És a kobzos?~- Az itt van, felség. Ő hogyha
761 3, 20| Mindennek elkövetkezik az ideje, sora...~ ~
762 3, 21| enged fel szívén a jégkéreg. Az én számomra nincs nála kegyelem.
763 3, 21| Hogy a nyomába menjek, hogy az életét megmentsem, lám,
764 3, 21| csak éjjelenként jár haza az ifjú. Vigasztalja szóval,
765 3, 21| látják daliás alakját, zúg az egetverő éljen. És kezdődik
766 3, 21| egetverő éljen. És kezdődik az ostrom. A király most csak
767 3, 21| Derék fiú, bárki fia légyen.~Az volt, az, a kobzos. Létrát
768 3, 21| bárki fia légyen.~Az volt, az, a kobzos. Létrát támasztott
769 3, 21| védő állott. Gyorsan, mint az evet, mászik fel a létrán,
770 3, 21| létrára, gurul, szalad kő, az öt vitéz még idejében félreugrik,
771 3, 21| a kobzos? Azt hitte fent az őr, hogy lezuhant, de nem
772 3, 21| kardjával: ide, fiúk, ide!~Az ám, de mire a fiúk nekiindulhattak,
773 3, 21| fiúk nekiindulhattak, mind az őrök a kobzosnak iramodtak. „
774 3, 21| Nem is várta be a kobzos az őröket, nagy hirtelen lecsúszott
775 3, 21| akart egyebet: ide csődíteni az őröket, azalatt meg a másik
776 3, 21| ló legelt pányván, azokat az ifjú eloldotta s vezette
777 3, 21| a királyhoz, megismerte az ifjút: a kobzos volt.~Mindjárt
778 3, 21| Felséges királyom, tied az életem, tied a halálom.
779 3, 21| ámbár tudom, hogy elsodor az ár. Nagyon sebes ez most!~-
780 3, 21| lehet-e?~Több szót nem várt az ifjú. Ülve a maga lován,
781 3, 21| legsebesebben forgott, kavargott az örvény, aztán megragadja
782 3, 21| volt nagy bő köpenyegje, az elterült a vízen, az tartja
783 3, 21| köpenyegje, az elterült a vízen, az tartja fenn, de bizony csak
784 3, 21| bizony csak gyengén tartja, az ifjú húzza lefelé. Nem azzal,
785 3, 21| fogódzik királyába, de a király az, ki tartja a kezében, el
786 3, 21| hogy pusztulni ne hagyja az ifjút. Hanem bizony, mind
787 3, 21| Pejkó. A Pejkó, a Pejkó, ez az okos állat! Nyerítve ugrott
788 3, 21| a királyt s a királlyal az ifjút. Aztán uccu neki,
789 3, 21| is elvágtatott paripáján az őrségre, hogy embereket
790 3, 21| őrségre, hogy embereket hozzon az ifjú mellé, aki eszméletlen
791 3, 21| tanácsolta a királynak, hogy az egész sereg induljon segítségére,
792 3, 21| Szelén. (Nagyon apadt a víz az elmúlt éjszakán.) Látta
793 3, 21| uramnak.~- Nini! - szólt az egyik zsoldos -, hiszen
794 3, 21| kel át százfőnyi csapattal az averszai táborhoz.~Összehunyorítottak
795 3, 21| könnyűszerrel elbánnak velök. Hanem az mégis baj volt, hogy nem
796 3, 21| színlelt ijedezés volt az ő félelme. De hát addig
797 3, 21| heverésztek, szundikáltak, s mire az őrök talpra kiabálták őket,
798 3, 21| bízta Kont vitézre: ihol, ez az ifjú. Gyenge még. Nehéz
799 3, 21| írta, írogatta a leveleket az öreganyjának: ne búsuljon,
800 3, 21| hallotta: merre jár, hol jár az ő Miklós bátyja. Hallott
801 3, 21| nyomtalan. Nem gondolta, hogy az a barát az ő Miklós bátyja
802 3, 21| gondolta, hogy az a barát az ő Miklós bátyja volna. Már
803 3, 21| király. Nagyobb segítség az egész hadseregnél. Nagy
804 3, 21| Előre! Előre! Megmozdul az egész tábor, reng a föld
805 3, 21| a föld alatta, kezdődik az ostrom: győzelem vagy halál!
806 3, 21| királyhoz. Reggel kezdték s az est vetett véget a szörnyű
807 3, 21| ájultan? ki tudja? elég az, hogy csak a kengyelbe akadt
808 3, 21| Ott szép gyengén leemelte az elalélt ifjút. Vajon van-e
809 3, 21| sem. Talán a sisak alatt? Az acéling alatt?~Levette a
810 3, 21| alakja...~Álom volt talán az egész látomány?~Ment a leány,
811 3, 21| volt a bánata, nagy lett az öröme is a hű cselédnek.~-
812 3, 21| lehetett része Toldinak az averszai csatában, de az
813 3, 21| az averszai csatában, de az első nappal nem ért az véget.
814 3, 21| de az első nappal nem ért az véget. Mert az első nap
815 3, 21| nappal nem ért az véget. Mert az első nap csak a vár környékét „
816 3, 21| barátnak vallotta magát, az is csak színlelt. Na, most
817 3, 21| rászakadt a vár s a város népére az éhség. S még ennél is szörnyebb
818 3, 21| Jól van, hát kiállok! Nem az országomért, csak a szabad
819 3, 21| Megzavarta Lajos királyt ez az üzenet. Mi most az igazság?
820 3, 21| királyt ez az üzenet. Mi most az igazság? Csakugyan tőrbe
821 3, 21| magyarok királyát?~Kont volt az egyik igazlátó, ennek elmondotta
822 3, 21| ennek elmondotta a király az üzenetet, de Kont kételkedve
823 3, 21| környék, nincs ott hely az elbújásra, nincs alkalom
824 3, 21| megjelentek a bajmesterek, az igazlátók, aztán egyszerre
825 3, 21| ki is tört a kápolnából az elrejtett csapat: a kapitány
826 3, 21| vagdalkozás, de mi volt az ahhoz, amit Toldi művelt!~-
827 3, 21| zúgott, zajgott a tábor.~Az az, a barát. Hej, hogy verte,
828 3, 21| zúgott, zajgott a tábor.~Az az, a barát. Hej, hogy verte,
829 3, 21| buzogánnyal, karikás ostorral az orozva támadókat: egy pillanat,
830 3, 21| is mind kardélre hányják az őrséget, ha a király meg
831 3, 21| Aztán kilépett a király az ebédlőszobába, mosolyogva
832 3, 21| tekintetét vendégein, leült az asztalfőre, leültek a hercegek
833 3, 21| Nézd a bort, de piros! Mint az öcsém vére. Nézd, hogy csapom
834 3, 21| megfojtották, te voltál az első, ki bevádoltad nálunk
835 3, 21| nagy hirtelen lefordították az asztalról a fehér terítőt,
836 3, 21| király rendelé. Lefejezték az árulót, s azon az ablakon
837 3, 21| Lefejezték az árulót, s azon az ablakon dobták ki holttestét,
838 3, 22| asztala mellett. Halomra gyűlt az asztalán a sok mindenféle
839 3, 22| onnét. Gyorsan felbontja az egyiket: Károly császár
840 3, 22| királyom! Meggyóntam már az érseknek, hogy mi hozta
841 3, 22| Aztán elaléltam. Visszavonom az átkomat. Mindent megbocsátok.
842 3, 22| nem vala ő gyilkos. Látták az apácák fűzek rejtekiből,
843 3, 22| Toldi egy szál karddal, az uram egész fegyverben vívott -
844 3, 22| szóljon a bátyjának! De hol az én bátyám? Itt volna valahol?
845 3, 22| hazamegy, megviszi a hírt elébb az anyjának, hadd csendesüljön
846 3, 22| a tiédet is: holnap lesz az a nap, hogy hazaindulunk.~-
847 3, 22| né! - kiáltott Bence -, az Isten Istenem ne legyen,
848 3, 22| Bezzeg, hogy Pejkó megismerte az ismerős hangot, nyihogva
849 3, 22| össze nem gondolt Anikó az úton! Gondolt, először is
850 3, 22| daliára gondolt, akinek az életét köszönhette. Hátha
851 3, 22| vége, hogyha be nem toppan az a deli vitéz...~- Barátom,
852 3, 22| Nem, nem! Ugye, lovag, az a titok - titok marad?~-
853 3, 22| Aztán szép csendesen kiment az ifjú a kalibából, ott kint
854 3, 22| azoknak, a két fiatalnak, az ő szívét, jaj, de megsajgatta!~
855 3, 22| föld rengett: úgy zúgott az éljen. S hogy leült trónjára,
856 3, 22| kegyesen, de mikor vége volt az ünnepségnek, intett Toldinak,
857 3, 22| a kolostor nagy termébe, az volt első szava:~- Felséges
858 3, 22| meg nékem, hogy behívjam az én hű társamat, kobzos barátomat.~-
859 3, 22| Hívjad, hívjad.~Belépett az ifjú.~- Nos, vitéz, szólj,
860 3, 22| Láttam, ismerem őt!~- Leány az, felség - mondta Toldi mosolyogva -,
861 3, 22| felséges királyom, már én csak az öreg betűs írást tudom elolvasni...~-
862 3, 22| vágyik ide...”~Eddig tartott az Örzse kezeírása, ennél tovább
863 3, 22| Jőnek! Jőnek! Hazajön az édes fiam! Drága kis unokám!
864 3, 22| Szaporán, szaporán, ha az csak úgy menne. Öreg már
865 3, 22| szekér, fogva a ló, cserdül az ostor, nagy ritkán pihennek:
866 3, 22| pihennek: nincs türelme az anyai szívnek. Hej, ha mostan
867 3, 22| mostan szárnya lehetne!~Az özvegy királyné is elindult
868 3, 22| kegyes lélek - dicsérte az anyja. - Felveszi a fátyolt...~-
869 3, 22| lelkem! - mondotta a király.~Az ám, még haza sem értek:
870 3, 22| vitéz közt megpillantotta az ő drága fiát, kiért pedig
871 3, 22| mondá a nagyasszony.~- Ühüm, az én fiam! - büszkén pödörte
872 3, 22| mi történt, mi nem, elég az, hogy a kobzos Bencére bízta
873 3, 22| Merre? Tudom, nem kérditek.~Az apácák szigetére, Szűz Margit
874 3, 22| Rozgonyi Pál neve vala az egyiken, Piroskáé vala a
875 3, 22| keresztet, szemét felemelte az égre s úgy esküvék meg szent
876 3, 22| ment vissza Budára.~Ott van az ő helye, a király oldalán,
877 4, 23| Az ország címere~Telt, múlt
878 4, 23| ország címere~Telt, múlt az idő, esztendő esztendő után,
879 4, 23| hazájának. De hír, dicsőség az ő szívét már fel nem vidította,
880 4, 23| vidította, s ahogy telt, múlt az idő, mind morgósabb, dörmögősebb
881 4, 23| sem tetszett neki, amit az udvarnál látott. Sértette
882 4, 23| csillogó fény, a pompa, az ifjú vitézek, az udvarbéliek
883 4, 23| pompa, az ifjú vitézek, az udvarbéliek tarka-barka,
884 4, 23| fiatalság! - dörmögött untalan az öregedő Toldi. - Ruhájában,
885 4, 23| szokásában, viselkedésében mind az idegent majmolja. Magyar
886 4, 23| királyom. Nem való már nékem az udvari élet!~- Igazad van -
887 4, 23| királynak. Nem szereti hallani az igaz szót. Az öreg vitéz
888 4, 23| szereti hallani az igaz szót. Az öreg vitéz megtette kötelességét,
889 4, 23| vitéz megtette kötelességét, az öreg vitéz mehet. Nincs
890 4, 23| nem ért. A vén, a rozoga, az üres udvarházba. Hej, de
891 4, 23| temetőkertben. Porladozik régen az öreg Bence is. Csak ketten
892 4, 23| rég porladozik. Fejfáján az írás immár le is kopott.
893 4, 23| király! Nehezedre esett az igaz szó, ugye? Hűségemet
894 4, 23| Gőgös lelked be nem vette az én tanácsomat. Hát - adjon
895 4, 23| kardomat? Tán csak megkönyörül az öreg vitéznek a jóságos
896 4, 23| fejfát mellé; elég ennek az ásónak nyele.~Hej, szegény
897 4, 23| vajon mit akarhat ez tőle. Az pedig kezdette a szót nagy
898 4, 23| él-e még? S ha él - hála az Istennek, hogy él még kigyelmed! -,
899 4, 23| kigyelmed! -, mondjam meg az üzenetjüket: vége, vége
900 4, 23| vitéz pajzsot nyert, pajzson az ország címere! S nincs,
901 4, 23| minket öl a szégyen. Kérkedik az olasz, lovát táncoltatja,
902 4, 23| Egy leányt szerettek. S az a leány nem tudott választani
903 4, 23| ketten. S rohantak a halálba. Az egyik halva maradt a viadaltéren,
904 4, 23| másik sebektől borítva. És az olasz hetykélkedett tovább,
905 4, 23| a szégyenpiacról. Indul az olasz is. Megmozdult a nép
906 4, 23| állott a király, megállott az olasz, megállott a nép is:
907 4, 23| Rettentő nagy pajzsot cipelt az atyafi, amegül kikandikált
908 4, 23| nyereg mögött nyilak, s az atyafi jobb kezében két
909 4, 23| között.~- Hogy adja azt az ócskavasat, bátya? Hát azt
910 4, 23| gebe kantárját, hátha tudna az még délcegen is járni, de
911 4, 23| hiába biztatja, nem megy az előre. Se jobbra, se balra.
912 4, 23| kirúgta volna a szemetek az én jó paripám! S csak bírnám
913 4, 23| nagy öklelőfát: elég volt az. Lett nagy csendesség, halálos
914 4, 23| szem a barátra tapadott. Az pedig perdült egyet a lován,
915 4, 23| csuda ember?~- Toldi lesz az, nem más - mondja ez is,
916 4, 23| nem más - mondja ez is, az is.~- Toldi? Hisz az meghalt! -
917 4, 23| is, az is.~- Toldi? Hisz az meghalt! - mondják többen.
918 4, 23| a körülállókat:~- Ki ez az ősz bajnok? Azt mondtátok,
919 4, 23| levegő.~- Hát mi lesz? Hol az a talián? Azt hiszitek,
920 4, 23| vén barát? Talán bizony az életet meguntad?~- Meguntad
921 4, 23| Miklós. - Elhoztam neked az utolsó kenetet.~Mindjárt
922 4, 23| s nagy ügyesen kikerüli az olasz dárdáját: akkorákat
923 4, 23| akkorákat szúr a levegőn az olasz, hogy csakúgy sír,
924 4, 23| Szörnyű haragra gerjedett az olasz. Rákiáltott a barátra: -
925 4, 23| szőrcsuklyát.~Végigzúg a népen az ijedség, de el is ül hamar,
926 4, 23| acélsisak: oda se Toldi az ütésnek! Mire Toldi kardot
927 4, 23| ránt, háromszor csendül meg az olasz kardja a Toldi sisakján,
928 4, 23| neki Toldi, de hogy látta az olasz baját, visszarántotta
929 4, 23| szógám!~Hozta Bence a kardot, az olasz markába nyomta s kezdődék
930 4, 23| Megpihennek, újra kezdődik, de az egyik sem tágít. Már Toldi
931 4, 23| harmadik csapással úgy kivágja az olasz kezéből a kardot,
932 4, 23| olasz kezéből a kardot, hogy az sivítve repült kőhajításnyira
933 4, 23| Ha most félre nem ugrik az olasz, menten fűbe harap.
934 4, 23| Nosza, kapta buzogányát, az olaszhoz lódította, de megint
935 4, 23| gázolni a lovával! Hiszen ha az olyan könnyű volna! Látja
936 4, 23| könnyű volna! Látja Toldi az olasz szándékát, a nagy
937 4, 23| nem hallja, pokolba küldi az olaszt, aztán újra lóra
938 4, 23| elnyargal.~Torkán akadt a szó az embereknek, egy-két pillanatig
939 4, 23| hírnöknek, mond neki valamit, az kiáll a viadaltér közepére
940 4, 23| közepére s kikiáltja: Aki az öreg vitézt ismeri, álljon
941 4, 23| Elé is állott mindjárt az az ifjú vitéz (Pósafalvi
942 4, 23| Elé is állott mindjárt az az ifjú vitéz (Pósafalvi János
943 4, 23| Felséges királyom, én ismerem az öreg vitézt. Én vittem hírt
944 4, 23| egyben a király rendelé az uraknak, hogy mindjárt menjenek
945 4, 23| mindjárt lóra kerekedtek az urak, elvágtattak Toldi
946 4, 24| egy vitéz, aki visszavívja az ország címerét? Hová lettek
947 4, 24| vitézek?~Könnybe borult az öregember szeme. De jó,
948 4, 24| engem. Aztán el ne felejtsd: az az ásónyél lesz a sírom
949 4, 24| Aztán el ne felejtsd: az az ásónyél lesz a sírom fejfája!~-
950 4, 24| kerülnek, közrefogják, elállják az útját s kiválik a csapatból
951 4, 24| s szeme könnybe lábad. - Az volt, az, barátom, suttogja
952 4, 24| könnybe lábad. - Az volt, az, barátom, suttogja magának
953 4, 24| barátom, suttogja magának az ősz hajú vitéz. Ifjú vala
954 4, 24| vagyok már odavaló. Ott az ifjak engem tán meg is csúfolnak...
955 4, 24| No lám, no lám, kisütött az igazság napja. De még azt
956 4, 24| meg-megvillant a mosolygás az ősz bajusz alatt, láttára
957 4, 24| hátán állottak a népek az utcákon végig, merre elhaladtak.
958 4, 24| végig, merre elhaladtak. Az utcákon? Álltak bizony a
959 4, 24| várta a király!), hanem ment az ő kicsi budai házába. Úgy
960 4, 24| Hej, de vén legény lett az is! ), nagy üggyel-bajjal
961 4, 24| hagytak!), aztán csikordult az ajtó rozsdás zára s Toldi
962 4, 24| fényesre!~Most megfordult az ódon szekrénynek (De cudarul
963 4, 24| egy kisnyég! De beletedd az ujjába a kurta buzogányt.
964 4, 24| hogy nem járok anélkül az utcán!~Ledobta a csuhát,
965 4, 24| régi daliás levente lett az öreg Toldiból. Megfeszült
966 4, 24| dolmány daliás termetén: az volt újra, ami régen. Hogyha
967 4, 24| régen. Hogyha a nap látja, az is megcsudálja.~- Mostan
968 4, 24| megcsudálja.~- Mostan pedig megyek az én királyomhoz! Hallod,
969 4, 24| Megyek. Te meg súrold addig az én fegyveremet. Hadd ragyogjon
970 4, 24| rozsda. Ád még nekem életet az Isten s lesz alkalom megmutatnom:
971 4, 24| is Toldi!~Azzal kifordult az ajtón, s hogy a bámészkodó
972 4, 24| mindenütt lábatlankodnak az apródok, a nagy úri csemeték.
973 4, 24| s ím, mit kell hallania az öreg vitéznek: éppen most
974 4, 24| lantos torkán akadt, de az úrfiak benne voltak a nagy
975 4, 24| csúfolódó szavakat röppentgettek az öreg vitéz felé.~Mondta
976 4, 24| talál, csak üt-vág, hullanak az apródok, mint a kéve. Három
977 4, 24| már Toldi: szinte beesett az ajtón. Ott lecsapta buzogányát
978 4, 24| Ott lecsapta buzogányát az asztalra, úgy lecsapta,
979 4, 24| lecsapta, hogy beszakadt az asztal - hej, szegény Toldi
980 4, 24| szegény Toldi Miklós! Ez vala az utolsó erőd! Dereka megroppant,
981 4, 24| vérben fogott, halántékán az erek vastagra dagadtak,
982 4, 24| szóljon nagyuram. Tudom én az orvosságát a csömörnek,
983 4, 24| Hagyjad, fiam, hagyjad. Az én bajomnak nincsen orvossága.
984 4, 24| nincsen orvossága. Lejárt az én órám. Ne felejtsd: oda
985 4, 24| oda temess. Ne felejtsd, az ásónyél...~Oh, jaj, ezt
986 4, 24| hányat vert véresre!~Nyílik az ajtó, belép a testőrök hadnagya
987 4, 24| kérek. Aztán önként megyek az én börtönömbe.~Futva-futott
988 4, 24| Miklós halállal vívódik. Az az ő kérése, utolsó kérése:
989 4, 24| Miklós halállal vívódik. Az az ő kérése, utolsó kérése:
990 4, 24| szabadnak, önként megyen az ő börtönébe...~- Halállal
991 4, 24| Szinte nesztelenül lép az ágya mellé. Halkan megszólítja:~-
992 4, 24| Felnyílt a haldokló szeme az ismerős szóra s révedezve
993 4, 24| Lajos... a jó barát. Az én jó barátom. Ugye, megbocsátasz?
994 4, 24| fekteték. És indula még az este a gyászoló menet: tenger
1-500 | 501-994 |